altmarius

cultură şi spiritualitate

1606. július 15. | Rembrandt születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1606. július 15-én született Rembrandt Harmenszoon van Rijn, a Holland Aranykor leghíresebb festőművésze, akinek nevéhez olyan híres képek köthetőek, mint például az Éjjeli őrjárat, vagy a Nicolas Tulp doktor anatómiai előadása. Rembrandt, több ezer alkotása révén, nem csak a hatalma csúcsán álló Hollandia, hanem egész Európa művészetében is kiemelkedő helyet szerzett, miután –  ötvözve elődei technikáját – saját stílust teremtett, és felnevelt egy egész festőnemzedéket.

Rembrandt Leyden városában látta meg a napvilágot, egy városi molnár és egy pék leányának gyermekeként. Bár a festőnek legalább 7 testvére volt, családja jó módban élt, így a művésznek lehetősége nyílt arra, hogy a város latin iskolájában, majd később az ottani egyetemen folytasson tanulmányokat. Szülei tudósnak szánták Rembrandtot, de ő inkább a festészethez vonzódott, ezért hamarosan elhagyta tanulmányait, és Jacob van Swanenburgh, majd Pieter Lastman mellett megtanulta az elméleti alapokat; utóbbi mester hatását mutatja, hogy a festőzseni később – a megrendelések mellett – előszeretettel készített történelmi témájú képeket.

Rembrandt már húszéves kora előtt műtermet nyitott, és főleg portréfestészetből tartotta el magát, majd hamarosan tanítványokat is fogadott, akikkel gyakran közösen is alkotott – a Példázat az elrejtett kincsről című festményt például Gerrit Dou-val készítette el. Mivel metszetei és más képei egész Hollandiából vonzották a megrendelőket, 1631-ben Amszterdamba költözött, ahol egy híres műkincskereskedő, Hendrick van Uylenburg házában élt; Rembrandt egyébként szenvedélyesen érdeklődött a műkincsek iránt, és ezen passziója élete során gyakran okozott neki anyagi nehézségeket. A festő 1634-ben feleségül vette szállásadója unokahúgát, Saskiát, és előkelő házat vásárolt a főváros zsidó negyedében, ami szintén hatott munkásságára, elsősorban az ószövetségi témájú képek kapcsán. Rembrandt és felesége életét a sikerek mellett családi tragédiák árnyékolták be, ugyanis három újszülött gyermekük is életét vesztette, a festő egyetlen fia, Titus világra jötte után pedig hamarosan Saskia hunyt el, valószínűleg tuberkulózisban.

A művész a későbbiekben fia dadájával, Greetje Dircx-szel élt együtt, aki megpróbálta kiforgatni vagyonából, majd 1649 után Hendrickje Stoffels, korábbi szobalánya lett az élettársa. Hendrickjétől született a festő egyetlen leánygyermeke, Cornelia. Közben Rembrandt változó szerencsével gazdálkodott, életmódja és gyűjteménye ugyanis idővel felemésztette vagyonát, így 1654-ben el kellett árvereznie minden ingóságát – roppant gyűjteményét is –, és egy egyszerűbb házat vásárolt. Utolsó évei gyászban teltek, ugyanis Titus fia, majd Hendrickje is eltávozott az élők sorából, a neves mestert így későn született leánya, Cornelia temettette el, 1669-ben.

Rembrandt élete során becslések szerint mintegy 2000 rajzot, 600 festményt és 300 metszetet készített, melyek segítségével nem csak alkotói korszakait tudjuk behatárolni, hanem közelebb juthatunk magához a festőhöz is; a művész egyébiránt számos portrén ábrázolta saját magát – ezek közül talán 1640-es önarcképe a leghíresebb – melyek valósághű indikátorként tükrözték mindazt a fájdalmat és keserűséget, amin személyes tragédiái során keresztülment. Rembrandt Lastman iskolájában kezdte meg pályafutását, ennek megfelelően művészetében kezdetben a történelmi, főként a bibliai témák domináltak, képeit pedig – a barokk életérzésnek megfelelően – drámai, szenvedélyes jelenetek és túldíszített alakok jellemezték.

A későbbi évtizedek során témái élete példája nyomán alakultak: gyermekei és felesége halála után a borongós tájképek, majd a holland vidék életképei jelentek meg a vásznon, hogy aztán az ötvenes években merész újítással térjen vissza eredeti témáihoz.Ezek a képek egy küzdelmes élet végén már harmóniát, megnyugvást sugároztak, amit 1668-ban ismét beárnyékolt fia, Titus halála. Rembrandt gazdag munkásságáról túlzás nélkül állíthatjuk, hogy könyvtárnyi szakirodalom foglalkozott már vele, ezért én csak egyetlen festményre hívnám fel a figyelmet: arra a világhírű képre, mely az Éjjeli őrjárat címet viseli. Ez az alkotás nem csak gigantikus mérete, mesteri kidolgozása, vagy eleven alakjai miatt érdekes, hanem azért is, mert – a hiedelmekkel ellentétben – nem éjszakai jelenetet ábrázol.

Az eredetileg Frans Banning Cocq kapitány milíciája néven készült festményen szereplő katonák valójában nappal indulnak bevetésre, és a művész azt a pillanatot ragadta meg, amikor kilépnek a kaszárnya sötétjéből. A festmény téves elnevezése igen egyszerű okra vezethető vissza: Rembrandt képe az évek során egyre sötétebbé vált – manapság Munkácsynál szembesülünk ezzel a problémával – és amikor a Hollandiába bevonuló forradalmi francia erők megtalálták, a látottak alapján az Éjjeli őrjárat címet adták neki, amit később a britek is átvettek.

Rembrandt azon művészek közé tartozott, akit a hírnév élete során és halála után is szárnyain hordozott. Munkássága nem csak azért volt jelentős, mert szinte számolatlanul ontotta magából a műremekeket, hanem azért is, mert felnevelt egy egész festőnemzedéket, mely a 17. századi Holland Aranykor idején az ő példája szerint ragadta meg az ecsetet; a mester máig csodált kézjegye tehát a szintén neves örökösökön keresztül is nyomot hagyott az európai festészetben.

Vizualizări: 38

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor