1498. szeptember 16. | Torquemada főinkvizítor halála

[Magyar lap]

Szerző: Tarján M. Tamás

„Egy ország, egy nép, egy vallás.” (Tomás de Torquemada)

1498. szeptember 16-án halt meg a rettegett spanyol főinkvizítor, Tomás de Torquemada, aki – 1483-tól – a szent törvényszék első vezetője volt. Torquemada pozícióját a kikeresztelkedett zsidók és muszlimok elleni hajtóvadászatra használta fel, egyúttal pedig abban is döntő szerepet játszott, hogy az említett népcsoportoknak 1492 után el kellett hagyniuk Spanyolországot.

Bár Torquemada egész életét arra tette fel, hogy megvédje a „keresztény hit tisztaságát” a kikeresztelkedettektől, az ő családfájában is számos olyan ős volt – például egyik zsidó nagyanyja –, aki a korábbi évtizedekben tért át a katolicizmusra. Ez a tény mindenesetre az ő pályájára nem volt befolyással, ugyanis Torquemada már fiatalon belépett a domonkos rendbe, egyik nagybátyja, a bíborosi méltóságig emelkedő Juan de Torquemada révén pedig hamarosan egy kolostor első embere lett. Az 1420 táján született későbbi főinkvizítor karrierje aztán az 1470-es években vett újabb lendületet, ugyanis a fiatal Kasztíliai Izabella (ur. 1474-1504) őt választotta gyóntatójának.

Torquemada, bár soha nem fogadott el hangzatos címeket, a királynénak köszönhetően komoly befolyást szerzett a madridi udvarban, és később döntő szerepet játszott az Inkvizíció Szent Hivatalának életre hívásában. A közhiedelemmel ellentétben, a hit védelmére felállított officium ugyanakkor világi intézmény volt, melynek vezetőjét a királynő választotta ki; igaz, Torquemada kinevezése csak IV. Sixtus pápa jóváhagyása után, 1483-ban lépett életbe. Fontos megjegyezni azt is, hogy a spanyol inkvizíció semmiképpen sem azonos a 16. században létrehozott – a papság hitéletére felügyelő – római inkvizícióval. A dominikánus szerzetes egyébként másfél évtizeden keresztül töltötte be hivatalát, ez idő alatt pedig az általa vezetett törvényszék majdnem 100 000 ítéletet hozott, és több ezer embert küldött máglyára.

Spanyolország a 13. század végére – Granada kivételével – sikeresen visszafoglalta az ibériai területeket, ugyanakkor a gazdag városokkal együtt a mór uralom idején letelepedett zsidó és muszlim lakosság is keresztény uralom alá került. Az félsziget déli részén a 14. század során mind gyakrabban robbantak ki zsidó- és muszlimellenes pogromok, az üldöztetések pedig arra sarkallták a két vallási kisebbséget, hogy áttérjenek a katolikus hitre. Így tettek annak idején Torquemada nagyszülei is. A 15. század végén azonban újra fellángolt a gyűlölet tüze, ekkor pedig már a megtérés is kevésnek bizonyult; az Inkvizíció ugyanis a hiedelemmel ellentétben nem a más vallásúakat, hanem a kikeresztelkedetteket vette célba, időről időre azzal gyanúsítva meg őket, hogy titokban régi hitüket gyakorolják, és a katolicizmus megdöntésére szervezkednek.

Az inkvizíciós perek java részét ebből a megfontolásból indították meg, igaz, közben Torquemada azért is komoly erőfeszítéseket tett, hogy Aragóniai Ferdinánd (ur. 1479-1516) és Kasztíliai Izabella minden „eretneket” elüldözzön a királyságból. A főinkvizítor 1492 tavaszára el is érte célját, ugyanis a katolikus uralkodópár Granadában olyan dekrétumot bocsátott ki, melyben három hónapot adtak a spanyolországi zsidóságnak a távozásra. A több százezres közösség távozása ugyanakkor az ibériai királyság(ok) számára is káros volt, hiszen a zsidók kitoloncolásával komoly gazdasági és szellemi tőkéről mondtak le.

Bár Torquemada officiuma elsősorban a kikeresztelkedetteket – illetve az inkvizíció ellenfeleit – vette célba, az inkvizítor neve rövid idő alatt a spanyolok körében is rettegetté és gyűlöletessé vált; erre utal az is, hogy – a korabeli beszámolók szerint – a főinkvizítor az 1490-es években már csak több száz fős katonai kísérettel mert nyilvánosan mutatkozni. Torquemada ennek ellenére hosszú és eredményes életet élhetett, és 78 évesen, 1498. szeptember 16-án végül békében távozott a másvilágra. Bár Tomás de Torquemadát a hivatalos spanyol történetírás sokáig nagy kegyben tartotta – Sebastián de Olmeido krónikás például „Spanyolország fényének” nevezte a főinkvizítort –, a valóságban még halála után is milliók rettegték nevét, és a köztudat ma is szadista fanatikusként tartja őt számon.

Az olvasottak alapján nem is gondolnánk, hogy a spanyolcsizma és a víztortúra nyomán elhíresült inkvizíciós börtönökben – Torquemada erőfeszítései nyomán – szigorú tisztaság uralkodott, ahol a rabok ételéről és ruházatáról egyaránt gondoskodtak; az igazsághoz ugyanakkor ez is hozzátartozik.