altmarius

cultură şi spiritualitate

1434. május 30. | A táboriták vereséget szenvednek Lipany mellett

Szerző: Tarján M. Tamás


1434. május 30-án vívták a radikális táboriták, valamint a kelyhesekből és katolikusokból álló Cseh Liga katonái a lipanyi ütközetet, az 1419 óta zajló huszita háborúk utolsó jelentős csatáját.


A huszitizmus egy korai reformációs irányzat volt, mely ideológiáját és nevét a konstanzi zsinaton 1415-ben máglyahalált szenvedő Husz János prágai tanártól nyerte el. A cseh vallási csoport legfőbb követelései között a nemzeti nyelven történő vallásgyakorlás, és a Biblia betű szerinti tisztelete szerepelt, valamint követelték az egyházi vezetők erkölcseinek javítását és visszatérését az apostoli szegénységhez. A radikálisabb, később táboritáknak nevezett frakció azonban nem állt meg itt követeléseiben, hanem az egyházszervezetet, a szentek tiszteletét is elvetették és Tábor központtal kísérletet tettek egy új egalitárius társadalom létrehozására. Miután IV. Vencel (ur. 1378-1419) után éppen a Huszt kivégeztető Luxemburgi Zsigmond (cseh királyként ur. 1419-1437) lett a cseh korona birtokosa, a husziták egységbe tömörültek, fellázadtak új királyuk ellen, aki válaszul keresztes háborút hirdetett az eretneknek bélyegzett irányzat ellen.

1419 és 1432 között Jan Zizka, majd Prokopius szerzetes vezetésével a husziták eredménnyel küzdöttek a birodalmi hadak ellen – Zsigmond ekkor már római király, 1433 után pedig császár volt – ám a sokkal radikálisabb változást sürgető táboriták folyamatosan elidegenítették maguktól a mérsékelt kelyheseket, akik megelégedtek a két szín alatt áldozással és a liturgia anyanyelvi hirdetésével.A kelyhes irányzat vezetői aztán 1432 januárjában követeket küldtek a baseli egyetemes zsinatra, ahol főként az 1420-ban 4 pontban összefoglalt követeléseikről tárgyaltak az egyházi vezetőkkel. Végül az 1433. novemberi prágai kompaktában a katolikusok és a mérsékelt husziták megegyeztek, így a kelyhesek vállalták, hogy haddal segítik Zsigmondot a táboriták ellen.

A katolikusokkal szövetségben létrehozott Cseh Liga 1434 tavaszán Miletineki Borek vezetésével támadást is indított az eretnekek ellen. A két hadsereg 1434. május 30-án, Lipany mellett találkozott, ahol huszita szokás szerint a táboriták felállították szekérvárukat a dombtetőn, hogy onnan kezdetleges tűzfegyvereikkel támadhassák majd a Liga csapatait. Ez a harcmodor védekező jellegű volt: a több ezer szekérből álló összeláncolt erődben az ütközetek során a táboriták kivárták az ellenfél rohamát, és lőfegyverekkel, kampókkal, kézifegyverekkel semmisítették meg a vár ellen támadókat. A lipanyi ütközet elején azonban váratlan dolog történt, a kelyhes-katolikus koalíció seregei ugyanis a tüzelés után váratlanul visszavonulót fújtak. A táboriták ezt látva elbízták magukat, és kitörtek a szekérvárból, ezzel azonban belesétáltak az ellenség csapdájába.

Amint kinyílt a szekérvár, a Liga közelben megbúvó lovagserege előtört, és oldalba kapta a táboritákat, majd behatolt az erősségbe, és megsemmisítette az ott összegyűlt sereget. A husziták részéről mintegy 1400 áldozatot követelő küzdelem során elesett Procopius, a táboriták vezére, illetve fogságba estek mintegy 700-an, akikre keserves máglyahalál várt. A lipanyi ütközet – melyről Zsigmond utólag állítólag azt mondta, hogy a cseheket csak a csehek tudják legyőzni – a huszita háborúk utolsó jelentős ütközetének bizonyult. A mozgalom csapatai ugyan mozgósítottak még fegyveres erőket Lengyelországban, de Grotniki mellett 1436-ban őket is legyőzték. Ebben az esztendőben a cseh rendek megkötötték a Zsigmond uralmát elismerő iglaui szerződést, de a huszitizmus küzdelmei ezzel még messze nem értek véget.

Vizualizări: 39

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

200 state 

(ultimul: Micronesia)

Numar de steaguri: 264

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 42

1 stat are peste 660,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

1 stat are peste 20,000  clickuri (Italia)

2 state au peste 10.000 clickuri (Franta,  Germania)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

altmarius.ning.com-Google pagerank,alexa rank,Competitor

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29. EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusistoric Ian 17.

© 2021   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor