altmarius

cultură şi spiritualitate

1708. november 28. | A sárospataki kuruc országgyűlés megnyitása

Szerző: Tarján M. Tamás

1708. november 28-án nyílt meg Sárospatakon a Rákóczi-szabadságharc utolsó kuruc országgyűlése, mely a felkelők megrendült helyzetét a katonáskodó jobbágyok felszabadításának ígéretével és a hadiadó beszedésének leegyszerűsítésével próbálta javítani.

A diéta legfőbb előzményének kétségkívül azt tekinthetjük, hogy a morvaországi hadjáratra készülő kuruc hadak 1708 augusztusában, Trencsén mellett megsemmisítő vereséget szenvedtek Sigbert Heister császári főparancsnok és Pálffy János csapataitól. Ez a fiaskó nem csak abból a szempontból volt súlyos, hogy meghiúsította Rákóczi hadjáratának távlati terveit, hanem azért is, mert romba döntötte a kurucok morálját: korábban ugyanis a fejedelem soha nem tudott ekkora haderőt összpontosítani, ígéretes serege azonban már az első csatában úgy oszlott szét, akár a füst.

A vereség után egész ezredek dezertáltak, számos tehetséges tiszt – például Ocskay László, Bezerédj Imre – átpártolt a császáriak oldalára, miközben Heister erői győzedelmesen törtek előre a Dunántúlon és a Felvidéken. A kurucok hamarosan elveszítették a gazdasági szempontból kulcsfontosságú bányavárosokat, közben pedig mind nagyobb méreteket öltött az országban dúló pestisjárvány, tehát a szabadságharc a bukás szélére került. II. Rákóczi Ferenc a reménytelen állapotokon egy országgyűlés összehívásával próbált meg felülkerekedni, ennek nyomán 1708 novemberére a hozzá hű rendeket Sárospatakra rendelte.

A diéta november 28-án, a pataki várban kezdte meg üléseit, a kilátások azonban nem voltak túlságosan biztatóak. Rákóczi Ónodon I. József (ur. 1705-1711) és a Habsburg-ház trónfosztásával már igencsak megosztotta akkori támogatóit, hívei körét pedig az 1708. évi katonai kudarcok vészesen lecsökkentették. A rendek eleve alacsonyabb létszámban jelentek meg Sárospatakon, közülük pedig sokan már a Magyarországot minden szempontból kimerítő háború befejezését tartották kívánatosnak. A fejedelem a küzdelem folytatását végül csak a vitézlő rendre támaszkodva tudta kiharcolni, ez a körülmény pedig azt diktálta, hogy a szabadságharc vezére későbbi törvényjavaslataival is ezen társadalmi réteg kegyeit keresse.

Így magyarázható, hogy Rákóczi Sárospatakon személyi szabadságot ígért a katonáskodó jobbágyoknak, azok rokonainak, illetve az elesettek özvegyeinek, miközben az általuk lakott településeket a hajdúvárosok rangjára szándékozott emelni. A nagylelkű ajánlaton túl más megfontolásból ugyan, de szintén a vitézlő rendnek kedvezett az a törvénycikk is, mely a vármegye helyett közvetlenül a hadseregre ruházta rá a hadiadó beszedésének jogát. Rákóczi szándéka ezzel a jogszabállyal az volt, hogy a megfelelő pénzösszegeket minél hamarabb a hadipénztárba juttassa, később pedig hasonló célból helyeselte az asszignáció, vagyis az utalványozás bevezetését is, amivel a vármegyei közigazgatást teljesen kikapcsolta az adószedésből.

A kétségbeeséstől vezérelt sárospataki intézkedések ugyanakkor nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a fejedelem által remélt haszon ugyanis messze elmaradt a törvények negatív hatásaitól. Egyfelől, a széleskörű jobbágyfelszabadítás komoly ellenérzéseket szült a nemesi támogatókban, hiszen nekik a növekvő háborús terhek mellett kiváltságaik és adott esetben birtokaik, valamint jobbágyaik elveszítésével is számolniuk kellett. Érthető módon ehhez kevesen adták áldásukat. Ennél is súlyosabb probléma volt azonban, hogy a hadsereg felbomlását a sárospataki intézkedések sem akadályozták meg, sőt, azok csak újabb feszültségeket gerjesztettek a társadalomban. Rákóczi – vélhetően kényszerből – naiv törvénykezésével ugyanis nem csak az adó beszedését, de a visszaéléseket is jelentősen megkönnyítette, erre pedig a nyomorgó jobbágyok rövid időn belül fegyveres ellenállással válaszoltak.

Az asszignáció rendszerével tehát Rákóczi nagyobb bevételek helyett közömbös, sőt ellenséges tömegeket kapott, akiknek még az ígért kedvezmények sem jelentettek elég motivációt a csatlakozáshoz. A kurucok visszaszorulásával egy időben ráadásul a spanyol örökösödési háborúban felülkerekedő Habsburgok mind nagyobb figyelmet tudtak fordítani a magyar hadszíntérre, a császári átcsoportosítások nyomán pedig a szabadságharc lassú és feltartóztathatatlan hanyatlásnak indult. A liptói sáncok elleni 1709. évi sikertelen támadáson, majd az 1710-es romhányi vesztes csatán kívül Rákócziék ezután legfeljebb portyákkal tudták megzavarni a „labancok” haderejét, így aztán nem meglepő, hogy Károlyi Sándor generális 1711-ben, Szatmáron a fejedelem akarata ellenére is hajlandónak bizonyult a békekötésre.

Vizualizări: 29

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

1 stat are peste 10.000 clickuri (Franta)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

 

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29. EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor