altmarius

cultură şi spiritualitate

1563. szeptember 8. | I. Miksa magyar király koronázása Pozsonyban

Miksa király. Nicolas Neufchâtel flamand festő korabeli alkotása

Szerző: Tarján M. Tamás

„Az ember csak az emberek felett uralkodik, a lelkiismeretnek csak Isten a bírája.”
(I. Miksa magyar király)

1563. szeptember 8-án koronázták meg Pozsonyban I. Miksa magyar királyt (ur. 1564-1576) – II. Miksa néven német-római császár –, I. Ferdinánd (ur. 1527-1564) fiát és későbbi örökösét, akinek 12 évig tartó országlása elsősorban az oszmánokkal kötött drinápolyi béke és az Erdélyi Fejedelemség státusát rendező speyeri szerződés miatt maradt emlékezetes.

Miksa 1527-ben, Bécsben látta meg a napvilágot, I. Ferdinánd és Jagelló Anna magyar királyné legidősebb gyermekeként. A trónörökös a szigorú spanyol udvari etikettnek megfelelő nevelést kapott, ennek ellenére már fiatalon komoly érdeklődést mutatott a protestáns vallási irányzatok iránt, de életvidám természetével és a művészetek szeretetével is kitűnt a dinasztia tagjai közül. Miksát ezzel összefüggésben gyakran titulálták „furcsa császárnak”, szokatlanul toleráns viselkedése miatt pedig utóbb a „lutheránus Habsburg” nevet is megkapta. Fia gondolkodása egyébként I. Ferdinándot is komoly aggodalommal töltötte el, ezért a megfelelő „átnevelés” érdekében 1548-tól bátyja, V. Károly német-római császár (ur. 1519-1556) gondjaira bízta kijelölt örökösét. Miksa két évet töltött spanyol földön, ahol feleségül vette nagybátyja leányát, Máriát, és egy ideig a helytartói feladatkört is betöltötte, ám jellemét a buzgó katolikus környezet sem változtatta meg.

A trónörökös 1552-ben tért vissza Bécs városába, és azontúl aktív szerepet vállalt az osztrák ág birodalmának kormányzásában. Miután Ferdinánd 1556-ban megörökölte bátyjától a császári címet, a magyarországi ügyek intézése döntő részben Miksára hárult, aki meghatározó szerepet játszott a végvárrendszer fejlesztésében és a pozsonyi rendekkel folytatott tárgyalásokban. A Habsburg-dinasztia két ága között húzódó örökösödési vita ellenére a férfi az évek során apja összes titulusára jogot szerzett: 1549-ben cseh, majd 1562-ben, Frankfurtban római királlyá koronázták, 1563. szeptember 8-án, Pozsonyban pedig a magyar Szent Korona is a fejére került. Ferdinánd 1564 nyarán abban a tudatban hunyhatta le a szemét, hogy az általa felépített birodalom egyben maradt; ez természetesen komoly tehertételnek bizonyult a két Habsburg-ág viszonyában.

Miksa 12 éves országlása utóbb meglehetősen haloványan maradt meg a köztudatban, ám a valóságban a „furcsa császár” kormányzása alatt született döntések nagymértékben meghatározták Magyarország és a közép-európai térség jövőjét. Az uralkodó a három részre szakadt királyságot illetően Ferdinánd politikáját követte, így 1565–67 között új háborút kezdett Erdéllyel az északkeleti vármegyék birtoklásáért. Miksa hadvezére, Lazarus von Schwendi győzelmei nyomán újabb főkapitányság alakult a Tiszántúlon, a Szepesi Kamara megszervezésével pedig a keleti országrész pénzügyi igazgatása és az ottani végvárak ellátása is hatékonyabbá vált. Az Erdély elleni sikerekkel ugyanakkor éles kontrasztban állt a bécsi udvar 1566-ban tapasztalható tehetetlensége, amikor – élete utolsó hadjáratán – I. Szulejmán (ur. 1520-1566) Gyulát és Szigetvárt is hatalmába kerítette; sokan e kudarcok alapján ítélik meg Miksa kormányzását, pedig a királynak a valóságban nem volt reális esélye e távoli erősségek megtartására.

Ha tehát el is ítéljük az uralkodó kockázatkerülő magatartását, más vonatkozásban pozitívan kell értékelnünk stratégiáját, hiszen ez a megfontolás vezetett az 1568-as drinápolyi béke, majd a János Zsigmonddal (választott királyként ur. 1540-1570) tető alá hozott 1570-es speyeri egyezmény megkötéséhez. E két szerződésnek köszönhetően a Duna-medencében egy több mint két évtizeden át tartó fegyverszüneti időszak köszöntött be, mely Erdély és a királyi Magyarország számára egyaránt fellendülést hozott. Más kérdés, hogy a keleti fejedelemségben végül nem Miksa akarata érvényesült, hiszen János Zsigmond halála után Báthory István (ur. 1571-1586) szerezte meg a hatalmat, aki utóbb – 1575-ben – a lengyel trónért folytatott versenyben is legyőzte a Habsburg uralkodót.

Miksa tehát országlásának 12 esztendeje alatt a felesleges kockázatok kerülését és a békés fejlődés lehetőségeinek biztosítását tartotta szem előtt, amely stratégiáról elmondható, hogy szorosan illeszkedett a néhai I. Ferdinánd politikájához. A császár-király hasonló megfontolásból – és a spanyol Habsburg-ággal fennálló borús viszony miatt – a II. Fülöp (ur. 1556-1598) vezette földközi-tengeri törökellenes háborútól is távol maradt, mely során az oszmánok 1571-ben, Lepantónál súlyos vereséget szenvedtek. Miksa a viszonylagos nyugalom megteremtése mellett vallási toleranciájával is rokonszenvet ébresztett alattvalóiban, jóllehet, alakja – országlásával együtt – később elhalványult a magyarság emlékezetében. Az uralkodót 1576-ban bekövetkező halála után fia, Rudolf (magyar királyként ur. 1576-1508) követte a magyar, cseh és német-római császári trónon.

Vizualizări: 82

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor