1597. december 23. | Báthory Zsigmond másodszor mond le fejedelmi székéről

[Magyar lap]

Szerző: Tarján M. Tamás

1597. december 23-án mondott le az erdélyi fejedelmi székről Báthory Zsigmond (ur. 1588-1594/1594-1598/1598-1599/1601-1602), mivel úgy találta, hogy a tizenötéves háborúban elszenvedett kudarcok után képtelen megvédeni országát a Porta haragjától. Az uralkodó I. Rudolf magyar királyra (ur. 1576-1608) bízta országát, akinek a nevében Báthory felesége, Habsburg Mária Krisztierna hercegnő vette át a kormányzást; bár a köztudatban ez az aktus Zsigmond első lemondásaként maradt meg, a valóságban az igencsak határozatlan fejedelem ekkor már másodszor vált meg hatalmától.

Báthory Zsigmond ugyanis első alkalommal 1594-ben mondott le székéről, miután az erdélyi rendek – a Báthory-rokonság, különösen Boldizsár nyomására – elutasították a tizenötéves háborúba való belépést, amit a fejedelem előzőleg már megígért Rudolf számára. Az uralkodó első távozásának a fő oka ezzel együtt önnön maga, illetve a szerencsétlen körülmények sokasága volt: Erdélyben, ahol a főhatalom egyszemélyi jelleggel bírt, az 1588-ban, 16 esztendősen trónra ültetett Báthory Zsigmond gyengesége rövid úton pártoskodást és hatalmi harcokat eredményezett. Az ellentéteket tovább feszítette, hogy az új uralkodó katolikus volt, mi több, nevelői a jezsuiták közül kerültek ki, ezáltal pedig a protestáns többségű Erdélyben élt vele szemben a gyanú, hogy adott esetben a Habsburgok és a katolicizmus javát országa érdekei elé helyezi. Ez a vélekedés egyébként a rendek 1594. évi döntéséből is kitűnt.

Az évek során állandóan változó belpolitikai küzdőtér a tizenötéves háború kirobbanása (1593) után megszilárdult: Báthory Boldizsár és a fejedelem rokonsága az 1550-es évek tapasztalatai nyomán ellenezte a Porta elleni háborút, Bocskai István váradi kapitány és Alfonso Carillo, a fiatal uralkodó gyóntatója pedig gyökeresen ellentétes lépéseket szorgalmazott. Az eseményekből kitűnik, hogy a két párt egyfajta kötélhúzásba kezdett a háború kezdete után, hiszen 1594 februárjában Báthory Zsigmond megegyezett Rudolffal a csatlakozásról, a májusi tordai országgyűlésen elszenvedett kudarc után azonban lemondott a hatalomról, és elhagyta Erdélyt. A fejedelem – vélhetően Bocskaiék nyomására – aztán rövid úton visszavonta döntését, hadai élén augusztusban ismét az országgyűlésre vonult, majd elfogatta, és meggyilkoltatta a Báthory Boldizsár-féle ellenzék vezetőit.

Erdély ezzel végleg a Habsburgok oldalán foglalt állást, ami kezdetben Báthorynak és a fejedelemségnek is számos pozitívumot hozott: egyrészt Rudolf elismerte az uralkodó szuverenitását, és feleségül adta számára Mária Krisztierna főhercegnőt, másfelől pedig a keresztény koalíció 1595-ben számos komoly hadi sikert aratott. Túl azon, hogy Báthory Zsigmond seregei szinte minden Maros-menti erődítményt visszafoglaltak – például Aradot, Facsetet és Világost –, Bocskai irányítása alatt a Vitéz Mihály vajda (ur. 1593-1600) erőivel egyesült erdélyiek Havasalföldön is nagy diadalt arattak az oszmánok ellen.

A fény után azonban jött az árnyék is, ugyanis 1596 februárjában fellázadtak a jobbágyi terhek eltörlésével hitegetett közszékelyek, az ősz során, Mezőkeresztesnél pedig a keresztény koalíció súlyos vereséget szenvedett III. Mehmed szultántól (ur. 1595-1603). Zsigmond házassága is negatív fordulatot vett, nevezetesen, a férj szinte menekült a főhercegnő elől, amit egyesek az uralkodó impotenciájával, mások pedig állítólagos homoszexuális hajlamaival próbálnak magyarázni. Akármi is legyen az igazság, az egyértelmű, hogy az együttesen jelentkező kudarcok hatására Báthorynak igencsak elment a kedve az uralkodástól, ezért már 1597 februárjában megkísérelt lemondani hatalmáról. Akkor Carillo atya és Bocskai még sikeresen lebeszélték a fejedelmet a távozásról, az év végén azonban már ők is kénytelenek voltak beletörődni Báthory Zsigmond akaratába

Az uralkodó 1597. december 23-án abban állapodott meg Rudolf királlyal, hogy Oppeln és Ratibor hercegségekért cserében átadja Erdélyt a Habsburgoknak, az ország irányítását pedig ideiglenes jelleggel felesége, Mária Krisztierna veszi kézbe. A szerződés pontjai 1598 áprilisában léptek életbe, azaz ekkor Báthory Sziléziába távozott, a császári katonaság pedig bevonult a fejedelemségbe, hogy biztosítsa a rendet és a stabilitást. Hamarosan azonban a Habsburgoknak csalódniuk kellett, ugyanis Báthory Zsigmond második lemondásakor éppen annyira bizonyult határozottnak, mint az első alkalommal: alig telt el négy hónap, a fejedelem újra Erdélyben termett, és ismét magához ragadta a hatalmat. Így született meg a fejedelemség katasztrófáját eredményező káosz, hiszen, miközben Rudolf és Báthory az országon marakodott, az oszmánok nagy erőkkel indultak meg egykori vazallusuk megbüntetésére.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az 1599 márciusában ismét leköszönő – és 1601, majd 1602 során újra visszatérő – Báthory Zsigmond által keltett zűrzavar idővel a „törökös” és a Habsburg-barát pártok belháborúja lett. A következő években hatalomra jutó Báthory András (ur. 1599), Vitéz Mihály, Székely Mózes (ur. 1603) – és ne feledkezzünk meg az utóbb törökös politikát folytató Báthory Zsigmondról sem – eltérő oldalon, különböző ambíciókkal vette át Erdély irányítását, ami nem csak a másik oldal fellépését vívta ki, de azt is eredményezte, hogy a Porta és a Habsburg fél egyaránt feldúlta a megbízhatatlannak tartott Erdélyt. Báthory Zsigmond lemondása után az országra katasztrófa várt, a nyomorból pedig csak az 1604-ben szabadságharcot indító Bocskai István (ur. 1604-1606) fellépése jelentett kiutat.