altmarius

cultură şi spiritualitate

175 éve nyílt meg a Nemzeti Múzeum első kiállítása

175 éve nyílt meg a Nemzeti Múzeum első kiállítása

Írta: Domonkos Csaba
A Magyar Nemzeti Múzeum első hivatalos kiállítása az újonnan elkészült klasszicista palotában 1846-ban egy festménykiállítás volt. A 175 évvel ezelőtti tárlattal nyitott meg a Pollack Mihály tervezte múzeumépület, amely azonban akkor még nem is volt teljesen kész.

A Nemzeti Múzeum megalapítását Széchényi Ferenc adománya tette lehetővé, amikor is 1802. november 25-én 11 884 nyomtatványból, 15 000 kötet könyvből és 1152 kéziratból álló gyűjteményét átadta a nemzetnek.

E nemes tettet mások is követték, egyszerű emberektől kezdve az arisztokrata családokig  sorra ajánlottak fel gyűjteményükből tárgyakat a múzeumnak, de az adományozók közül kiemelkedik Pyrker János László egri érsek (1772-1847), aki 1836-ban a múzeumnak ajándékozta a festménygyűjteményét. 

Az adományozó egri érsek, Felsőőri Pyrker János László (Nagyláng, 1772. november 2. – Bécs, 1847. december 2.)

Az adományozás pillanatában még nem állt a múzeum épülete, annak felépítésére az 1832-1836-os országgyűlés ötszázezer forintot szavazott meg. Akkor ez hatalmas összeg volt, gondoljunk bele, Széchenyi István egy évi jövedelme 1825-ben 60 ezer forint volt, és a Lánchíd, ami a Monarchia akkori legértékesebb gazdasági vállalkozása volt, 6 millióba került.

A Pollack Mihály tervezte hatalmas múzeumépület 1846-ra már olyan állapotba került, hogy a Nemzeti Múzeum felépítésén és méltó gyűjteményének létrehozásán fáradhatatlanul dolgozó József nádor neve napján, március 19-én megnyithatott az első kiállítás. Ennek alapja pedig Pyker János László érsek gyűjteménye volt.

Pryker János László önmagában is érdekes személy volt. Eredetileg katonának készült, de a papi pályát választotta, ahol fényes karriert futott be, püspök, majd Velence pátriárkája lett (a festmények többségét az itt töltött hét év alatt vásárolta), 1827-től Eger érseke, akit 1844-ben az MTA tiszteletbeli taggá választott.

A Nemzeti Múzeum Rudolf Alt metszetén az 1840-es években

Egerben ő látott hozzá a vár rendbetételéhez, a bazilika felépítéséhez, városszépítő bizottságot is alapított. Eredetileg az egri érseki palotában kívánta elhelyezni a festménygyűjteményét, azonban 1836. április 12-én az Országgyűlésen, ahol döntöttek a Nemzeti Múzeum épületének felépítéséről, az akkor 140 darabos gyűjteményét a Nemzeti Múzeumnak ajánlotta fel azzal a feltétellel, hogy abból egyet sem szabad külön választani, csak egyben lehet kiállítani.

A nagy jelentőségű adományokról az Országgyűlés törvényben is megemlékezett, az 1836. évi XXXVIII. törvénycikk 2. §-a így szól:

„Felső-Eőri Pyrker János László, Patriárcha és Egri Érseknek azon nemes tett, minél fogva ritka jelességű becses képgyüjteményét a nemzeti Muzeum gyarapításául, a Hazának felajánlá;”.

A gyűjteményt – amely eredetileg 140 darabos volt, de 1846-ra jelentősen, több mint 190 darabra bővült ki – tehát a Nemzeti Múzeum kapta meg, és 1844-ben szállították Pestre. E gyűjteményből nyílt meg a még épülő múzeumépületben az első kiállítás 175 évvel, ezelőtt 1846. március 19-én. A Társalkodó című lap 1846. március 26-án az alábbit írta:

„Áll ezen képtár 190 darab olajfestvényből, — mellyek nagy részben eredetiek. Ezek közt van olasz művészektől 111, németektől 45, németalföldiektől 24, francziáktól 7, spanyoloktól 2, magyar 1, öszszesen 190. Felvannak ezek állítva e’ két teremben, meliyek közül a’nagyobbik 91 egészen olasz, ’s a’ kisebbnek ablakközti fala 20 olasz, a’ többi kisebb terem falai pedig 79 vegyes iskolákbeli festvényeket foglalnak el. —

Rendeztetésük lehetőségig korszerinti, hogy annál tanulványosabb lehessen ’s hogy mindenki által jobban láttathassanak, kissé lejebb függesztettek. Ezek elrendezését Kiss Bálint akademiai képiró tiszta hazafiságból eszközlé.”

A kiállítást, amelyet Kiss Bálint rendezett, hetenként két napon, kedden és szombaton reggel 9 és délután 1 óra között lehetett megnézni. Két teremben voltak láthatók a képek, az elsőben az itáliai mesterek képeit, a másikban a többi képet. Az egyetlen magyar festmény Markó Károly A Szent Hajdan gyöngyeiből című munkája, amelyet 1833-ban készített.

Markó Károly: A Szent Hajdan gyöngyeiből című festménye, amelyet Pyrker János László egy költeménye ihletett 

A megnyitóról, amelyen számos jeles személyiség vett részt, az Életképek című lap ezt írta 1846 március 21-én:

„E’ gyűjtemény egy szebb és nagyobb, a’ nemzet méltóságához minden tekintetben illő képtárnak olly derék magva's alapja, hogy élvezetei közt lehetlen élénk és mély hálára nem gerjedni annak ajándékozója, alapitója egri érsek Pyrker László ö excja iránt.”

 Az ekkor megnyílt kiállítás Pest első nyilvános képtára volt, amely 1877-ig volt a Nemzeti Múzeum birtokában, ezután az Országos Képtárhoz került.

Nyitókép: A Nemzeti Múzeum épülete, amely otthont adott ennek a valóban történelmi kiállításnak, 1847-re készült el (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény) 

Vizualizări: 41

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor