Szerző: Tarján M. Tamás
„A Szűz női természetét felülmúlva nagyon elszántnak mutatkozott. Mindent megtett, amit csak tudott, hogy megvédje századát, és [a visszavonulás során] hátul maradt, mint vezér, s mint a csapat legvitézebb tagja.”
(Részlet Georges Chastellain krónikájából
1430. május 23-án ejtették foglyul Luxemburgi János ligny-i gróf katonái Jeanne d’Arcot a compiégne-i erdőben, akit a burgundiai szövetségben harcoló nemes úr hamarosan kiszolgáltatott az angoloknak. A százéves háború menetébe néhány hónap alatt döntő fordulatot hozó 18 esztendős parasztlányt ellenségei később az inkvizíció kezére adták, és egy évvel elfogása után máglyán megégették.
Jeanne, akit későbbi vallomásának tanúsága szerint 13 esztendős korában szólított fel először az égi hang Franciaország megmentésére, 1412-ben, a Vogézekben fekvő Domrémy falucskában látta meg a napvilágot egy tehetős parasztcsalád gyermekeként. Születésének és állítólagos elhívatásának időszaka – francia szemszögből nézve – egybeesett a százéves háború legreménytelenebb szakaszával: az Agincourt-nál (1415), majd Normandiában elszenvedett sorozatos vereségek és az 1420. évi troyes-i szerződés megkötése után – melynek értelmében VI. (Őrült) Károly (ur. 1380-1422) fia helyett V. Henrik angol királyt (ur. 1413-1422) jelölte ki örökösének – a szigetországi hódítók már Párizst is hatalmukba kerítették, és Burgundiával szövetkezve a végső győzelem küszöbén álltak. A dauphin, a sokak által csak „Bourges királyának” csúfolt VII. Károly (ur. 1422-1461) megpróbált ugyan harcba szállni örökségéért, ám a túlerővel szemben visszaszorult a Loire folyótól délre fekvő területekre; kis túlzással azt mondhatnánk, hogy a Sir John Fastolf és Lord John Talbot seregei által 1428-ban körülzárt Orléans az uralkodó utolsó mentsvára volt.
Jeanne – egyszerű parasztlányként – már a Loire-parti erősség felszabadítása előtt is számos megpróbáltatáson ment keresztül, hiszen előzőleg Vaucouleurs kapitányát, Robert de Badricourt-t, majd – hosszú és veszélyes utazás után, 1429 márciusában – Chinonban a dauphint és a Károly mellett kitartó udvari méltóságokat is meg kellett győznie arról, hogy elmondásának megfelelően az isteni akarat rendelte őt küldetésére. Ebben a korban a vallási fanatikusok megítélésekor nagyon keskeny volt a mezsgye az „igazhitűek” és az eretnekek között, a szorult helyzetben lévő VII. Károly azonban végül Jeanne d’Arc segítségének elfogadása mellett döntött, így a leányt hamarosan felfegyverezték, és az ostromlott Orléans felmentésére küldték. A domrémy-i parasztlány 1429. április 29-én jutott be a városba maroknyi seregével, és 10 napon belül elérte, hogy az angolok elvonuljanak a Loire-parti erőd alól.
Az orléans-i diadal nem csak a franciák reményét és önbizalmát adta vissza, hanem ezzel együtt Jeanne d’Arc reputációját is megerősítette, aki egy isteni sugallatra hivatkozva hamarosan a távoli Reims meghódítását tűzte ki célul. Miután a 17 esztendős leány által vezetett francia csapatok júniusban Patay mellett megsemmisítő vereséget mértek a Sir John Fastolf és Lord Talbot vezette angol hadakra, megnyílt az út a koronázóváros felé. A közbeeső erősségek – például Troyes és Châlons – egymás után nyitották meg kapuikat VII. Károly előtt, akit július 17-én királlyá szenteltek a reimsi Miasszonyunk-katedrálisban. Jeanne kétségkívül ekkor állt pályafutása csúcsán, ugyanis későbbi hadi vállalkozásai során már elmaradtak a korábban „megszokott” szenzációs győzelmek. A franciák 1429 őszén sikertelenül próbálkoztak Párizs visszahódításával, aminek eredményeként egyre többen gondolták úgy VII. Károly környezetében, hogy a domrémy-i parasztlány már teljesítette az égiektől kapott feladatát, és túllépte „hatáskörét”, tehát túlságosan önjáróvá vált. Ezt a vélekedést sok szempontból Jeanne d’Arc utolsó, compiégne-i vállalkozása is alátámasztotta, hiszen az „orléans-i szűz” a király tudta és előzetes engedélye nélkül vonult az ostromlott erősség felmentésére.
Compiégne városa, mely Párizstól északra található, VII. Károly reimsi felszentelése után fordult szembe a burgundokkal, és fogadott hűséget a francia uralkodónak. Mivel Clermont grófjának – a terület törvényes birtokosának – megadásra felszólító levele hatástalan maradt, 1430 tavaszán III. (Jó) Fülöp burgundiai herceg (ur. 1419-1467) és Luxemburgi János ligny-i gróf sereget gyűjtött az erősség visszahódítására, melyet Guillaume de Flavy védelmezett. Jeanne d’Arc az ellenséges hadak gyülekezésének hírére már márciusban megkezdte a toborzást, de befolyásos támogatók híján csupán néhány száz önkéntest tudott harcba hívni. A parasztleány 1430. május 14-én érkezett meg csapatával Compiégne-be, és – hasonlóan egy évvel korábbi, orléans-i fellépéséhez – villámgyorsan kezdeményező szerepet vindikált magának a város körüli hadműveletekben. A következő napokban megkísérelte elfoglalni a közeli Soissons-t, majd május 23-án egy rajtaütést vezetett egy kisebb erősség, Margny ellen, mely Luxemburgi János gróf ébersége nyomán balszerencsésen végződött. A maroknyi francia had menekülni kényszerült a túlerő elől, Jeanne d’Arc pedig, aki az ellenség krónikásai szerint is vitézül megállta helyét az összecsapásban, a hátvédben harcolva a burgund katonák fogságába esett.
Luxemburgi János ligny-i gróf a compiégne-i erdőben megvívott csata után a beaurevoir-i kastélyba vitette a franciák legrettegettebb hadvezérét, és két hónapig várt arra, hogy a harcoló felek váltságdíjat ajánljanak érte. Jeanne d’Arc ez idő alatt egy alkalommal megkísérelte a szökést börtönéből, ám a kastély tornyából végrehajtott merész ugrásába kis híján belehalt. A domrémy-i parasztlány későbbi vallomása szerint abban bízott, hogy menekülés közben a szentek megóvják majd, másban pedig nem is reménykedhetett: VII. Károly meg sem kísérelte az alkudozást Jeanne kiadatása érdekében, így Luxemburgi János – 10 000 livre fejében – végül angol kézre adta a szüzet. Bedford hercegének, a gyermek VI. Henrik (ur. 1422-1461/1470-1471) régensének utasítására a leányt hamarosan Rouenbe vitték, ahol 1431 februárjában az inkvizíció pert indított ellene. Ez éppen Jeanne d’Arc elfogásának évfordulóján ért véget; a Pierre Cauchon beauvais-i püspök által vezetett koncepciós eljárás végén az „orléans-i szüzet” bűnösnek találták, és máglyahalálra ítélték.
A domrémy-i parasztleányt, aki alig egy év alatt megfordította a százéves háború menetét, 1431. május 30-án végezték ki Rouen régi piacterén. Az angolok kegyetlen precizitással gondoskodtak arról, hogy Jeanne d’Arc pere és halála aláássa VII. Károly legitimitását, ahogy arra is ügyeltek, hogy a fiatal leánnyal rokonszenvező köznép ne gyűjthessen ereklyéket a kivégzés után, ám az „orléans-i szűz” fellépésével kezdődő fordulatnak már nem tudtak akadályt állítani. A franciák a következő esztendőkben továbbfejlesztették a Jeanne által kivívott győzelmeket, és az 1453. évi castilloni ütközet után Calais kivételével az egész országot felszabadították az angol uralom alól, igaz, ezekben a sikerekben a szigetországban bekövetkező politikai válság is jelentős szerepet játszott.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius