1508. szeptember 23. | Aragóniai Beatrix magyar királyné halála

[Magyar lap]

Szerző: Tarján M. Tamás

„Hallván ezt Máttyás király [ti. hogy Beatrix közeleg] nagyon örüle, de mindjárást lankodni kezde had dolgában […] És mikoron az urak megötték vólna immáron a bélest Budán a mennyeközébe visszatérvén megtalálák az puszta hellyeket hazájokba. És ez veszedelemből elröttene mind az egész ország, és annak utána nemigen nagy merészséggel támadának a törökek ellen mert Máttyás király is asszonyiálkodni kezde, és annak kezde mindenbe ködvesködni. Így hüle meg az előbeli törökek ellen való tussokodásától.” (Heltai Gáspár)

1508. szeptember 23-án hunyt el Nápolyban Aragóniai Beatrix magyar királyné, aki Hunyadi Mátyás (ur. 1458-1490) után egy rövid ideig II. Ulászló (ur. 1490-1516) hitveseként is trónra léphetett. Beatrix aztán minden idők egyik legnépszerűtlenebb királynéjának bizonyult, ami az asszony gyermektelensége mellett állítólagos hataloméhségére és intrikáira vezethető vissza.

Hunyadi Mátyás királyunk második felesége 1457-ben, I. Ferdinánd nápolyi király (ur. 1458-1494) gyermekeként látta meg a napvilágot. Miután az Aragóniai-dinasztia dél-itáliai udvara ebben az időben a reneszánsz kultúra egyik fellegvára volt, Beatrix igen előkelő nevelésben részesült, gondos oktatása pedig később nem csak előkelő házasságában, hanem a magyar humanizmus születésében is igen fontos szerepet játszott. Miután Mátyás első felesége, Podjebrád Katalin 1464-ben életét vesztette, az uralkodó hosszú ideig nem választott másik feleséget, és bár Aragóniai Beatrixot időközben két itáliai hercegnek is odaígérték, a 17 éves hercegnő végül a magyar király menyasszonya lett.

A leánykérés után két esztendővel, 1476 őszén Beatrix és népes udvartartása Magyarországra utazott, decemberben pedig már meg is tartották a királyi pár fényes esküvőjét. A nápolyi királylány érkezésével gyökeres változások mentek végbe Visegrádon, ugyanis az itáliai etiketthez szokott Beatrix Mátyás addig nyitott és közvetlen udvartartása helyett sokkal reprezentatívabb – és egyúttal zárkózottabb – udvari életet szervezett. A királyné aztán később számos egyéb ok miatt is népszerűtlenné vált, melyek közül a legfontosabb az volt, hogy Beatrix – valószínűleg meddősége miatt – 14 esztendő alatt nem tudott trónörököst szülni Mátyásnak.

Beatrix érkezésének ugyanakkor számos pozitív következménye is volt, neki köszönhető, hogy Mátyás uralkodásának utolsó évtizedében az itáliai reneszánsz számos neves alakja megfordult Magyarországon: a nápolyi kapcsolatok nyomán utazott hazánkba például a történetíró Antonio Bonfini és Petrus Ransanus, Diomede Caraffa, vagy Roberto Caracciolo, akiket munkájukban egyébként maga Beatrix is ösztönzött. Az itáliai stílusú udvartartásnak – is – köszönhetően Visegrád Közép-Európa szellemi életének központja lett, igaz, ezzel egy időben Mátyás elszigetelődött magyar környezetétől, amit az akkori arisztokrácia ugyancsak rossz néven vett. Beatrix tevékenysége aztán a fent felvázolt okok miatt más területen is negatív megítélés alá esett, így például politikai ambícióit már a kezdetektől fogva hataloméhségének tulajdonították.

Az évek során ráadásul a meddő királynő rendkívül kényelmetlen helyzetbe került, ugyanis – legitim trónörökös híján – Mátyás Edelpeck Borbálától született gyermekét, Corvin Jánost jelölte ki utódjának. Beatrix keserűségében mindent megtett János sikeres öröklésének megakadályozására, meghiúsította a herceg tervezett házasságát, ugyanakkor pedig Mátyást is sikerült rávennie arra, hogy az ő kegyenceit emelje magas pozíciókba. A királyné népszerűtlenségét mutatja, hogy első férje 1490 májusában bekövetkező halálát sokan az ő mesterkedésének tulajdonították.

Miután megözvegyült, az ambiciózus királyné mindent megtett annak érdekében, hogy – egy második házasság révén – megtarthassa trónját, amit az utókor ugyan hűtlenségnek és égbekiáltó bűnnek könyvelt el, a kor szellemiségétől azonban egyáltalán nem volt idegen (a bárók egykoron hasonló tervet szőttek például I. Ulászló (ur. 1440-1444) és Albert (ur. 1437-1439) özvegyének összeházasítására is). Beatrix végül elérte, hogy a magyar trónra meghívott II. Ulászló 1490 októberében feleségül vegye őt, a Jagelló-királynak azonban nem volt túlságosan ínyére a frigy, ezért rászedte az özvegyet.

Ulászló az esküvő előtt titokban nyilatkozatot írt arról, hogy kényszer hatására áll majd az oltár elé, Bakócz Tamás egri püspök pedig – a vőlegény kérésére – szándékosan hibát vétett az esküvői szertartás során. Mire a ravaszságra fény derült, Ulászló már stabilizálta uralmát, a rászedett királynénak így tehetetlenül kellett végignéznie, ahogy kegyeltjeit – például Estei Hippolit érseket – sorra eltávolítják pozícióikból, miközben a király rendkívül megalázó és hosszadalmas procedúrát indított a frigy megsemmisítésére. VI. Sándor pápa végül 1500-ban kimondta Ulászló és Beatrix házasságának érvénytelenségét, miután pedig a királyné addigra felélte vagyonának nagy részét, úgy döntött, hazatér szülőföldjére.

A megalázott asszony élete utolsó éveit Ischia szigetén, illetve Nápolyban töltötte, és saját bukása után azt is végig kellett néznie, ahogy az itáliai háborúk során az Aragóniai-dinasztia hatalma a félszigeten is leáldozik. A nagyravágyó királyné 1508. szeptember 23-án, Nápoly városában fejezte be életét, és a város egyik monostorában helyezték őt végső nyugalomra. Aragóniai Beatrixot aztán az utókor rendkívül negatív színben tüntette fel, ennek nyomán pedig az egyébként rendkívül intelligens asszony mindmáig hatalomvágyó cselszövőként maradt meg a köztudatban. Bár a királynénak valóban voltak uralkodói ambíciói, és törekvéseiben számos esetben Mátyással is szembement, rossz megítélése mégis elsősorban arra vezethető vissza, hogy képtelen volt gyermeket szülni a magyar történelem egyik legnagyobb formátumú uralkodójának – erről viszont nem ő, hanem a természet tehetett.