1515. július 22. | „Érvénybe lép” a Habsburg-Jagelló házassági szerződés

[Magyar lap]

Szerző: Tarján M. Tamás

„Bella gerant alii, Tu felix Austria nube;
Nam quae Mars aliis, dat tibi regna Venus.”

 azaz (Jókai Mór szabad fordításában):

„Más hadd harcoljon; te szerencsés Ausztria nősülj;
Mit más fegyverrel, csókkal is elnyered azt.”

(a 15. században elterjedt versike a Habsburg-ház dinasztikus politikájáról)

1515. július 22-én, a bécsi Szent István-székesegyházban tartott kettős eljegyzéssel lépett érvénybe a Habsburg és Jagelló dinasztiák között köttetett házassági szerződés, melynek eredményeként II. Ulászló (ur. 1490–1516) magyar és cseh király fia, Lajos később I. Miksa német-római császár (ur. 1493–1519) unokáját, Máriát vette feleségül, Habsburg Ferdinánd főherceg – Mária bátyja – pedig Jagelló Annával – Lajos nővérével – lépett frigyre. A két házasság révén a német uralkodóház egy lépéssel közelebb került a Szent Korona országainak – valamint a cseh trón – megszerzéséhez, jóllehet, a magyarországi Jagellók birtokainak meghódítására később csak a mohácsi csata tragikus kimenetele – II. Lajos (ur. 1516–1526) halála – teremtett lehetőséget.

A 15. század második felétől az osztrák örökös tartományokat és a császári koronát birtokló Habsburg-ház egyik legfontosabb törekvése a magyar trón megszerzése volt, melynek elfoglalásával a család egy geopolitikai szempontból előnyös fekvésű, a térség vezetésére hivatott államalakulatot hozhatott volna létre. Ez a célkitűzés áthatotta a korszak közép-európai hatalmi politikáját: a lengyel és cseh trónon ülő Jagellók, illetve a nyugat felé terjeszkedő Hunyadi Mátyás (ur. 1458–1490) terveiben szintén egy hasonló birodalom képe körvonalazódott, mely a térségbeli dominanciája mellett a Balkánon előrenyomuló oszmánok megállításához is elegendő erővel rendelkezhetett volna. A Habsburgok magyarországi trónigénye I. Albert (ur. 1437–1439) és gyermeke, V. (Utószülött) László (ur. 1440/1453–1457) uralkodásán alapult; bár az utóbbi király fiatalon és gyermektelenül hunyt el, a Szent Korona III. Frigyes német-római császár (ur. 1440–1493) birtokában maradt, aki a kulcsfontosságú ékszernek köszönhetően előnyös tárgyalási pozícióba került. Az 1463. évi bécsújhelyi egyezményben Frigyes azzal a feltétellel szolgáltatta vissza a koronát az anélkül kétes legitimációval uralkodó Mátyásnak, hogy abban az esetben, ha a magyar király törvényes utód nélkül halna meg, trónját a Habsburg-dinasztia örökölheti meg. Mint ismeretes, a hosszú életű császár 1490-ben nem tudta érvényesíteni a szerződésben foglaltakat, a – helyette – megválasztott II. Ulászló ellen vívott rövid háborút követően – az 1491-es pozsonyi békeszerződésben – azonban kikényszerítette a Mátyás által tett ígéret megújítását.

Tekintettel arra, hogy a Jagelló-házból származó uralkodó gyermektelen volt – mi több, a trónért folytatott harc során taktikai megfontolásból a meddő özvegy királynéval, Aragóniai Beatrixszal lépett frigyre –, az időközben Burgundiát és annak németalföldi tartományait – természetesen házasság útján – meghódító Habsburgok jó eséllyel pályáztak a magyar koronára. Mindazonáltal a nemesség 1458-ban és 1490-ben mutatott magatartása arra figyelmeztette őket, hogy az országgyűlés minden eszközzel igyekszik majd megakadályozni trónra lépésüket, tehát a bécsújhelyi és pozsonyi szerződésekben foglalt ígéret valóra váltásához plusz biztosítékokra lesz szükség. A rendi többség ellenállása alapvetően azzal magyarázható, hogy a népes császári dinasztia hatalomra jutásával feltehetően elveszett volna a magyar nemesség királyválasztási procedúrából származó befolyása, illetve annak reménye, hogy az új uralkodó alatt a korábbi vetélkedések során alulmaradt érdekcsoportok, családok képesek lesznek majd megváltoztatni a számukra kedvezőtlen oligarchikus erőviszonyokat – mi több, a Habsburg-ház trónra lépésével a belpolitika súlypontja jó eséllyel az országhatáron túlra helyeződött volna át. Az 1490 utáni időszak „veszteseinek” egy része ráadásul szintén a koronára aspirált: a császári dinasztia legfőbb potenciális riválisa Mátyás természetes fia, Corvin János horvát-szlavón bán volt, akinek 1504-ben bekövetkező halála után a Szapolyai család nyilvánította ki igényét az öröklésre. Hasonló ambíciókat dédelgettek a Báthoryak is. Az 1505. évi országgyűlésen elfogadott rákosi végzés, melyben a köznemesség kinyilvánította azon akaratát, hogy Ulászló – közelinek tűnő – halála után „nemzeti király” kapja meg a koronát, egyértelműen Habsburg-ellenes éllel született meg.

Az öröklés kérdését látszólag leegyszerűsítette, hogy az uralkodó 1502-ben házasságot kötött az ifjú Candale-i Annával, és a következő év nyarán leánygyermeke született; ebben az új szituációban az a pályázó kerülhetett legközelebb a koronához, akinek sikerül frigyre lépnie Jagelló Annával, így valóságos versenyfutás indult a hercegnő kezének elnyeréséért. Ulászló állhatatosan ragaszkodott ahhoz, hogy gyermekét I. Miksa német-római császár (ur. 1493–1519) egyik unokájával házasítsa össze, ezzel azonban magára haragította az uralmának addig szilárd támaszt nyújtó Szapolyai családot, mely a 18 éves Jánost – a későbbi királyt – ajánlotta vőlegénynek Anna mellé. Az uralkodó elutasításának eredményeként a nagy hatalmú família 1504 után szövetségre lépett a Corvin-párttal, és a rákosi végzést elfogadó köznemesi mozgalom élére állt. A belpolitikai feszültség miatt a Habsburgok helyzete a gyermek hercegnő kiházasításáról szóló megállapodás – a fentebb említett szükséges „biztosíték” – ellenére is ingatag maradt: az esküvőre még hosszú éveket kellett várni, a gyengélkedő Ulászló esetleges halála után pedig az már aligha szolgáltatott volna jogalapot a Szent Korona megszerzésére. Ez a bizonytalanság ideges lépésekre sarkallta I. Miksát, aki 1506 nyarán már fegyveres erővel igyekezett kikényszeríteni a magyar királytól a köznemesi párt befolyásának visszaszorítását. Abszurd helyzet állt elő, hiszen Ulászlónak úgy kellett hadat viselnie a császár ellen, hogy néhány hónappal korábban – egy újabb szerződésben – még meg sem született második gyermekét is eljegyezte a Habsburg-dinasztia egyik tagjával. A rövid háború során Miksa csapatai feldúlták a Nyugat-Dunántúlt és a Csallóközt, miután azonban 1506. július 1-jén Candale-i Anna fiút hozott a világra – a későbbi II. Lajost –, a harc okafogyottá vált. A hónap közepén a felek békét kötöttek, és annak értelmében Ulászló 20.000 arany jóvátételt fizetett a császárnak.

Lajos születése véget vetett a trónutódlás körüli rivalizálásnak: az uralkodó 1508-ban Magyarországon, a következő esztendőben pedig Csehországban is megkoronáztatta gyermekét, aki az 1506-os egyezmény betűjének megfelelően Habsburg (Szép) Fülöp leányának – a későbbi V. Károly német-római császár és spanyol király (ur. 1519–1556), illetve I. Ferdinánd magyar király és német-római császár (ur. 1526–1564) húgának –, Máriának a jövendőbelije lett. A gyermekek életkorára való tekintettel – a főhercegnő egy évvel volt idősebb Lajosnál – a kettős eljegyzésre csak 1515 nyarán került sor, a bécsi Szent István-székesegyházban lezajlott aktus azonban nem pusztán a házassági szerződést léptette érvénybe, hanem záróepizódja volt egy egész Közép-Európa sorsát érintő – több hónapig tartó – Habsburg-Jagelló tárgyalássorozatnak, mely jelentőségét tekintve az 1335. évi visegrádi királytalálkozóhoz hasonlítható. Bár ennek emléke már elhalványult a magyar köztudatban, 1515 tavaszán-nyarán Pozsony városa adott otthont a Német-római Birodalom, Lengyelország és Magyarország több hónapon át tartó tanácskozásainak, valamint a korszak diplomáciai eseményeihez társuló fényes ünnepségeknek, lovagi tornáknak és más versenyeknek.

Ulászló és testvére, I. Zsigmond lengyel király (ur. 1506–1548) 1515 virágvasárnapján ült először tárgyalóasztalhoz Miksa küldöttével, Matthäus Lang gurki püspökkel Pozsonyban. A kongresszus kettős céllal szerveződött: a dinasztikus házassági szerződésen túl a lengyel–Habsburg viszony rendezésére volt hivatott, mely azért romlott meg, mert a császár támogatta a Zsigmonddal hadban álló Moszkvai Nagyfejedelemséget, valamint a lengyel hűbéruraság ellen lázadozó Német Lovagrendet. A hárompárti tárgyalás annak eredményeként jött létre, hogy Szmolenszk várának elvesztése (1514) után néhány hónappal a lengyel király az orsai csatában súlyos vereséget mért Moszkva erőire; ilyen kiegyenlített erőviszonyok mellett hasznosabbnak tűnt Miksa számára, ha a nyomásgyakorlás helyett – Ulászló közvetítésével – inkább javítja kapcsolatát Zsigmonddal. A császárt birodalmi teendői megakadályozták abban, hogy személyesen jelenjen meg a pozsonyi kongresszuson, miután azonban július közepén megérkezett Bécsbe, a tanácskozók – és a város körül táborozó, több ezer főt számláló kíséret – oda tették át székhelyüket.

A Habsburg-Jagelló házassági szerződés érvényesítésére a tanácskozások lezárása után, július 22-én került sor a Szent István-székesegyházban, ahol előbb Lajos magyar trónörökös és Habsburg Mária jegyezte el egymást, majd az idős Miksa lépett az oltárhoz, hogy – unokái nevében – jegyesül vegye Jagelló Annát. Ez utóbbi frigy politikai jelentőségét mutatja, hogy a császár az általa felolvasott nyilatkozatban önmaga számára is fenntartotta a házasságkötés jogát arra az esetre, ha unokái a szerződésnek nem tudnának eleget tenni. A szentmise után a német-római császár fiává fogadta az ifjú Lajost, és a lengyel uralkodóval közösen elvállalta a trónörökös gyámjának feladatát; ez a szívélyes gesztus természetesen fontos külpolitikai hozadékkal bírt, hiszen akár nem hivatalos beavatkozási lehetőséget is biztosíthatott a magyar belügyekbe. A házassági szerződés és Ulászló 1516-ban bekövetkező halálának eredményeként tehát Magyarország sok tekintetben a trón elfoglalása nélkül is a Habsburgok befolyása alá került: bár az egyezmény értelmében a Jagellók is jogot kaptak arra, hogy adott esetben – Anna házassága révén – megszerezzék a császári dinasztia egyes – Károly főherceg által uralt – birtokait, a Lajos feletti gyámság és az erőfölény miatt a két frigy inkább Miksa érdekeit mozdította elő.

A bécsi találkozó után Jagelló Anna csatlakozott a német-római császár udvartartásához, és Innsbruckba utazott, ahol a következő években Habsburg Máriával együtt nevelkedett. II. Ulászló leánya 1521-ben kötött házasságot az időközben osztrák főhercegi címmel felruházott Ferdinánddal, öccse pedig egy évvel később vette feleségül Máriát. Mint ismeretes, az 1515-ben tető alá hozott szerződésből hosszú távon is a császári dinasztia profitálhatott, miután II. Lajos a mohácsi csatában életét vesztette, az 1526. évi kettős királyválasztásból származó háborúskodás és az oszmán hódítók előretörése miatt azonban a Habsburgok csak súlyos áldozatok árán, másfél évszázadnyi küzdelemmel egyesíthették azt az államalakulatot, melyet III. Frigyes és I. Miksa korábban megálmodott.