1703. szeptember 17. | Ocskay László elfoglalja Léva várát

[Magyar lap]

Szerző: Tarján M. Tamás

„Hajh, de van a hírnek dolga Ocskay László nevével. Ha beszegődött hozzája postának, ugyan nem hágy neki nyugtot. – Napról napra új hőstett feledteti el a régit. Úgy jár az országban, mint az égi villám; ma itt csap le, holnap amott; a tegnap bevett vár romja még füstölög, s ő már a másiknak falait döngeti. Dandárja, mint az áradat, úgy nő, mentől előbbre tör.”
(Részlet Jókai Mór Szeretve mind a vérpadig című történelmi regényéből)

1703. szeptember 17-én, Léva városának elfoglalásával hajtotta végre első jelentős haditettét Ocskay László, a Rákóczi-szabadságharc legendás brigadérosa. Az elkövetkező hónapok dicsőséges felvidéki hadjárata nyomán Ocskay vitézségének híre egész Európát bejárta, ugyanakkor a hős később mégis árulóként, a vérpadon fejezte be kalandos életét.

Nyilván nem véletlen, hogy a nép körében születő kuruc nótákban Ocskay László lett az egyik leggyakrabban megénekelt hős; ebben nem csak vakmerősége és előnyös külseje játszhatott szerepet, hanem az a csapongó életpálya is, amit Jókai Szeretve mind a vérpadig című regényében olyan szépen összefoglalt. A köznemesi családból származó Ocskay már 15 esztendős korában belépett Pálffy János huszárezredébe, ahol egyszerre tűnt ki vitézségével és fegyelmezetlenségével; utóbbiért később füle elvesztésével bűnhődött. A fiatal vitéz ráadásul meggyilkolta egyik bajtársát is, mely tettéért kötél várt rá, ám a halálos ítélet elől a török kézen lévő Temesvárra és az iszlám hithez menekült.

Ocskay „megtérése” ugyanakkor nem tartott sokáig, mivel néhány hónap után hazatért a Pálffy-ezredhez, később pedig a spanyol örökösödési háború hadszínterein is feltűnt – előbb a Habsburg majd a francia oldalon. Ezzel azonban még mindig nincs vége a történetnek, ugyanis Ocskaynak XIV. Lajos (ur. 1643-1715) testőrségében sem volt maradása, és hamarosan német földön szervezett rablóbandájával tette félelmetessé nevét. A későbbi brigadéros útja innen vezetett Rákóczi táborába, és bár 1703 nyarán alig volt még 23 esztendős, pályáját már számos hősi és alávaló cselekedet tarkította.

A fejedelem a csatlakozás után a felvidéki hadjárat vezetésével bízta meg Ocskayt, a fiatal tiszt pedig hamarosan sikert sikerre halmozott: Léva szeptember 16-i elfoglalása után bevette Korponát, meghódította a bányavárosokat, és az év végére egészen az országhatárig jutott. Később aztán az Ocskay-huszárok átugrattak Morvaországba, portyát vezettek Bécs környékére, és állítólag még a császár elfogására is kísérletet tettek. A fiatal katona 1703–04 során érte el pályafutása csúcsát, ugyanis sikerei nyomán a fejedelem táborában ódákat zengtek róla, miközben Európában úgy emlegették, mint „a tűz fejedelmét” és „Rákóczi villámát.” 1704 nyarán viszont a Habsburgok a höchstädti csatában döntő győzelmet arattak a franciák felett, ez pedig a kuruc küzdelem további sorsát is meghatározta: 1704 decemberében, Nagyszombat mellett Rákóczi elszenvedte első komolyabb vereségét, igaz, Ocskay László ebben a csatában is „csuda dolgokat művelt”, így egyre feljebb jutott a ranglétrán. Ocskay 1705-ben brigadérosi kinevezésben részesült, későbbi hőstetteit pedig a fejedelem busás birtokadományokkal honorálta; a kuruc vezér ugyanakkor – amint az korábbi pályafutásából már kiderült – nem olyan ember volt, akit az elismerések megszilárdítottak volna a hűségben.

Ocskay László számára sokkal többet nyomott a latban, hogy a kuruc seregek mindenhol visszaszorulóban voltak, így aztán az 1708. augusztus 3-i trencséni vereség után elszánta magát az átállásra. Még abban a hónapban felvette a kapcsolatot Pálffy Jánossal, augusztus 28-án, Pereszlénynél pedig – szándékosan – a labancok kelepcéjébe vezette seregét. A bekerített kuruc had – kényszerből – letette a hűségesküt I. József (ur. 1705-1711) nevére, Ocskay pedig az árulás után ezredesi rangban folytathatta – kevésbé dicső – pályafutását. Az egykori brigadéros hercegi és tábornagyi ambíciókkal pártolt át a labancokhoz, számítása azonban nem vált be, ugyanis tiszttársai lenézték, egykor hű emberei pedig folyamatosan elhagyták őt. „Rákóczi villáma” a császár szolgálatában csak jelentéktelen feladatokat kapott, ennek következtében pedig egyre züllöttebb életmódot folytatott. Ocskay ugyanakkor a hanyatlással sem menekült meg a kurucok haragja elől, mivel egykori tisztjei megesküdtek, hogy elfogják, és elítélik őt.

Jávorka Ádám, a brigadéros egykori hadnagya ezért az árulás után szinte árnyékként követte Ocskay Lászlót, mígnem 1710. január 1-jén úgy találta, hogy megérett az idő a régóta dédelgetett terv végrehajtására. Ezen a napon az egykor szebb napokat megélt hadvezér – katonáival együtt – a felvidéki Verbón tivornyázott, Jávorka pedig álruhában belopózott a kastélyba, hogy kikémlelje a labanc ezredes későbbi szándékait. Ocskay a mulatozás során annyira megrészegült, hogy képtelen volt felismerni egykori hadnagyát, így aztán készségesen elárulta neki útitervét. Jávorkáék a kapott információk segítségével könnyűszerrel foglyul ejtették egykori vezérüket, és Ocskayt még azon az estén Érsekújvárra hurcolták. A Csajághy László brigadéros vezette bíróság másnap karóba húzásra ítélte a labanc ezredest, Ocskay azonban távoli rokona, Ocskay Sándor közbenjárására legalább ettől a szégyentől megmenekült. A hűtlen hadvezért végül fővételre ítélték, a kivégzést pedig a város hóhéra már 1710. január 3-án végrehajtotta.

Ocskay László, a kuruc költemények egyik leggyakrabban megénekelt hőse, kalandjainak és érdekes személyiségének köszönhetően aztán később sem veszett a feledés homályába. A Rákóczi-szabadságharc leghíresebb kutatója, Thaly Kálmán a 19. század végén monumentális életrajzot írt a kalandor hadvezérről, melyet felhasználva Jókai Mór történelmi regénnyel, Herczeg Ferenc pedig az Ocskay brigadéros című színművel állított emléket „Rákóczi villámának.”