altmarius

cultură şi spiritualitate

1701. május 23. | William Kidd skót kalóz halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1701. május 23-án ítélték halálra William Kidd skót tengerészt, a brit flotta egyik utolsó „hivatásos” kalózát.

Kidd 1645-ben, skót földön született, apja halála után azonban kisgyermekként a tengerentúlra, New York brit gyarmatra került. Vélhetően már fiatal korától a tengeren szolgált, mígnem 1689-ben, 44 esztendős korában egy angol–francia kalózflotta élére állt a karibi szigetvilágban. Ebben az időben a kalózkodás határai még messze nem voltak egyértelműek, ami az Admiralitás számára a brit hajókkal szemben bűncselekménynek minősült, az üdvös tevékenység volt az ellenséges országok kárára. Kidd a Blessed Willam hajóval Nevis kormányzója, Christopher Codrington szolgálatába állt, és a XIV. Lajos (ur. 1643-1715) ellen folytatott pfalzi örökösödési háború részeként sorra kirabolta a francia kézben lévő szigeteket.

Kidd a kalózokkal szemben később jelentős érdemeket szerzett az észak-amerikai partok megtisztításakor. A tengerész később elvesztette a hajóját, ezért visszatért New Yorkba, ahol megházasodott és példás közösségi életet élt, adományokkal járult hozzá a városi Szentháromság-székesegyház építéséhez is. A tengerész 1696-ban utóbb végzetesnek bizonyuló megbízást kapott Bellomont kormányzótól, melyben vállalta a térséget dúló Thomas Tew, John Ireland és más híres bűnözők kézre kerítését.

A III. Vilmos (ur. 1689-1702) által szentesített szerződés értelmében a királyi kincstárat mindössze a küldetés során szerzett értékek 10%-a illette meg, így Kidd örömmel vállalta a feladatot. A gyümölcsözőnek ígérkező vállalkozás érdekében pénzzé tette minden vagyonát és bizalmasa, Robert Livingstone segítségével felkészítette a válogatott legénységgel induló Adventure Galley nevű hajót. A tengerészt azonban nemsokára utolérte a balsors, angliai látogatása során ugyanis tiszteletlen volt egy hadihajó kapitányával szemben, aki legénysége nagy részét besoroztatta. Kidd New Yorkba visszatérve csak megbízhatatlan matrózokat tudott szerződtetni, akik felett később el is vesztette az irányítást. Az Adventure Galley ennek ellenére útra kelt, és 1696 őszén a Jóreménység fokánál, majd Afrika keleti partjánál és a Vörös-tenger Báb-el-Mándeb nevű szorosánál tanyázott, ám nem járt eredménnyel.

A zsákmány elmaradása miatt a legénység egyre türelmetlenebbé vált kapitányával szemben; később Kidd egy fedélzeten támadt vita során megölte William Moore nevű tüzérét is. 1698 februárjában aztán az Adventure Galley végre zsákmányt szerzett, miután az Indiai-óceánon elfogta a francia zászlóval hajózó Quedagh Merchant nevű kereskedőhajót, aminek – Kidd balszerencséjére – angol volt a kapitánya. A Quedaghon a hajósok töménytelen mennyiségű nemesfémet, drágakövet és selymet zsákmányoltak, jórészt ez a rablás lett az alapja a Kidd által elásott kincsekről szóló históriáknak.

Ekkor jutottak a kapitány fülébe azok a vádak, melyekkel brit földön illették: hogy tisztázza nevét, Amerikába hajózott, Bostonban azonban 1699. július 6-án börtönbe került. A kalózkodással vádolt Kiddet és feleségét állítólag embertelenül megkínozták, végül az Admiralitás legfelső bírósága ítélkezett sorsáról. A kapitány pere, melynek révén a közvélemény kegyetlen bűnözőként ismerte meg nevét, a vádlott balszerencséjére politikai vonzattal bírt. A hajós korábbi megbízói ugyanis a whig párt nagy hatalmú politikusai voltak, akiket a nemrég kormányra kerülő toryk ilyen módon akartak kellemetlen helyzetbe hozni. A hatalmi játszma erős emberei aztán sorsára hagyták Kiddet, akinek kalóztevékenységét csak állítólagos támadásairól szóló mendemondák, a kalóz-Kánaánként ismert Madagaszkár szigetére tett utazása és a Quedagh Merchant kirablása bizonyították.

Végül William Moore meggyilkolása elégnek bizonyult a vádnak ahhoz, hogy Kiddet a londoni „kivégző dokkban” 1701. május 23-án láncokkal összekötve felakasszák. William Kidd elítélése szimbolikus tett volt az angol haditengerészet történetében, véget vetett ugyanis egy olyan kornak, mely során a hajózás legnagyobb hősei tengeri kalandorok, Francis Drake és Walter Raleigh voltak. A tengerész és kalóz között vékony mezsgyén lépkedő Kidd később az angol folklór egyik leghíresebb tengeri bűnözője lett, akinek elásott kincseit még évszázadok után is kutatták a Karib-tenger szigetein.

Vizualizări: 34

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor