cultură şi spiritualitate
Szerző: Tarján M. Tamás
„A Vidróczki híres nyája
Csörög-morog a Mátrába.
Csörög-morog a Mátrába,
Mert Vidróczkit nem találja.”
(Magyar népdal)
1837. november 12-én, a Bükkben található Mónosbélen született Vidróczki Márton, a magyar betyárvilág egyik leghíresebb alakja, akit mátrai viselt dolgainak köszönhetően őrzött meg a nép emlékezete. A kondáslegény a katonai szolgálat helyett választotta a betyárok kalandos életformáját, ennek révén pedig később a hazai mondavilág mitikus hősévé vált, aki – állítólag – rablásaival a szegényeket gyámolította, megvédte az elesetteket a hatóságok túlkapásaitól, közben pedig gondtalan mulatozással és a női szívek meghódításával töltötte napjait.
A híres betyár pályafutását a szülőfaluja közelében fekvő Bélapátfalván kezdte meg, ahol a források tanúsága szerint kondásbojtárként dolgozott, édesapja Vidróczki András pedig a káptalan juhásza volt. Bár a későbbi évtizedekben keletkezett legendák egy része arról mesél, hogy a fiatalember egy be nem teljesült szerelem, előkelő, ámde törvénytelen származása, esetleg a feljebbvalójától kapott gyakori verések miatt választotta a törvényen kívül életet – a betyárvilágban egyébként mindegyikre akadt példa –, Vidróczki feltehetően félresiklott katonai szolgálata következtében jutott a rengetegbe.
A fiatalembert 1859-ben sorozták be katonának az Egerben állomásozó Wasa-ezredbe, ahol trombitajátéka nyomán hamarosan a kürtösök közé léphetett elő. A szilaj, katonai fegyelmet nehezen tűrő legény aztán rövid időn belül összekülönbözött egy osztrák tiszttel – állítólag a konfliktus alapja az volt, hogy egy alkalommal a Kossuth-nótát játszotta –, a vita hevében pedig megütötte felettesét, amiért hadbíróság elé került. Vidróczkit Komáromban 12 éves várfogságra ítélték, a vakmerő fiatalember azonban sikeres szökést hajtott végre: a hagyomány szerint ártalmatlanná tette őrét, majd a katona ruhájában a vár fokáról a Dunába vetette magát. Ezzel Vidróczki Márton – sok szempontból kényszerből – a betyárok sorába került.
A legény egy dereglyén Pestre, majd onnan szülőföldjére jutott, ahol – katonaszökevényként – hamarosan rablóbandát gyűjtött maga köré. Vidróczki a következő években az ország más vidékeiről ismert betyárokhoz hasonlóan élt: csapatát a rablások során szerzett zsákmányok révén tartotta össze – figyelemre méltó, hogy a néphagyomány szerint az ő kezéhez nem tapadt vér –, miközben részesedés, vagy fenyegetés révén a környék fogadósait is befolyása alá vonta. Természetesen a rablóvezér jóképű legényként maradt fenn a népi emlékezetben, aki, miközben cimboráival a vidéket járta, a csendőröket leckéztette, vagy épp a környező csárdákban mulatozott, egyre-másra hódította meg a női szíveket.
Bár Vidróczkit – más betyárokhoz, például Rózsa Sándorhoz hasonlóan – a legenda szerint nem fogta a golyó, gondtalan napjai 1863 során mégis véget értek, ugyanis Verpeléten a hatóságok kézre kerítették őt. Az ekkor már komoly hírnévnek örvendő férfit hamarosan ismét bíróság elé állították, és a hozzá hasonló törvényen kívüliek gyakori „célállomására”, Theresienstadtba küldték – összesen 27 esztendőre. Vidróczki mintegy 8 évet töltött a birodalom egyik leghírhedtebb börtönében, majd 1871-ben – ugyanazzal a módszerrel, mint Komáromban – innen is kereket oldott
Az országos szinten körözött bandita ekkor a biztonság kedvéért már nem a Bükkbe, hanem a Mátrába tért vissza. Érdekes, hogy Vidróczki utóbb mindössze másfél-két évet töltött itt, ennek ellenére a róla szóló népdalok elsősorban ehhez a vidékhez kapcsolják személyét. A betyárvezér második szökése után rövidesen újabb bandát szervezett, ám a jelek szerint azt már nem tudta annyira szilárdan kézben tartani, mint előző társaságát: egyik riválisa – a hagyomány szerint Pásztor Pista – ugyanis 1873. február 8-án Tiribesen – mások szerint Mátraverebélyen – párbajra hívta, és meggyilkolta őt. Vidróczkit halála után Egerbe vitték, és a Rókus temetőben, névtelen sírban helyezték végső nyugalomra, emléke azonban mindmáig elevenen él a Mátra és a Bükk vidékén.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius