1776. július 4. | A Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása

[Magyar lap]

Szerző: Tarján M. Tamás

1776. július 4-én fogadta el a Második Kontinentális Kongresszus a 13 amerikai gyarmat Függetlenségi Nyilatkozatát, melyben azok kinyilvánították önállóságukat a Brit Birodalommal szemben. A Thomas Jefferson által szerkesztett dokumentum radikális szakítást hozott III. György brit király (ur. 1760-1820) és újvilági alattvalói között, és jelezte egy új állam, az Amerikai Egyesült Államok születését, mely az 1783-as párizsi békével nyerte el teljes függetlenségét.

Az eltérő fejlődésből, és érdekellentétekből származó brit–amerikai feszültség kiéleződése az 1765-ös illetéktörvény – Stamp Act – amerikai elutasítása után vált nyilvánvalóvá. Ekkor fogalmazódott meg az Újvilágban az az elv, miszerint a telepesek nem hajlandóak képviselet nélkül adózni. Az elégedetlenek tehát kezdetben nem törekedtek az elszakadásra, sőt, az amerikai kolóniák lakói egészen 1775-ig bizalommal tekintettek III. Györgyre. A hat évtizeden át uralkodó király azonban kényszerhelyzetben volt, mivel a brit államkasszát a folyamatos háborúk végzetesen kimerítették, tehát jobban rászorult alattvalói anyagi támogatására, mint szimpátiájára: így aztán a sikertelen illetéktörvényt idővel követte a Kelet-indiai Társaság számára kedvező 1773-as teatörvény kísérlete. Az amerikai reakció ekkor is hasonló volt, mint a Stamp Act esetén. Massachusetts felháborodott patriótái tiltakozásul 1773. december 16-án, a bostoni teadélután során mintegy 18 000 font értékű teát öntöttek a tengerbe.

A brit kormányzat erre válaszul 1774-ben meghozta az – amerikaiak által – tűrhetetlennek minősített törvényeket, melyek értelmében bezárták Boston kikötőjét, Thomas Gage kinevezése után közvetlen felügyelet alá vonták Massachusettset, és elrendelték, hogy az amerikai kolóniák lakói ellen folytatott pereket ezután a szigetországban folytassák le. III. György és kormánya eljutott addig, hogy – protestáns államként – a tiltakozások elfojtása érdekében Nagy-Britannia előnyöket biztosított a francia katolikusok számára a 13 gyarmaton. A kolóniák ekkor már szervezetten léptek fel érdekeik védelmében: az 1774-es Első Kontinentális Kongresszuson bojkottot hirdettek a brit árukra, és petíciót írtak a királynak a törvények hatálytalanítására.

Természetesen ezen próbálkozások nem értek el eredményt, miközben a lexingtoni sortűzzel, majd az 1775 júniusában vívott Bunker Hill-i ütközettel kitört a fegyveres harc. Ekkor a felkelők még mindig azért küzdöttek, hogy III. György egyenjogú alattvalóként kezelje őket, és adja meg számukra is az angol alkotmányosság által biztosított jogokat. A konfliktus akkor lett deklaráltan szabadságharc, miután a király 1775 októberében – a londoni parlament megnyitása során – lázadásnak minősítette az amerikai gyarmatok ellenállását, és előirányozta annak fegyveres leverését.

Az uralkodó színvallása után tehát az újvilági kolóniák számára egyetlen lehetőség maradt: a függetlenségi háború. A küzdelem új céljait Thomas Paine Józan ész című röpirata fogalmazta meg 1776 januárjában, melynek szerzője a teljes önállóság mellett a köztársasági államforma bevezetését javasolta. Paine írása aztán néhány hónap alatt félmillió példányban kelt el a gyarmatokon. 1776 júniusában a másodszor összeülő Kontinentális Kongresszus is a független államiság megteremtéséért gyűlt össze, ezzel párhuzamosan pedig a későbbi 13 állam is létrehozta saját szuverén kormányát.

A kongresszusi küldöttek 1776. június 11-én Philadelphiában kineveztek egy öttagú bizottságot, mely a Függetlenségi Nyilatkozat megfogalmazását kapta feladatul. A Thomas Jefferson, Roger Sherman, Robert L. Livingstone, John Adams és Benjamin Franklin képviselőket tömörítő bizottság július 1-jére készült el a dokumentummal, melynek legnagyobb részét vélhetően Jefferson fogalmazta meg. A Nyilatkozat a legmodernebb politikai filozófiát vette alapul akkor, mikor az amerikai gyarmatok elszakadását megindokolta: a kiáltvány szövegében John Locke nézetei domináltak – néhol szó szerinti idézetek formájában –, de jelentős hatással volt az öt képviselőre a deista világnézet, és a természetjog ideája is.

Jefferson és társai már a Függetlenségi Nyilatkozat bevezetőjében történelmi jelentőségű gondolatokat fogalmaztak meg, azt ugyanis az elidegeníthetetlen emberi jogok felsorolásával kezdték. Az élethez, szabadsághoz, és boldogsághoz való jog kinyilatkoztatása nem csak azért volt fontos, mert számon lehetett kérni III. György kormányának mulasztásait, hanem azért is, mert e jogok meghatározásával az amerikaiak példát mutattak a később polgárosodó államok számára. Ezt követően a Nyilatkozat szerzői felsorolták mindazon sérelmeket, melyek az elmúlt évtized során a kolóniák lakóit érték, és számon kérték az uralkodón jogsértő és erőszakos politikáját. György és az anyaország viselkedése adta tehát a jogalapot arra, hogy Jefferson és társai az utolsó bekezdésben kijelentsék: az amerikai államok ezennel kinyilvánítják függetlenségüket, és megszakítanak minden kapcsolatot a brit koronával.

A Függetlenségi Nyilatkozatot lezáró – sorsdöntő – sorok csak 1776. július 2-án kerültek bele a dokumentum szövegébe, ekkor ugyanis a Kongresszus – a virginiai képviselők javaslatára – megszavazta a gyarmatok függetlenségét, és önálló törvényhozó szervnek nyilvánította magát. A Nyilatkozat két nappal ezután került a képviselőház elé. Azt először John Hancock elnök és Charles Thomson titkár írta alá, majd 12 állam további 54 képviselője is ellátta kézjegyével (a New York-iak július 19-én fogadták el). Ezzel de iure megszületett az Amerikai Egyesült Államok, mely hétéves véres háború után – az 1783-as párizsi békében – rá tudta kényszeríteni III. György Brit Birodalmát is a Nyilatkozat elismerésére. A gyarmati terheket elsőként lerázó Egyesült Államok ezután néhány évtizeden belül felzárkózott Európa nagyhatalmai mellé, hogy aztán a 20. században a kétpólusú világ egyik felének hegemón ura legyen.