Szerző: Tarján M. Tamás
„…a ki pedig nem hajol meg akaratom előtt, annak nyitva az ajtó a kanczelláriától az utolsó megyei emberig.”
(II. József magyar király)
1784. május 18-án hirdette ki a budai Helytartótanács II. József (ur. 1780-1790) nyelvrendeletének második felét, mely megszabta, hogy a hivatalos szervek mikor állnak át a német használatára, és mikortól válik kötelezővé az új államnyelv ismerete a latin iskolai felvételhez. Számos központosító intézkedéshez hasonlóan a „nevezetes tollvonás” később a nyelvrendeletet is hatályon kívül helyezte, az azonban így is komoly szerepet játszott a nemzeti érzés és a nyelvújító mozgalom feléledésében.
Mint ismeretes, II. József rendelkezésének indoklásában az az érv játszotta a főszerepet, hogy a magyar nyelv fejlettségét tekintve messze elmaradt az európai idiómáktól, ez a megállapítás azonban sok szempontból igazságtalan volt. A török kiűzése és a 18. századi politikai stabilitás ugyanis nem csak a gazdaságra, hanem az irodalomra, ezen keresztül pedig a nyelvtudományra is jótékony hatást gyakorolt: feléledtek azok a modernizáló törekvések, melyek még a 16-17. század fordulóján fogalmazódtak meg, mindeközben pedig jelentős mértékben egységesült a beszélt és az írott nyelv. Tótfalusi Kis Miklós 1697-es Apologia Biblioruma – mely a helyesírási és a grammaen elutasították. A nyelvújítás tehát már jóval Kazinczy Ferencék színre lépése előtt megkezdődött, II. József felvilágosult abszolutisztikus uralkodása és 1784-es nyelvrendelete azonban komoly lökést adott ezeknek a törekvéseknek.
Mindmáig találkozhatunk olyan értékelésekkel, melyek az 1780 novemberében trónra lépő „kalapos királyt” „magyargyűlölő” uralkodóként igyekeznek lefesteni, II. Józsefet azonban sohasem az érzelmei vezérelték. Éppen ellenkezőleg: kudarcát valójában elvakult racionalizmusa okozta, melynek eredmtikai elveket igyekezett tisztázni –, illetőleg Pápai Páriz Ferenc 1708-ban kiadott latin-magyar szótára már megmutatta nyelvünk fejlesztésének igényét, ami azzal a szándékkal párosult, hogy a „deák” hatást a lehető legnagyobb mértékben kiküszöböljék. Czvittinger Dávid 1711-es munkájában egyenesen a latin nyelvet okolta azért, hogy a magyar az évszázadok során messze elmaradt európai társaitól, a modernizáció zálogát pedig a szótárkészítés és a nyelvtani rendszerezés mellett a külföldi szerzők műveinek lefordításában – tehát a szókincs gyűjtésében – vélte felfedezni.
Lényegében ezt a gondolatmenetet követte később Bod Péter, Ribinyi János és az Ágis tragédiája című dráma szerzője, Bessenyei György is, a barokk és rokokó stílusú irodalom virágzásával egy időben pedig – Maróthy Györgynek és Molnár János kanonoknak köszönhetően – a tudományos nyelv kialakítása is megkezdődött. A fejlődést az mutatja meg igazán, hogy a 18. században a rokonnyelvek és az eredet kutatása is előtérbe került, igaz, a Sajnovics János által megalapozott finnugor elméletet – a „halzsíros rokonságot” – a hun-szittya történelmi hagyomány hívei teljes mértékbényeként teljes mértékig figyelmen kívül hagyta népei érzéseit, és gyakorlatilag képtelennek bizonyult bármilyen kompromisszumra.
Mindazonáltal József rendkívül taktikusan építette fel gigászi tervét a Habsburg Birodalom átalakítására: bár a koronázási szertartás elhagyása már azt a szándékot tükrözte, hogy a jövőben nem kívánja alávetni magát a rendi alkotmánynak, az uralkodó több évet várt az összecsapással. A „kalapos király” először az egyháznak „üzent hadat”, és az 1781-es türelmi rendelettel, a haszontalannak ítélt szerzetesrendek feloszlatásával, az alsópapságot érintő rendelettel és a papnevelés állami kézbe vételével 1783-ra maradéktalanul meg is valósította elképzeléseit. A rendi intézmények elleni küzdelem már jóval nehezebbnek ígérkezett, II. József azonban annál nagyobb lendülettel vetette magát a konfliktusba. A centralizáló jegyében 1784 áprilisában Pozsonyból a bécsi császári kincstárba szállíttatta a magyar koronaékszereket, majd májusban – két részletben – kiadta híres nyelvrendeletét
II. József ebben az esetben is a „ráció”, a modernizáció jegyében cselekedett, igaz, rendelkezése magától értetődően ellenérzést keltett a magyar különállásra féltékenyen ügyelő pozsonyi rendekben. Ismét fontos hangsúlyoznunk, hogy a király nem érzelmi alapon döntött: mint az a nyelvrendelet szövegéből is kitűnik, József szeme előtt az angol, francia és orosz példa lebegett, a magyar pedig ebben az időben már nem bírt hegemóniával a Kárpát-medencében, így alkalmatlan volt az államnyelvi szerepre. A – joggal – elmaradottnak tekintett latint így a német váltotta fel, ami azt jelentette, hogy három év „türelmi idő” elteltével az állami szervek, a hatóságok és a törvényszékek ezen a nyelven intézték ügyeiket. II. József emellett arról is rendelkezett, hogy a pesti egyetemen, a líceumokban és papi szemináriumokon a német oktatása kiemelt helyre kerüljön, ugyanis a pátens értelmében ezután csak azok vállalhattak közhivatalt, papi, vagy tanítói állást, akik bírták ezt a nyelvet.
A május 18-án kihirdetett „második” rendelet már azt is meghatározta, hogy mikor lép érvénybe József szigorú rendelkezése: a vármegyék esetében a határidő egy év volt, a Helytartótanács és a Szent Korona Országainak kancelláriái pedig 1784. november 1-jétől tértek át a német használatára. Ugyancsak november 1-jén lépett életbe a pátens azon passzusa, mely a latin iskolákban – vagyis a középfokú oktatási intézményekben – a német nyelv ismeretéhez kötötte a felvételt
József kisszámú híveit, a jozefinista értelmiséget kivéve a nyelvrendeletet mindenhol elutasítással és kritikával fogadták; beszédes, hogy az utóbbi csoport tagjai is azt a tanulságot szűrték le az uralkodó határozatából, hogy a korábbiaknál is nagyobb erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, hogy a magyar nyelv megfelelhessen a kor elvárásainak. Nem véletlen, hogy a jozefinizmus több híve – például Kazinczy Ferenc – utóbb a nyelvújítás élharcosává lett. Paradox módon II. József kísérlete éppen ellentétes hatást váltott ki, mint amire a „kalapos király” törekedett: az erőszakos németesítés a nemzeti öntudat erősödéséhez vezetett, és jelentős szerepet játszott abban, hogy az uralkodó halála után a magyar nyelv az országgyűlésben és az oktatásban is előretört.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius