altmarius

cultură şi spiritualitate

1776. szeptember 7. | A történelem első tengeralattjáró-támadása

Szerző: Tarján M. Tamás


„Ami a tengeralattjárót illeti, be kell vallanom, vele kapcsolatban csak arra tudok gondolni, hogy  miután megfojtotta a legénységét, ott hánykolódik a tengeren.”
(H. G. Wells)


1776. szeptember 7-én, az amerikai függetlenségi háború során hajtották végre a történelem első tengeralattjáró-támadását, amikor a Turtle – sikertelen – kísérletet tett az Eagle brit zászlóshajó elsüllyesztésére.

A tengeralattjáró ötlete – számos modern harcászati eszközéhez hasonlóan – már jóval azelőtt megszületett, hogy alkalmazására a technikai feltételek adottak lettek volna. A víz alatt mozgó jármű ideája már a földrajzi felfedezések korában megfogant, és mindössze 1620-at írtak, amikor az I. Jakab angol király (ur. 1603-1625) szolgálatában álló Cornelis Jacobszoon Drebbel bemutatta saját kezűleg épített alkotását. A kész tervek ellenére ugyanakkor a tengeralattjárók mégsem terjedhettek el, hiszen a víz alatti oxigénellátás és a jármű mozgása rengeteg energiát igényelt volna, ennek biztosítására pedig a gőzgép előtti korban nem volt lehetőség; a problémát a mérnökök – így a Turtle tervezője, David Bushnell is – elsősorban a hajó méreteinek csökkentésével próbálták áthidalni.

Az amerikai feltaláló az 1770-es években a bostoni Yale College-ban – az egyetem elődjének falai között – folytatott kísérletei során került kapcsolatba a tengeralattjáró ötletével, miután különféle víz alatti robbanószerkezetek tervezésével próbálkozott. Bushnell hamar szembesült azzal, hogy bombái alkalmazásához egy speciális járműre is szükség van, mely képes a detonátort eljuttatni a kiszemelt ellenséges hajó alá. Ezzel a céllal készült el az első olyan tengeralattjáró, melyet katonai célokra használtak fel.

Bushnell az 1775. év során építette meg 3 méter hosszú, majdnem 2 méter magas és 0,9 méter széles kabinját, melyet alakja után Turtle, azaz teknős névre kereszteltek el. A világ első harci tengeralattjárója fából készült, világítását felül vastag üvegekkel, a tengerbe alámerülő részeken pedig egy foszforeszkáló gombafaj segítségével biztosították. A járművet teljes egészében izomerővel lehetett irányítani, merülését pedállal működtett szivattyú szabályozta, és evezők biztosították haladását, így aztán a Turtle legfeljebb öt kilométeres óránkénti sebességgel haladhatott, erős hullámzás esetén pedig még ennél is lassabbnak bizonyult.

Miután 1775 során a brit gyarmatosítók és a telepesek konfliktusa háborúba torkollott, Bushnell felajánlotta találmányát az amerikai patrióták számára, így a Turtle próbaútjai már határozott célokat szolgáltak: olyan tengeralattjáróra volt szükség, melynek segítségével fel lehetett számolni az észak-amerikai partokat elzáró brit tengeri blokádot. A tervező és öccse, Ezra 1776 első felében számos kísérleti merülést hajtott végre, miközben a különleges jármű nem csak Benjamin Franklin, de a britek érdeklődését is felkeltette. Az amerikai főparancsnokság először azt a feladatot adta a Turtle számára, hogy támadja meg a blokád alá vont bostoni kikötőben horgonyzó brit flottát. A tengeralattjáró 1776. szeptember 7-én merült először a tengerbe, hogy a mélybe küldje William Howe tábornok zászlóshajóját, a Bostonban horgonyzó Eagle-t; miután David Bushnell öccse, a Turtle legtapasztaltabb kormányosa ebben az időben súlyos betegségben szenvedett, a történelmi jelentőségű akciót egy Ezra Lee nevű önkéntes hajtotta végre.

A világ első tengeralattjáró-támadása végül sikertelenül zárult, mivel Lee – talán tapasztalatlansága, talán a megerőltető út következtében – nem tudta rögzíteni az Eagle horgonyára szánt robbanószerkezetet. A bomba a menekülő tengeralattjáró és a hajó között robbant fel, és teljesen ártalmatlannak bizonyult. A kudarc ugyanakkor nem szegte az amerikaiak kedvét, a Turtle a későbbiekben még számos támadást hajtott végre a Hudson folyón, igaz, egyik akciót sem koronázta siker. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a tengeralattjárót egyedül tervezője tudta volna precízen irányítani, ő viszont nem rendelkezett kellő fizikai erővel az egyszemélyes jármű hajtásához.

A Turtle karrierje igencsak rövidre sikerült, az 1776 novemberében, Fort Lee mellett vívott csata során ugyanis a britek azt a hajót is elsüllyesztették, amelyik a tengeralattjárót szállította. Első találmánya viszonylagos kudarca ellenére Bushnell később sem hagyott fel kísérleteivel, és – mint az amerikai hadsereg mérnöke – az 1783-ig húzódó háború során számos – jóval hatásosabb – robbanószerkezetet tervezett. A tengeralattjárók tökéletesítéséig viszont még hosszú út vezetett, pedig az ipari forradalom lehetőséget teremtett arra, hogy a 19. században a tengeri hatalmak kísérletet tegyenek a víz alatt mozgó járművek rendszeresítésére

Vizualizări: 68

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor