altmarius

cultură şi spiritualitate

1738. április 29. | III. Károly elrendeli Rákóczi József elfogatását

Emperor Charles VI.jpg

Szerző: Tarján M. Tamás

1738. április 29-én kelt III. Károly magyar királynak azon parancsa, mely elrendelte Rákóczi József erdélyi trónkövetelő elfogatását, akit a Habsburg Birodalom ellen háborúzó I. Mahmud szultán (ur. 1730-1754) nevezett ki a fejedelemség vezetőjévé.

Miután II. Rákóczi Ferencet 1701-ben Longueval követ árulása nyomán felségárulással vádjával Bécsújhelyen bebörtönözték, minden kapcsolata megszűnt gyermekeivel, akiket feleségével, Hesseni Sarolta Amália hercegnővel együtt a császári fővárosba szállítottak és I. Lipót (ur. 1657-1705) gondjaira bíztak. Rákóczinak három fia született, a legidősebb, Lipót már 3 évesen meghalt, József és György azonban megérték a felnőttkort, de 1701-ben még mindketten csecsemők voltak.

Miután a fejedelem megszökött börtönéből, Lengyelországba ment, majd megindította nyolc évig tartó szabadságharcát, mely során egyetlen alkalommal, a Pálffy Miklóssal Pozsonyban folytatott tárgyalások idején láthatta feleségét és gyermekeit. Sarolta Amália 1707-ben Lengyelországba szökött, ezáltal ő is elvesztette a lehetőségét annak, hogy kiskorú gyermekeit nevelje, József és György császári nevelők kezébe került, akik rossz nyelvek szerint léha életre szoktatták őket, de mindenképpen úgy nevelték a Rákóczi-fiakat, hogy a Habsburg udvarra ne jelentsenek veszélyt.

Az idősebb gyermek, Rákóczi József kalandor életmódot folytatott, húszas éveiben elhagyta Bécset és Rómában, Madridban majd Párizsban bukkant fel, utóbbi helyen viszonyt folytatott egy Maria de Contacéra nevű nemesi származású nővel, akitől később egy lánya, Mária Erzsébet született. Európai körútja során 1734-ben érkezett meg apjához, az 1717-től Rodostóban tartózkodó fejedelemhez, aki Munkács hercegi címét adományozta idősebb fiának és próbálta a bujdosók élére állítani. Rákóczi József azonban visszatért Párizsba, és csak miután megélhetése bizonytalanná vált, ment a török udvarba, ahol I. Mahmud szultán próbálta meg politikai céljaira felhasználni. Még 1735-ben kitört a háború a Fekete-tenger északi partján terjeszkedő Oroszország és a Porta között, mely során Burkhadt Cristoph von Münnich fővezérsége alatt az oroszok elfoglalták Azov és Ocsakov erődjét, illetve 1736-ban megszállták Besszarábiát és behatoltak Moldvába is.

A kedvező állást látva Oroszország oldalán III. Károly (ur. 1711-1740) is belépett a háborúba, hogy folytassa az 1718-ben megszerzett balkáni területek bővítését, egyúttal ellensúlyozza az orosz befolyást a Balkánon. A Habsburgok ellen nagyobb szerencsével harcoló Mahmud az erdélyi zűrzavar keltésére akarta felhasználni Rákóczi Józsefet, akit egy sereg élén erdélyi fejedelemként Magyarországra akart küldeni, hogy felélessze a kuruc felkelés lángját. Rákóczi 1738 áprilisában elfogadta a szultáni ajánlatot, erre reagált III. Károlynak a herceg elfogására kiadott rendelete, amennyiben József átlépné a birodalom határát.

A trónkövetelő kurucokból verbuvált seregével megindult Erdély irányában, ám a bujdosók idős korából származó lassúság és a vezér léhaságát kísérő csalódottság aláásta a maroknyi csapat harci kedvét, ráadásul a felvonulás során 1738. november 10-én életét vesztette Rákóczi József is, a bulgáriai Csernavoda mellett. A haláleset megpecsételte a hadjárat sorsát, bár Mahmud így is kedvező békét köthetett III. Károllyal, a belgrádi egyezmény értelmében visszaszerezve Olténia és Észak-Szerbia 1718 során elvesztett területeit. Az ambiciózus szultán pár év múlva Rákóczi Györgyöt is megkísérelte megnyerni egy erdélyi hadjáratra, ám nála már nem járt sikerrel. A kalandor életmódot folytató József volt az egyedüli Rákóczi-fiú, akinek gyermeke született, lánya, Mária Erzsébet apácaként élte le életét, 1780-as halálával halt ki a Rákóczi família.

Vizualizări: 6

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

1 stat are peste 10.000 clickuri (Franta)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

16 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

6. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

7. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

8. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro 11. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

12. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

19. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

20. TIMBREE

www.timbree.ro

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

25. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro 26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor