1885. július 23. | Ulysses S. Grant tábornok halála

[Magyar lap]

Szerző: Tarján M. Tamás

„Bár hivatásom szerint katona vagyok, sohasem szerettem a háborút, és csak akkor pártoltam azt, ha a béke eszközének láttam.”
(Ulysses S. Grant)

1885. július 23-án hunyt el Ulysses Simpson Grant, az amerikai polgárháború tán legtehetségesebb északi hadvezére, aki utóbb nyolc éven keresztül az Egyesült Államok elnöki tisztét is betöltötte. Grant karrierjét szélsőséges változások osztották szakaszokra: az ital rabságából és szerény állásból került az Unió hadseregének élére, majd – nemzeti hősként – az elnöki székbe, karrierje csúcsán azonban korrupciós botrányokkal és hatalmas adósságokkal kellett szembenéznie, melyek haláláig elkísérték őt.

Ulysses Hiram Grant – aki később édesanyja után vette fel a Simpson vezetéknevet – 1822-ben, az Ohio állambeli Point Pleasantben látta meg a napvilágot. A polgárháborús hős édesapja vargaként és kereskedőként kereste a kenyerét, Ulysses azonban nem mutatott sok érdeklődést a családi vállalkozás iránt, így 1839-ben beiratkozott a West Point Katonai Akadémiára. Emlékiratai tanúsága szerint Grantet ekkoriban még a katonai pálya sem vonzotta igazán: 1843-ban átlagos eredménnyel fejezte be tanulmányait, majd előbb Missouriban szolgált, a három évvel később kezdődő mexikói-amerikai háború alatt pedig a Csendes-óceán partvidékére került. Az Egyesült Államok sikerével végződő konfliktus idején a férfi Zachary Taylor tábornok – későbbi elnök – alatt harcolt, majd kaliforniai és oregoni helyőrségekben állomásozott, ahol – az egyhangú katonaélet és családja távollétének hatására – rászokott az italozásra. Grant alkoholproblémái az évek során olyannyira súlyossá váltak, hogy 1854-ben elbocsátották őt az amerikai hadseregtől.

A férfi ekkor hazautazott Ohióba és farmerként igyekezett eltartani családját, vállalkozásai azonban balszerencsésen alakultak, így utóbb kénytelen volt visszatérni édesapjához. A történészek megegyeznek abban, hogy pályafutása első évtizedei alapján Ulysses S. Grant minden bizonnyal az ismeretlenség homályában élte volna le az életét, ám 1861-ben a történelem ismeretlen erői váratlanul felemelték őt. Észak és Dél évtizedek óta húzódó konfliktusa polgárháborút robbantott ki, mely során a leszerelt katonából nemzeti hős lett.

Grant a háború kitörése után önkéntesnek jelentkezett az Unió hadseregébe, ahol ezredesi rangot kapott és egy illinois-i gyalogos hadtest élére került. A tiszt már az 1861-es esztendőben kitűnt legendásan agresszív stratégiájával, melynek révén biztosította pozícióját a Tennessee és a Cumberland folyók torkolatánál. 1862 februárjában aztán kezdetét vette Grant híres déli hadjárata, mely során csapatai előbb elfoglalták Fort Henry és Fort Donelson erődjét, majd áprilisban, Shilohnál véres csatában győzedelmeskedtek a Konföderáció erői felett. Az időközben tábornokká előléptetett férfit sikerei ellenére a vezérkarból többen is elmarasztalták, mondván, hadműveletei során szükségtelen véráldozatokat hozott, felettesei azonban rendre megvédték őt Lincoln elnök előtt. Grantet korábbi alkoholproblémáival és új káros szenvedélyével, a láncdohányzással is igyekeztek lejáratni Washingtonban, ám rosszakaróinak népes tábora ellenére 1863-ban ő került a vicksburgi hadjárat élére.

Az év során a tábornok öt konföderációs sereget vert szét, majd 1863 júliusában a John C. Pemberton által védett Vicksburgöt is elfoglalta, ezzel pedig lényegében az Unió fennhatósága alá vonta a Mississippit és annak mellékfolyóit. E fényes győzelmek – és az 1863 végéig sikerrel befejezett chattanoogai hadjárat – után Lincoln altábornaggyá és az északi erők főparancsnokává léptette elő Ulysses S. Grantet, aki 1864 tavaszán a virginiai „vadonban” a Konföderáció egyik legtehetségesebb hadvezérével, Robert E. Lee tábornokkal mérhette össze erejét. Komoly veszteségek árán Grant júniusra körbezárta Petersburg erődjét, az általa vezetett –292 napig tartó – ostrom révén pedig abban is komoly szerepet játszott, hogy a Shenandoah-völgyben indított merész hadjáratban Lee tábornok beosztottja, Jubal Early szintén kudarcot vallott Philip Sheridan ellenében. Petersburg végül 1865 márciusában került az Unió csapatainak kezére, majd Richmond, a Konföderáció fővárosa is kapitulált, így Lee április 9-én, Appomattoxnál letette a fegyvert Grant előtt.

Az egykoron ismeretlen katonatiszt sikereinek köszönhetően nemzeti hősként került ki a polgárháború zűrzavarából, népszerűsége pedig a következő esztendőkben jelentős politikai tőkét kölcsönzött számára. Andrew Johnson elnök 1867-ben egy időre hadügyminiszterré nevezte ki Grantet, majd a Republikánus Párt őt indította jelöltjeként az 1869. évi választásokon. A tábornok hírnevének köszönhetően hamarosan beköltözhetett a Fehér Házba, 1873-ban pedig újabb négy évre meg tudta hosszabbítani mandátumát, kormányzásának időszaka azonban meglehetősen ellentmondásosnak bizonyult.

A legfőbb problémát az okozta, hogy Grant népszerűségéhez képest vajmi kevés politikusi tehetséggel rendelkezett: ezzel magyarázható, hogy az egyébiránt jószándékú és becsületes férfi alatt számos korrupciós botrány robbant ki, melyekben az elnök gyakran „sáros” bizalmasainak is védelmet nyújtott. Grant ugyancsak tehetetlennek bizonyult az 1873-ban kezdődő gazdasági válság kezelésében, látványos kudarcai pedig – főleg második ciklusa idején – komoly mértékben rombolták hírnevét. Ezzel együtt viszont azt is meg kell említenünk, hogy a tábornok az Egyesült Államok elnökeként komoly erőfeszítéseket tett a Ku Klux Klan visszaszorítására, az alkotmány 1870. évi – tizenötödik – kiegészítésével biztosította a feketék szavazati jogát, és igyekezett felszámolni a szegregáció gyakorlatát. Grant a brit–amerikai kapcsolatok rendezésében is elévülhetetlen érdemeket szerzett, sikereit azonban az utókor sokkal jobban értékelte a botrányok hatására kiábránduló választópolgároknál.

A látványos kudarcok eredményeként Ulysses S. Grant tábornok 1875-ben távozni kényszerült a Fehér Házból, ám népszerűségét a politikai botrányok sem tudták teljesen elhalványítani. Ezt a háborús hős 1877–79 során tett európai körutazása is igazolta, azonban a hazatérés után az idősödő férfi pályafutásában újabb hullámvölgy következett: vállalkozásai ismét kudarcba fulladtak, a család hatalmas adósságokat halmozott fel, melyek leküzdésére egyedül Grant készülő emlékiratai nyújthattak némi reményt. Nem véletlen, hogy a tábornok élete utolsó éveiben szinte minden energiáját erre a munkára fordította, amit állítólag éppen a halála előtt egy nappal fejezett be. A polgárháború egyik legnagyobb katonai géniusza 1885. július 23-án, a dohányzás okozta torokrákban hunyt el, Mark Twain segítségével megjelentetett memoárjának tiszteletdíjával azonban valóban hosszú ideig biztosította családja megélhetését.