Szerző: Tarján M. Tamás
„A bécsi haditanácsban elhatározták, hogy abban az esetben, ha a háború kitörne, Zrínyivárra semmi tekintettel sem lesznek; úgy veszik, mintha nem is léteznék és vagy megtartják, vagy feladják, amint az a hadműveletek érdekében kívánatosnak mutatkozik.”
(Részlet Montecuccoli emlékirataiból)
1664. június 30-án foglalták el Köprülü Ahmed oszmán nagyvezír seregei a Mura partján fekvő Új-Zrínyivárat, melyet Zrínyi Miklós horvát bán a Muraköz és az örökös tartományok védelmére, illetve Kanizsa megvívásának előkészítése érdekében építtetett. A négy hétig tartó ostromot a közelben várakozó Montecuccoli császári főparancsnok tétlenül nézte végig, amiért magyar kortársai és a későbbi generációk tehetségtelennek bélyegezték őt.
Néhány év óta tudjuk, hogy Új-Zrínyivár a mai Őrtilos és Belezna községek között épült fel, az erőd pontos elhelyezkedése azonban évszázadokon át vitatéma volt; a keresés során csupán az az információ állt a régészek rendelkezésére, hogy a Mura és a Dráva összefolyása környékén érdemes vizsgálódniuk. Ez a tudatlanság azzal magyarázható, hogy az 1664. évi ostromot követően a győztesek felrobbantották a várat, így a felszínen nem maradt nyoma az erődítésnek, Új-Zrínyivár háromesztendős története során pedig nem halmozódott fel elegendő információ a pontos lokalizáláshoz. Az erődöt övező bizonytalanságról tanúskodik, hogy a háború eseményeiről tudósító nyugat-európai röplapok – például a Theatrum Europaeum – hatalmas falakkal és díszes palotával ábrázolták Új-Zrínyivárat, holott a valóságban csupán egy egyszerű palánkvár volt.
Az erősség építtetője és névadója, gróf Zrínyi Miklós 1661-ben azzal a céllal fogott bele – saját költségén – az erődítési munkálatokba, hogy megóvja a Muraközt és az örökös tartományokat a török portyáktól, illetőleg megnehezítse a közelben fekvő – oszmán kézen lévő – Kanizsa ellátását. A terület stratégiai jelentőségéről sokat elárul, hogy korábban a kanizsai pasa is tervbe vette egy erőd felépítését a Mura torkolatánál, ám a horvát bán végül megelőzte az oszmánokat. Új-Zrínyivár közvetlenül a határon feküdt, így a Porta hamarosan panaszt nyújtott be a bécsi udvarnál, hogy a költő-hadvezér török területen építkezik, majd egy korábbi megállapodásra hivatkozott, mely szigorúan megtiltotta újabb erősségek építését; az oszmánok egyébként ezt a passzust korábban összesen 83 alkalommal szegték meg.
Új-Zrínyivár tehát hamarosan központi szerepbe került a két nagyhatalom diplomáciai sakkjátszmájában, igaz, a horvát bán által emelt erődítmény sokkal inkább ürügy, mintsem valódi konfliktusforrás volt. A Köprülük alatt reneszánszát élő Oszmán Birodalom új háborút akart indítani Európában, a Habsburgok pedig hiába próbálták megőrizni a békét, és hiába engedtek a nagyvezír egyre erőteljesebb követeléseinek – így például Új-Zrínyivárat is hajlandóak lettek volna sorsára hagyni –, a halogatással csak azt érték el, hogy az 1663. évi hadjárat megindításával a törökök lépéselőnybe kerültek.
Magyarország gyér ellátmánnyal, kevés számú védővel és omladozó falakkal rendelkező végvárakkal, illetőleg – Montecuccoli parancsnoksága alatt – 5000 főnyi mezei haderővel várta Köprülü Ahmed nagyvezír támadását, aki a lassú mozgósítás ellenére még 1663-ban bevette Érsekújvárt. A Habsburgok válságos helyzetét talán az mutatja meg leginkább, hogy a birodalmi rendek, a pápa és a Rajnai Szövetség mellett még I. Lipót (ur. 1657-1705) legfőbb kontinentális ellenfele, XIV. Lajos francia király (ur. 1643-1715) is küldött segédcsapatokat az oszmánok ellen.
Az arcpirító kudarcokkal szemben egyedül Zrínyi Miklós horvát bán vakmerő téli hadjárata jelentett némi vigaszt, mely során a magyar hadvezér – Wolfgang Julius von Hohenlohe segítségével – felgyújtotta az eszéki hidat és több erősséget is visszafoglalt. Megfelelő ágyúk nélkül Pécs bevételére végül nem kerülhetett sor, a hadi sikerek azonban lehetőséget teremtettek Kanizsa ostromára, ám a Haditanács döntéshozóinak lassúsága és a német utánpótlás késlekedése miatt Zrínyi itt is értékes heteket vesztett. 1664. május 30-án érkezett meg a hír, hogy Köprülü Ahmed új hidat veretett, és átkelt a Dráván, hogy Szigetvár környékén várja be a többi seregtest érkezését.
A horvát bán ekkor azt a kockázatos tervet javasolta vezértársainak, hogy még ebben a viszonylag kedvező helyzetben vállaljanak csatát a nagyvezír ellen, ötletével azonban egyedül maradt, mi több, Pietro Stozzi generális június 1-jén vissza is húzódott csapataival Kanizsa alól. Ennek következtében Zrínyi és Hohenlohe is kénytelen volt feladni az ostromot, és visszavonulni Új-Zrínyivár közelébe, ahová június 2-án már meg is érkeztek Köprülü Ahmed hadai.
A források szerint a törökök az erődtől keletre található magaslatokon foglaltak állást, és az ostrom első napjait főként hídépítésre fordították, ugyanis a Dráva és a Mura torkolatánál fekvő területen számos apró folyóág nehezítette meg a várvívást. A nagyvezír június 5-én rendelte el Új-Zrínyivár lövetését, illetőleg kísérletet tett a Mura egyik szigetének elfoglalására, ám a keresztény csapatok visszaverték a török támadókat. A sikerért Zrínyiék Stozzi generális életével fizettek, aki a hadműveletek befejezése után szerzett halálos sebesülést. A következő napokat az oszmánok javarészt az ostromhoz nélkülözhetetlen földmunkálatokkal töltötték, a magyarok pedig kisebb portyákkal próbálták megnehezíteni az Új-Zrínyivár elleni roham előkészítését. Egy alkalommal még az erőd 2000 fős őrsége is kitört az oszmán sáncokba, ám a keresztények létszámbeli hátrányuk miatt inkább a kivárás taktikáját követték.
Úgy tűnt, ez a stratégia meg is hozza gyümölcsét, ugyanis június 15-én Montecuccoli is megérkezett a Murához, aki a Haditanács döntése nyomán átvette a főparancsnokságot Zrínyitől. Ezekben a napokban – többek között Batthyány Pál és Zrínyi Péter érkezésének köszönhetően – a keresztény haderő létszáma már megközelítette a 30 000 főt, aminek láttán a horvát bán egyre hevesebben követelte Köprülü Ahmed seregének megtámadását. Mint ismeretes, Montecuccoli mindvégig ellenállt Zrínyi Miklós kérésének; halogatását utóbb előszeretettel magyarázták tehetségtelenségével és irigységével, a valóságban azonban a tábornok nem kisebbrendűségi érzése, hanem a birodalom stratégiai érdekei miatt döntött így. Az elutasításban fontos szerepet játszott, hogy Montecuccoli értesülései szerint a nagyvezír legalább kétszer nagyobb sereggel táborozott Új-Zrínyivár alatt, ám azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Muránál várakozó keresztény haderő volt a Habsburgok utolsó reménye: ha a császári hadvezér mindezt kockára teszi, és vereséget szenved, Köprülü Ahmed szinte akadály nélkül vonulhatott volna Bécsig.
Ezzel magyarázható, hogy Montecuccolit még a felháborodott Zrínyi Miklós távozása sem tudta rávenni az ostromlók megtámadására; a császári tábornok csupán az erőd felrobbantására lett volna hajlandó, ám az erre kijelölt napon, június 30-án a törökök rohammal elfoglalták Új-Zrínyivárat. A hadvezér ezt követően visszavonult északra, az erődítmény pedig ugyanarra a sorsra jutott, mint amit Montecuccoli szánt neki: július 7-én a nagyvezír katonái földig rombolták a palánkvárat. Zrínyi szeretett erősségének pusztulása után I. Lipótnál tett panaszt, és visszavonult a katonai szolgálattól, az idő azonban mégis ellenlábasát igazolta, hiszen a jóval előnyösebb pozícióban megvívott szentgotthárdi ütközet a keresztények döntő győzelmével zárult.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius