altmarius

cultură şi spiritualitate

1377. február 11. | Nápolyi László magyar trónkövetelő születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1377. február 11-én született László nápolyi király (ur. 1386-1414), a magyar trónt csupán néhány hétig birtokló II. (Kis) Károly (ur. 1385-1386) gyermeke, aki a 14-15. század fordulóján lépett fel trónigényével Luxemburgi Zsigmonddal (ur. 1387-1437) szemben.

Nápolyi László minden valószínűség szerint Magyarországon jött a világra, hiszen édesapja, a Nagy Lajos (ur. 1342-1382) udvarában nevelkedő Károly ebben az időben még hódító királyunk szolgálatában állt. A későbbi trónkövetelő három esztendős volt, amikor apja VI. Orbán pápa jóvoltából és Lajos segítségének köszönhetően elfoglalta Nápoly trónját, melynek birtokában 1385-ben a Szent Korona megszerzésére is kísérletet tett. A római Szentszék által kiátkozott Kis Károly azonban sohasem tért vissza családjához magyarországi expedíciójáról, mivel néhány héttel koronázása után merénylet áldozata lett.

László tehát már 9 esztendősen elvesztette édesapját, öröklését pedig nem csak a család ellen érvényben lévő kiközösítés nehezítette meg, hanem az is, hogy Nápoly arisztokratáinak egy csoportja egy másik Anjou-ág tagját, az ugyancsak kiskorú Lajost hívta meg a trónra. Bár VI. Orbán jóindulatát – vagy legalább semlegességét – viszonylag könnyű volt elnyerni, a VII. Kelemen avignoni ellenpápa által támogatott rivális legyőzése annál nehezebbnek bizonyult a László-párt számára. Lajos 1390-ben partra szállt Dél-Itáliában, majd 1392-re uralma alá hajtotta a Nápolyi Királyság legnagyobb részét, László pedig csak több évig tartó szívós küzdelem árán, 1399-ben tudta legyőzni ellenfelét.

Bár a trónharcok közepette felnevelt király csak ezután foglalkozhatott érdemben a Szent Korona megszerzésével, Magyarországon nem „feledkeztek el” létezéséről: az egykoron Kis Károlyt támogató délvidéki főúri családok pártfogoltjuk halála után számos alkalommal küldtek követséget Nápolyba. László, aki egyébiránt már 1393 óta osztogatott – fiktív – adományokat magyar hívei számára, Luxemburgi Zsigmond 1401. évi bebörtönzése, majd csehországi utazása révén váratlanul esélyt kapott Magyarország meghódítására, ő pedig élt is a lehetőséggel. 1402-ben a nápolyi hajóhad és a délvidéki bárók által toborzott sereg László hűségére térítette Dalmáciát, Zsigmond helyzetét pedig tovább nehezítette, hogy – IV. Albert osztrák herceg (ur. 1395-1404) kormányzói kinevezése miatt – egy országos méretű összeesküvés is szerveződött ellene.

A hátországban váratlanul új szövetségesekre találó trónkövetelő csapatai közben 1403 februárjában, Bihácsnál győzedelmeskedtek Luxemburgi Zsigmond hívei felett, majd Bebek Imre vránai perjel vezetésével Szlavóniába és a Dunántúlra is betörtek. A Dalmáciába érkező Lászlót 1403 augusztusában, Zárában egy alkalmi koronával már meg is koronázták, a hadiszerencse azonban hamarosan faképnél hagyta a trónkövetelőt. Zsigmond Stiborci Stibor vezetésével hadsereget küldött Csehországból trónja megvédelmezésére, a vajda pedig Pápoc mellett döntő győzelmet aratott a nápolyiak felett. Vereségét követően László cserben hagyta az őt behívó főurakat, visszatért királyságába, és többé nem tett kísérletet Luxemburgi Zsigmond uralmának megdöntésére.

Nápolyi László életének későbbi eseményei Magyarországon már jóval kevésbé ismertek, pedig a Szent Koronáról lemondó férfi itáliai uralkodóként egyáltalán nem bizonyult jelentéktelennek. Jóllehet, a király veszni hagyta az Anjouk görögországi birtokait, 1408-ban pedig Dalmáciát is áruba bocsátotta, országlása idején Nápoly mégis a félsziget egyik legjelentősebb hatalmi központjává vált. László erős hadseregének köszönhetően mind nagyobb befolyást nyert a Rómában székelő pápa ügyeiben, akinek székhelyét két ízben – 1408, 1413 – is elfoglalta, majd birodalmához is csatolta.

Kis Károly fia 1413-ban már Itália egyesítését, a régi Római Császárság feltámasztását tűzte ki céljául, hadjáratai során pedig rövid időn belül meghódította Közép-Itália jelentős részét. Könnyen lehet, hogy az ambiciózus uralkodó megvalósíthatta volna Dante álmát, sorsa azonban más folyást szabott a történelemnek: László váratlanul súlyos betegségbe esett Tudertum 1414. évi ostrománál, hazatérése után nem sokkal, ez év augusztusában pedig be is fejezte életét.

Vizualizări: 23

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor