altmarius

cultură şi spiritualitate

1556. január 16. | II. Fülöp trónra lép Spanyolországban

Szerző: Tarján M. Tamás

„Isten, aki oly sok királyságot adott nekem, épp egy fiúgyermeket nem adott, aki utánam megfelelően kormányozhatná azokat.”
(II. Fülöp spanyol király)

1556. január 16-án lépett trónra II. Fülöp spanyol király (ur. 1556-1598), miután édesapja, V. Károly császár (ur. 1519-1556) lemondott koronáiról, és ráhagyta a Habsburgok ibériai és németalföldi birtokait. Fülöp uralkodásának 42 évét „aranykornak” szokták nevezni a spanyol történetírók, a valóságban azonban a király tevékenysége mégsem volt ennyire pozitív: egyfelől a portugál trón megszerzésével, a gyarmati terjeszkedéssel és az oszmánok felett aratott győzelemmel rászolgált erre a kitüntetésre, másfelől viszont országlása több államcsődöt, bürokratikus káoszt, hanyatló gazdaságot és súlyos katonai vereségeket hozott.

V. Károly egyetlen törvényes fiúgyermeke 1527-ben, Valladolidban látta meg a napvilágot, és 1556. évi trónra lépéséig fokozatosan szerezte meg az irányítást a világ akkori leghatalmasabb birodalma felett. Az első császári adomány Milánó hercegsége volt, amit a fiatalember 1540-ben, 13 esztendősen kapott, három évvel később pedig a német területen tartózkodó Károly fiára hagyta a hispán ügyek intézését is. Miután Fülöp 1554-ben feleségül vette a nála jóval idősebb – akkor 37 esztendős – Tudor Máriát (ur. 1553-1558), édesapja a gondjaira bízta Nápoly és Szicília kormányzását, egy évvel később pedig Németalföld is az irányítása alá került; mire tehát az uralkodástól megcsömörlött császár 1556. január 16-án lemondott összes címéről, a spanyol és az osztrák Habsburg-ág birtokai lényegében teljesen elkülönültek.

Az élete hátralévő részére kolostorba vonuló Károly ugyanakkor csalódást okozott fiának, Fülöp ugyanis abban bízott, hogy apja a császári címet – lényegében összes hatalmát – neki adományozza majd, a bölcs uralkodó azonban a kontinentális konfliktusok elkerülése érdekében úgy döntött, a német-római és az osztrák birtokokat fivérére, I. Ferdinánd magyar királyra (ur. 1527-1564) hagyja. Az 1556. január 16-án hivatalosan is trónra lépő II. Fülöp így sem panaszkodhatott, hiszen Spanyolország ebben az időszakban már kontinensnyi gyarmatbirodalommal rendelkezett; ahogy a kortársak mondták, országában „sohasem nyugodott le a nap.” Az „okos” jelzővel kitüntetett Fülöpöt Véres Máriával kötött házassága kapcsán még angol királyként is szokták emlegetni, ennek kapcsán viszont hangsúlyoznunk kell, hogy a szigetországban nem rendelkezett valódi hatalommal, ott 1553–58 között csak felesége jogán – iure uxoris – tekintették őt uralkodónak.

II. Fülöp mindazonáltal így is egy világbirodalmat örökölt meg, az uralma alatt álló területek azonban korántsem voltak egységesek: azon túl, hogy Németalföld, Szicília, vagy mondjuk az amerikai gyarmatok más-más kormányzati formával, eltérő társadalmi-gazdasági viszonyokkal rendelkeztek, az Ibériai-félszigeten sem beszélhetünk egységről, hiszen Aragónia és Kasztília külön királyság volt, saját államtanáccsal és a szuverenitására féltékenyen ügyelő arisztokráciával. Miután a birodalmat lényegében csak a Habsburg dinasztia és II. Fülöp személye kapcsolta egybe, a fentebb bírált túlburjánzó bürokrácia, az egyes tartományok tanácsainak bonyolult rendszere majdhogynem szükségszerűen alakult ki; más kérdés, hogy a király bizalmatlansága, bezárkózásra való hajlama, döntésképtelensége és mindentudásába vetett hite tovább rontott a helyzeten.

Fülöp, aki trónörökösként Itáliában, Németországban és Németalföldön is sok időt töltött, 1559 után soha többé nem mozdult ki az Ibériai-félszigetről, és 1563-ban megalapított új székhelyén, a Madrid melletti El Escorialban szinte hermetikusan elzárta magát a külvilágtól. Magatartása odáig vezetett, hogy a Habsburg külpolitikai célok érdekében kivetett hatalmas adók és a király buzgó vallásosságából eredő agresszív protestánsellenesség ódiumát nem a kihelyezett tartományi képviselőknek, hanem Fülöpnek kellett elszenvednie, így uralkodása során számos lázadás robbant ki uralma ellen Németalföldön (1568-tól), a moriszkók által lakott Granadában (1569) és Aragóniában (1591-92) is. Mindehhez társult az V. Károlytól megörökölt elhibázott pénzügyi politika, mely az Amerikából beáramló tengernyi nemesfémet nem a gazdaság fejlesztésére, hanem nagyrészt luxuscikkek importjára és a kontinens minden szegletében állomásozó roppant haderő finanszírozására fordította.

Így eshetett meg az a paradoxon, hogy a világ leggazdagabb birodalma szinte állandóan pénzszűkében volt, hatalmas arany- és ezüstszállítmányai dacára kölcsönök felvételére és a lakosság mind nagyobb fokú megadóztatására kényszerült, mi több, számos alkalommal az államcsőd rémével is szembe kellett néznie. Fülöp „hedonista” gazdaságpolitikája az 1590-es évekre oda vezetett, hogy a királyság bevételeinek 40%-a a felhalmozott adósságok törlesztésére folyt el. A fülöpi aranykor tehát valójában múló dicsőséget hozott, hiszen a felelőtlen pénzszórással egyenes út vezetett Spanyolország 17. századi hanyatlásához.

Fülöp, aki buzgó vallásosságával és kötelességtudatával a nehezen forgó bürokratikus fogaskerekek legnagyobb homokszeme volt, a hatalmi politika terén sem tudott sokkal több eredményt felmutatni annál a pillanatnyi csillogásnál, ami uralkodását jellemezte. Jóllehet, a király országlása első két évtizedében igyekezett elkerülni a háborúskodást a többi európai nagyhatalommal, fentebb említett erőszakos centralizációjával így is súlyos konfliktusokat teremtett. Ezek közül a legjelentősebb az 1568-ban kirobbanó németalföldi szabadságharc volt, ahol Spanyolország később vereséget könyvelhetett el az 1579-ben megalakuló Utrechti Unióval – a későbbi Hollandiával – szemben. Azt sem szabad ugyanakkor elhallgatnunk, hogy II. Fülöp döntő szerepet játszott az Oszmán Birodalom földközi-tengeri hegemóniájának megtörésében, hiszen a Baleárok török megszállását és az 1560-as djerbai tengeri vereséget Málta felszabadítása, majd a Don Juan de Austria – Fülöp féltestvére – által kivívott 1571-es lepantói diadal követte. II

Fülöp külpolitikai elképzelései ugyanakkor az 1570-es évek végén gyökeres változáson mentek keresztül: a kezdetet ezen a téren unokaöccse, a portugál I. Sebestyén (ur. 1557-1578) halála jelentette, ezt követően ugyanis a spanyol király minden követ megmozgatott az Ibériai-félsziget egyesítése érdekében. Az uralkodó erőfeszítéseit 1580-ban siker koronázta, a két birodalom összeolvasztása azonban inkább átok, mint áldás volt, hiszen Fülöp terjeszkedése félelmet ébresztett az európai államokban, különösképpen Angliában. Jóllehet, a spanyol király Véres Mária halála után is igyekezett jó viszonyt ápolni a protestáns szigetországgal, Fülöp hódításait látva I. Erzsébet királynő (ur. 1558-1603) mind nyíltabban a németalföldi szabadságharcosok oldalára állt, hírhedt kalózkapitányai pedig évről évre súlyos veszteségeket okoztak a spanyol hajóknak.

A nyílt szakítás 1585-ben, a nonsuchi angol–holland egyezmény megkötésével következett be, két évvel később, Stuart Mária skót királynő (ur. 1542-1567) kivégzése után pedig Fülöp a háború eszközéhez nyúlt. Anglia rekatolizálásának jelszavával 1588-ban a szigetország ellen küldte a Győzhetetlen Armadát, mely a király csapnivaló haditerve miatt végül vereséget szenvedett, majd megsemmisült a brit partoknál.Nem sokkal ezután a spanyol uralkodó a francia vallásháborúkba is beavatkozott: itt III. Henrik (ur. 1574-1589) meggyilkolását kihasználva leányát, Izabella Klára Eugénia infánsnőt próbálta trónra ültetni, továbbá jelentős összegekkel támogatta a katolikus pártot. Fülöp ugyanakkor ezen a hadszíntéren sem járhatott sikerrel, hiszen a hispán befolyástól rettegő franciák szívesebben támogatták az 1593-ban katolizáló Navarrai Henriket – a későbbi IV. Henriket (ur. 1594-1610) –, mint II. Fülöp jelöltjét. A király beavatkozásával csupán annyit ért el, hogy Spanyolország egy újabb értelmetlen és költséges háborúba bonyolódott, melynek céljaival gyakran a Habsburgok szövetségesei sem voltak tisztában

Felmerül tehát a kérdés, hogy az „okos” jelzővel illetett és a „spanyol aranykorral” összekapcsolt uralkodó tevékenysége mennyiben felel meg annak az eszményképnek, amit az utókor felépített? Tény és való, hogy a hosszas betegség után, 1598-ban elhunyt király 42 éves országlása során csupán a kedvező adottságoknak köszönhetően tudta megtartani és gyarapítani a Spanyol Birodalmat, közben pedig rengeteg erőforrást és lehetőséget tékozolt el. A mérleg másik serpenyőjében viszont mégiscsak ott szerepel, hogy II. Fülöpnek köszönhetően a spanyol monarchia egyesítése sikeresen véget ért, az Oszmán Birodalom elvesztette földközi-tengeri hegemóniáját, Franciaország és a mai Belgium pedig a katolicizmus bástyája maradt. Fülöp emellett mecénásként és páratlanul művelt uralkodóként komoly érdemeket szerzett a kora újkori spanyol kultúra felvirágoztatásában, az e téren elért eredmények pedig – úgy vélem – kellő jogalapot szolgáltatnak ahhoz, hogy országlását mégiscsak „aranykorként” értékelhessük.

Vizualizări: 8

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor