cultură şi spiritualitate
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1705_december_13_vak_bottyan_g...
Szerző: Tarján M. Tamás
„Fölgyüve aztán Rába mellékire
Szálla Szentgotthárdnak híres mezeire
Országunk prédáló rácokat ott veré
El bé Stiriába üldözé fegyvere.”
(Ismeretlen kuruc költő verse a szentgotthárdi csatáról)
1705. december 13-án győzték le Szentgotthárdnál Bottyán János hadai Hannibal Heister tábornok – reguláris császári csapatokból és vajdasági szerb erőkből álló – seregét, aminek eredményeként a november elején meginduló dunántúli kuruc hadjárat teljes sikerrel, a nyugati országrész elfoglalásával ért véget.
II. Rákóczi Ferenc egyik tábornagya, gróf Esterházy Antal később „végzetes földként” emlegette a Dunántúlt, amely elnevezés az 1704-05 során tapasztalható gyakori uralomváltások miatt mind a kurucok, mind a labancok részéről indokolt volt. Mint ismeretes, Rákóczi hadai az 1703. esztendő végére egészen a nyugati határszélig uralmuk alá vonták a Felvidéket, sőt, kisebb portyázó csapataik már Morvaországba és Bécs környékére is átcsaptak, így kétség sem férhetett ahhoz, hogy az 1704. év hadműveleteinek egyik fő színtere a Dunántúl lesz. A nyugati országrész meghódítása az osztrák örökös tartományok közelsége és a Duna által képezett természetes védővonal miatt kemény diónak ígérkezett, ám a kurucokat plusz motivációval töltötte el, hogy a – párhuzamosan zajló – spanyol örökösödési háborúban a Habsburgok ellenfelei felülkerekedni látszottak, és a francia-bajor seregek diadalmasan nyomultak előre Ausztria felé.
Rákóczi szeme előtt – a harmincéves háborúba egykoron bekapcsolódó Bethlen Gáborhoz (ur. 1613-1629) hasonlóan – távlati célként Bécs közös ostroma lebegett, ezért már 1704 februárjában parancsot adott a dunántúli hadműveletek megindítására. Ebben az esztendőben a „végzetes föld” összesen négyszer cserélt gazdát: az első hadjárat kezdeti sikerei ellenére Sigbert Heister tábornok és Pálffy János horvát bán áprilisra kiszorította a kurucokat a Dunántúlról, a második támadás sorsát pedig az I. Lipóttól (ur. 1657-1705) elpártoló Forgách Simon koroncói veresége (1704. június 13.) pecsételte meg. Jóllehet, egy hónappal később Károlyi Sándor Szentgotthárdnál legyőzte Rabatta tábornok csapatait, a nyugati országrész ismét a császáriak kezébe került, igaz, Bottyán János csatlakozása jószerével bármely erősség megszerzésénél nagyobb sikert jelentett a kurucok számára.
Bár a kortárs stratégák közül ezt akkor még kevesen látták, a höchstädti brit–osztrák győzelemmel, a spanyol örökösödési háborúban bekövetkező újabb fordulattal Rákóczi felkelésének sorsa is megpecsételődött. A Habsburg Birodalom sikeres tehermentesítése a magyarországi hadszíntéren – egyelőre – egyensúlyi állapotot idézett elő, melyet az 1704-es esztendőben Érsekújvár bevétele és a Nagyszombat mellett elszenvedett fájdalmas vereség, 1705-ben pedig a nyugati országrész hadi eseményei mutattak meg. Az erőegyensúly sokáig abban nyilvánult meg, hogy rendre sikerült visszaverni a dunántúli kuruc támadásokat, a Duna vonalánál azonban Heister és Pálffy már defenzívába kényszerült a több oldalról fenyegető ellenséggel szemben; Károlyi Sándor 1705 februárjában induló hadjárata például a Kilitinél elszenvedett vereség után fulladt kudarcba, a nyár során Kömlődnél átkelő Vak Bottyánt pedig Glöckelsberg szorította vissza sáncaiból a folyó bal partjára. A Dunánál kialakult patthelyzetet végül Bottyán zseniálisan megtervezett őszi hadjárata oldotta fel, ám a generális sikerei csupán látszólag borították fel az egyensúlyt, hiszen a szentgotthárdi ütközet előtt egy hónappal Herbeville tábornagy Zsibónál súlyos vereséget mért Rákóczi hadaira, aminek eredményeként – mintegy a Dunántúlért cserében – Erdély császári kézre került.
Az 1705. december 13-i szentgotthárdi győzelemmel záruló dunántúli hadjárat előkészületei október utolsó napján, Soltnál kezdődtek, ahol Horváth Tamás hajdúkapitány maroknyi csapata elfoglalta a révet, és sikeresen átkelt a Duna túlsó partjára. Vak Bottyán – 8000 fős serege élén – november 4-én éjjel követte előőrsét, majd a következő reggelen egy vakmerő rohammal elfoglalta Földvárt. Miután megvetette a lábát a Dunántúlon, a kuruc generális három részre osztotta seregét: a Béri Balogh Ádám és Sándor László vezette déli „hadtestet” Siklós, Pécs és Szigetvár ellen küldte, egy kisebb hadtesttel körülzáratta Tatát, ő maga pedig Simontornya bevételére indult. Bottyán éppen a zsibói vereség napján kerítette hatalmába ezt a kulcsfontosságú erősséget, melynek birtokba vétele után – kemény harcok árán – Tatát, majd Pápát is hódoltatta.
Ez idő alatt az eredeti létszámának többszörösére gyarapodó déli hadtest elfoglalta Baranya, Somogy és Zala legfőbb erősségeit, megkerülte a Balatont, és Kőszeg alatt csatlakozott Vak Bottyán ostromló csapataihoz. December 10-én végül ez a város is megnyitotta kapuit a kurucok előtt, így Esztergom, Sopron és néhány kisebb vár kivételével az egész Dunántúl Rákóczi hűségére tért át. A dicsőséges hadjárat három nappal később, a Szentgotthárd mellett megvívott ütközettel ért véget, ahol Bottyán és Bezerédj Imre csapatai egy rohammal szétverték Hannibal Heister szerb felkelőkkel megerősített csapatait. A csata után a vesztes tábornok Szalónak várában keresett menedéket, Pálffy János pedig már korábban Bruck környékére szorult vissza; a „végzetes föld” a kurucok kezére került.
A szentgotthárdi diadallal Vak Bottyán érdemei még korántsem értek véget: a dunántúli várakban végzett erődítési munkálatokkal sikeresen felkészült a következő évben meginduló császári ellentámadásra, és egészen az 1708. évi katasztrofális trencséni vereségig megtartotta Rákóczi hűségén a nyugati országrészt, ahol később „Jótevő Jánosként” emlékeztek a szigorú fegyelmet tartó, nagylelkű hadvezérre.
Numar de steaguri: 273
Record vizitatori: 8,782 (3.04.2011)
16,676 (3.04.2011)
Steaguri lipsa: 33
1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)
1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)
1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)
2 state au peste 20,000 clickuri (Italia, Germania)
4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, Ungaria, Spania,, Marea Britanie,)
6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Canada, )
10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia, Australia, Irlanda, Israel, Grecia, Elvetia , Brazilia, Suedia, Austria)
50 state au peste 100 clickuri
20 state au un click
1.EDITURA HOFFMAN
https://www.editurahoffman.ro/
2. EDITURA ISTROS
https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/
3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI
https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1
4.ANTICARIAT UNU
https://www.anticariat-unu.ro/wishlist
5. PRINTRE CARTI
6. ANTICARIAT ALBERT
7. ANTICARIAT ODIN
8. TARGUL CARTII
9. ANTICARIAT PLUS
10. LIBRĂRIILE:NET
https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452
https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top
14. ANTICARIAT NOU
https://anticariatnou.wordpress.com/
15.OKAZII
https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150
16. ANTIKVARIUM.RO
17.ANTIKVARIUS.RO
18. ANTICARIAT URSU
https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home
19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS
20. EDITURA SPANDUGINO
21. FILATELIE
22 MAX
http://romanianstampnews.blogspot.com
23.LIBREX
https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom
24. LIBMAG
https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/
https://www.libris.ro/account/myWishlist
http://magiamuntelui.blogspot.com
27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/
28.RADIO ARHIVE
https://www.facebook.com/RadioArhive/
29.IDEEA EUROPEANĂ
https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/
30. SA NU UITAM
31. CERTITUDINEA
32. F.N.S.A
https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html
Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera
2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii
12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.
© 2024 Created by altmarius. Oferit de
Embleme | Raportare eroare | Termeni de utilizare a serviciilor
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius