cultură şi spiritualitate
Szerző: Tarján M. Tamás
„Most sóhajtjuk leginkább a mi megholt urunkat, mert szomorúan kell néznünk az atya és a fia között való nagy különbséget. Igen messze esett az alma fájától.”
(Mikes Kelemen)
1738. január 25-én állította ki I. Mahmud szultán (ur. 1730-1754) Rákóczi József nevére azt az athnamét, mely a néhai fejedelem fiát Erdély uralkodójának ismerte el. A kinevezés a későbbiek során semmilyen gyakorlati jelentőséggel nem bírt, ugyanis a török támogatással Magyarországra induló Rákóczi hadjárata teljes kudarcba fulladt, az év végén pedig ő maga is meghalt.
II. Rákóczi Ferenc és Hesseni Sarolta Amália hercegnő házasságából három gyermek született: Lipót, aki mindössze három esztendőt élt, József, valamint György. Az édesapa sajnálatos módon nem sok időt tölthetett fiaival, ugyanis 1701-ben I. Lipót (ur. 1657-1705) felségárulás vádjával őrizetbe vetette a sárosi főispánt, ezzel együtt pedig feleségét és gyermekeit is Bécsbe rendelte, ahol ő gondoskodott a Rákóczi-fiak neveltetéséről. A Habsburg uralom ellen szabadságharcot indító fejedelem csupán egy alkalommal, a Pálffy János által szervezett pozsonyi tárgyalások idején találkozhatott családjával, ezután azonban útjaik ezerfelé váltak: addig kolostorban őrzött felesége 1707-ben megszökött Bécsből, Rákóczi pedig a szatmári béke után végleg elhagyta Magyarországot.
A gyermekek ugyanakkor továbbra is a császárvárosban maradtak, ahol a rossz nyelvek szerint a Habsburgok erkölcstelen életre nevelték őket, annyi azonban biztos, hogy mindent megtettek annak érdekében, hogy – apjukkal ellentétben – ne jelentsenek majd veszélyt a birodalom stabilitására. A „Rákóczi-virtus” kitörlésének szándéka jelképesen is megmutatkozott, így például az idősebb fiú, József a marchese di San Carlo nevet kapta a bécsi udvartól.
Az 1700-as születésű fiatalember nevelése azonban mégis félresiklott, Rákóczi József ugyanis húszas éveiben megszökött Bécsből, és Rómában, illetve Párizsban csavargott, majd 1734-ben Rodostóban élő édesapját is meglátogatta, aki Munkács hercegének nevezte ki gyermekét. József mindazonáltal komoly csalódást okozott az emigráns kurucok számára, bohém életével, kalandozásaival ugyanis meglehetősen távol állt attól az ideáltól, amit Rákóczi fiáról felépítettek. Józseffel szemben alapvető elvárás volt, hogy vegye át a mozgalom vezetését az idősödő fejedelemtől, a kalandor férfi azonban 1734-ben, majd egy évvel apja halála után, 1736-ban is elsősorban azért fogadta el Mahmud szultán konstantinápolyi meghívását, mert erősen pénzszűkében állt.
A Porta 1736-os ajánlata egyébként nem csupán arra vonatkozott, hogy Rákóczi fia vegye át a rodostói kolónia irányítását, hanem ebben az időben reális lehetőség nyílt a kurucok hazatérésére is, amit a szultán az ő irányítása alatt képzelt el. 1735-ben ugyanis Oroszország hadat indított az oszmánok ellen, miután pedig a cári erők komoly sikereket arattak, 1737-ben a Romanovokkal szövetséges-rivális III. Károly magyar király (ur. 1711-1740) és német-római császár is belépett a háborúba. Ebben a helyzetben Rákóczi József személye különösen felértékelődött, Mahmud ugyanis abban reménykedett, hogy a férfi Magyarországra küldésével – II. Rákóczi Ferenc emlékéből politikai tőkét kovácsolva – sikerül majd újjáéleszteni a kuruc felkelés lángját.
Ennek a tervnek a szerves része volt Rákóczi József erdélyi fejedelmi kinevezése is, az erről szóló athnamét pedig a Porta 1738. január 25-én állította ki a férfi számára. Miután Mahmud jóval eredményesebben harcolt a Habsburgok, mint Oroszország ellen, az újdonsült uralkodó hamarosan utasítást kapott, hogy keljen útra Magyarország felé. Az idős kurucokból és török segédcsapatokból verbuvált sereg meg is indult a Balkánon, Rákóczi azonban csapnivaló vezérnek bizonyult: a bujdosók a felvonulás hónapjai alatt ismét kiábrándultak a mulatozást, léha életet kedvelő fejedelemből, aki szemmel láthatóan nem akarta elsietni feladata végrehajtását, a kuruc felkelés megindítását.
Rákóczi József végül sohasem lépett magyar földre, ugyanis több hónapos balkáni bolyongás után, 1738 novemberében a bulgáriai Csernavoda mellett befejezte életét. Rákóczi fiának elhunytával a Mikes Kelemen vezette kurucok utolsó esélye is szertefoszlott a hazatérésre, a férfi halála pedig a neves família sorsát is megpecsételte. Miután a fejedelem másik fia, György később gyermektelenül fejezte be életét, és Józsefnek csupán egy leánya született, a léha, sok szempontból méltatlan utód halálával a Rákóczi család férfiága a kihalás szélére sodródott.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius