Szerző: Tarján M. Tamás
„A Költő azzal válik látnokká, hogy hosszú, roppant, meggondolt munkával összevarrja összes érzékeit. A szeretet és őrület minden formáját; megkeresi önmagát, kimer magából minden mérget, és csak azok sűrített lényegét tartja meg magának.”
(Arthur Rimbaud)
1854. október 20-án született az északkelet-franciaországi Charleville városában Arthur Rimbaud, a 19. század második felében kibontakozó szimbolista költészet egyik legjelentősebb úttörője. Rimbaud, aki többek között A részeg hajó, az Egy évad a pokolban és a Napfény és hús című költeményeivel szerzett világhírt, páratlan üstököse volt a világirodalomnak, hiszen művészi pályafutását már 20 esztendős kora előtt befejezte.
Rimbaud korán érő és meglehetősen önfejű gyermek volt, amit részben megmagyaráz, hogy alig tíz esztendős korában katonatiszt édesapja váratlanul elhagyta a családot. A fiú tanulmányai során messze kiemelkedett iskolatársai közül, eközben pedig nem mindennapi írói tehetségről tett tanúságot: még be sem töltötte 15. életévét, de már hibátlan latin versekkel jelentkezett, majd olyan remekművek születtek tollából, mint az Ofélia, az Élmény, vagy a Napfény és hús. Egy évvel később Rimbaud-nak Az első este című költeménye már egy folyóirat hasábjain is megjelenhetett, az 1870-es francia-porosz háborúval kirobbanó zűrzavar pedig arra ösztökélte a költőt, hogy belevesse magát az élet sűrűjébe.
A fiatalember elszökött otthonról, Párizsban azonban börtönbe került, mivel jegy nélkül utazott a fővárosba tartó vonaton; szabadulásáért egyik tanára járt közben, az ifjú költő azonban csakhamar ismét útra kelt, és Brüsszelben, majd 1871 februárjában újra Párizsban kóborolt. Rimbaud-ra komoly hatást gyakorolt a március 28-án kikiáltott kommün szellemisége, sok időt töltött Proudhon, Babeuf és Saint-Simon műveinek tanulmányozásával, később pedig egy kommunista alkotmánytervezetet is készített. Az 1871-es év második felében Rimbaud a párizsi művészek világába is beléphetett, A részeg hajó című versének elolvasása után ugyanis Paul Verlaine, a szimbolizmus másik – már jóval idősebb – zseniális költője Párizsba hívta az akkor 17 éves fiatalembert, sőt, még útiköltségét is biztosította.
A fővárosban az ifjú Rimbaud költészete kiteljesedett, szinte ontotta magából a szonetteket, ezzel együtt azonban még a csavargásnál is botrányosabb életformába kezdett: a kommün bukása miatt kiábránduló, lázadó kamasz ebben az időszakban Verlaine vendége volt, aki, miközben bevezette a fiatalembert Párizs züllött éjszakai életébe, gyengéd érzelmeket kezdett táplálni barátja iránt. Kettejük barátságon is túlnyúló kapcsolata aztán olyanná vált, mint költészetük, Verlaine ugyanis hamarosan elhagyta feleségét és újszülött gyermekét, Brüsszelben és Londonban töltött közös hónapjaikat pedig idővel állandó veszekedések, sértődések és megbocsátások jellemezték. Addig nem volt gond, míg a fiatalember – aki elsősorban barátként és tanáraként tisztelte Verlaine-t – mentora útmutatása nyomán bontogatta szárnyait, az idősebb férfi azonban nehezen viselte, hogy Rimbaud idővel – minden szempontból – meg akarta találni a maga útját.
A költőzseni az 1871-ben megélt csalódás után ugyanis már maga a költészet ellen lázadt fel, hadat üzent a verselés szinte összes konvenciójának, és a Színvázlatokban – Les Illuminationes – összegyűjtött prózaversekkel megpróbált visszatérni a művészet legmélyebb gyökereihez. Verlaine ebben még támogatta barátját, útjaik azonban 1873-ban menthetetlenül szétváltak, a fiatal költő ugyanis új eszméiben is csalódott – tudniillik, hogy az abszint és az ópium mámorában megélt látomásai közelebb viszik majd őt a művészethez –, és úgy döntött, leteszi a tollat. A költőélet feladásával együtt a férfivá érő Rimbaud mentorától is el akart szakadni, aki utolsó részeg veszekedésük során végül pisztollyal megsebesítette a fiatal zsenit; Verlaine ezután másfél évre egy belgiumi börtönbe került, barátja pedig – mondhatni – a lövéssel meghalt a költészet számára.
Rimbaud Brüsszelből hamarosan Londonba utazott, majd ismét csavargásra adta a fejét, és igazi kalandor életet ért: 1891-ig tartó vándorlásai során csatlakozott – egy hónapra – a holland gyarmati hadsereghez, leszerződött egy dán cirkuszhoz, később Cipruson át Egyiptomba, azután pedig Abesszíniába került. A költő második élete során kávéval, bőrökkel, majd fegyverekkel is kereskedett, vadházasságban élt egy etióp nővel, és kockázatos expedíciókat vezetett a kelet-afrikai sivatagba. A végzetes brüsszeli szóváltás után csak egyetlen alkalommal, 1875-ben, Németországban találkozott Verlaine-nel, ám a börtönben vallásos útra tért költő hiába próbálta őt visszavezetni a művészet világába; Rimbaud egészen 1891-ben, Marseille-ben bekövetkező haláláig tartotta magát 1873-ban meghozott döntéséhez, vagyis soha többet nem ragadott tollat, ezzel pedig olyan üstököse lett az irodalomnak, akinek négy év ragyogás is elég volt ahhoz, hogy új utakra vigye a költészetet.
Rimbaud zsenialitását éppen az mutatja meg leginkább, hogy a szinte gyermekfejjel írt költeményeivel is képes volt ihletet és teremtő képzeletet adni – nem csak az irodalomban, de a zenében és a festészetben is – a századforduló és a modern kor számos művészóriásának, az pedig örök rejtély marad, hogy ez a tehetséges ember vajon mire lett volna még képes, ha élete második felét is az alkotásnak szenteli.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius