1399. július 17. | Szent Hedvig lengyel királynő halála

[Magyar lap]

Szerző: Tarján M. Tamás

„[1399.] június 12-én a királynő életet adott leánygyermekének, akit a krakkói székesegyházban kereszteltek meg […] A királynő ezután súlyos betegségbe esett, három héttel később pedig csecsemő gyermekének halálhíre már majdnem halálos ágyán érte őt.”
(Részlet Jan Dlugosz Annaleséből)

1399. július 17-én hunyt el Anjou Hedvig lengyel királynő, I. (Nagy) Lajos magyar király kisebbik leánya, akit – humanitárius cselekedetei nyomán – alattvalói már halála után szentként kezdtek el tisztelni. Hedvig Jagelló nagyfejedelemmel (lengyel királyként ur. 1386-1434) kötött házasságával múlhatatlan érdemeket szerzett Litvánia keresztény hitre térítésében, legendás bőkezűségével pedig a lengyel kultúra felvirágoztatásában is aktív szerepet vállalt.

Hedvig 1373 táján, I. (Nagy) Lajos (ur. 1342-1382) második – Kotromanics Erzsébet bosnyák hercegnővel kötött – házasságából született. A leány négy esztendős koráig a magyar királyi udvarban nevelkedett, édesapja azonban 1378-ban úgy határozott, hogy eljegyzi őt III. Lipót osztrák herceg (ur. 1365-1379) nyolc éves fiával, Habsburg Vilmossal, így a gyermek Bécs városába került. Miután Nagy Lajos 1382-ben befejezte életét, az utódlás kérdése váratlanul aktualitást nyert: az uralkodó – aki 1370 óta a lengyel koronát is birtokolta – a perszonálunió megőrzésére törekedett, és trónjait idősebbik leányára, Máriára (ur. 1382-1395), illetőleg annak jegyesére, Luxemburgi Zsigmondra (magyar királyként ur. 1387-1437) kívánta hagyni, Krakkóban azonban nem járultak hozzá terveihez. A lengyel főurak – akik a magyarokkal ellentétben korántsem értékelték olyan fényesnek Nagy Lajos uralmát, és belefáradtak abba, hogy a király csupán régensek útján kormányozzon – elutasították Mária trónra emelését, és a kisebbik Anjou hercegnőnek, Hedvignek ajánlották fel a hatalmat, aki 1384-ben át is költözött a krakkói udvarba.

A tíz esztendős leányt – akinek nagyanyja, Piast Erzsébet magyar királyné révén lengyel vér is csörgedezett ereiben – saját jogán, rex titulussal koronázták meg (ur. 1384-1399), jóllehet, ebben a házassága körüli bonyodalmak is szerepet játszottak. A lengyel urak ugyanis Mária jegyese, Luxemburgi Zsigmond után Habsburg Vilmost is alkalmatlannak ítélték a trónra, és döntő többséggel az akkor még pogány litván fejedelemmel, Jagellóval kívánták frigyre léptetni az ifjú királynőt, aki – nehezen bár, de – végül kötélnek is állt. 1385-ben Vilmos Krakkóba szökött, hogy az Anjou hercegnővel előzetesen megkötött házasság elhálásával kész helyzet elé állítsa az udvari arisztokratákat, ám terve kudarcba fulladt, és távozni kényszerült az országból. E közjáték után minden akadály elhárult Jagelló és Hedvig összeesketése elől: a krewói unió megkötése (1385. augusztus 14.) után hat hónappal a litván nagyfejedelem Krakkóba érkezett, ahol 1386. február 18-án, a Waweli székesegyházban feleségül vette Nagy Lajos leányát.

Jóllehet, e házasság – és a királynő ifjú kora – miatt az uralkodói jogkörök döntő részben a II. Ulászló néven trónra emelt Jagellóra szálltak át, Hedvig a későbbiekben is részt vállalt Lengyelország kormányzásában. A források szerint a rendkívül művelt, számos nyelven beszélő fiatalasszony táborba szállt az 1387. évi halicsi hadjárat idején, melynek sikerével a délkeleti tartomány visszakerült a korona fősége alá, és I. Péter moldvai fejedelem (ur. 1375-1391) Krakkó adófizetőjévé vált. Hedvig – a békeállapot biztosítása érdekében – 1390 után ugyancsak személyesen levelezett és tárgyalt a lengyel monarchia legjelentősebb északi riválisával, a Német Lovagrenddel, mindazonáltal a királynő tevékenysége sokkal jelentősebb volt a keresztény hit terjesztése, a művelődés támogatása és az elesettek segélyezése terén.

A keleti krisztianizációt segítette többek között a vilniusi püspökség megszervezése, illetőleg az az ösztöndíj, melyet Hedvig a prágai egyetemen litván hallgatók számára alapított. Az uralkodópár bőkezű adományainak köszönhetően a krakkói egyetem az 1390-es években ismét megnyitotta kapuit, sőt, egy újabb fakultással – a teológiaival – is bővült, melynek működését IX. Bonifác pápa 1399 januárjában hagyta jóvá. Hedvig ezenfelül saját vagyonából is támogatta a művészek, tudósok munkáját, kórházakat alapított, és gyakran személyes fáradozásával – például betegápolással – igyekezett enyhíteni a nélkülözők nyomorúságait.

A királynő életéről szóló legendák is javarészt humanitárius tevékenységét emelik a középpontba, így például nála is szerepel az a történet, melyet másfél évszázaddal korábban Árpád-házi Szent Erzsébettel kapcsolatban már megörökítettek. Eszerint Hedvignek szokása volt, hogy élelmet csempészett ki a palotából a szegény nép számára, ami – így szól a legenda – akkoriban halálos bűnnek számított Lengyelországban. Egyik szokásos éjszakai útján a királynő pórul is járt, férje ugyanis a várból kivezető titkos folyosó végén várt rá, ám a köténybe rejtett étel egy csokor rózsává változott, így a fiatalasszony végül elkerülte a szigorú büntetést.

Egy másik történet szerint Hedvig palástja egy alkalommal visszaadta egy vízbe fulladt ember életét, ám a legismertebb legenda a jóságos királynő lábnyomával kapcsolatos, mely ma is turisztikai látványosságként szolgál a krakkói Boldogságos Szűz Mária Látogatása templom egyik kövén. Az uralkodópár 1395-ben rendelte el a szóban forgó egyház felépítését, melynek munkálatai során Hedvig állítólag megpillantott egy munkást, aki családja nyomorúsága miatt szomorkodott. A királynő megsajnálta alattvalóját, és nekiajándékozta drágakővel kirakott cipőjét, a férfi pedig csodálkozva vette észre, hogy távozása után az egyik kőszikla megőrizte az asszony lábnyomát.

E történetekből jól látható, hogy Hedvig már életében rendkívül népszerű volt a lengyelek körében, tragikusan korai halála pedig szintén segítette a napjainkban róla élő idealizált kép kialakulását. A királynő 1399 júniusában világra hozta első és egyetlen gyermekét, Jagelló Erzsébet Bonifáciát, ám a korban oly gyakori gyermekágyi láz heteken belül az anyát és leányát is elragadta. Hedvig 1399. július 17-én fejezte be földi pályafutását; testét – a lengyel uralkodóktól eltérően – nem a Waweli székesegyház kriptájában, hanem a főoltár alatt helyezték nyugalomra, ugyanis a klerikusok meg voltak győződve róla, hogy a királynő kanonizációs eljárása hamarosan kezdetét veszi. E folyamat végül 600 éven át húzódott, Nagy Lajos kisebbik leányát csak II. János Pál pápa avatta szentté, 1997-ben.