Tizenkettő virtusa Pécs alatt…

[Magyar lap]

„…sok nemzedék nem látott ilyen virtust, s nem kételkedem benne, hogy a római hősök bármelyikével össze lehet hasonlítani őket."

1662

Tizenkettő virtusa Pécs alatt…

355 évvel ezelőtt, 1662 nyarának végén, avagy őszének elején ezekben a napokban történt, hogy gróf Zrínyi Miklós egy maroknyi vitéze egészen Pécsig elkalandozott és ott a törököktől felfedeztetvén kemény véres harcban megverekedtek…

A békebontásra a magyar végváriak szintén módot találtak. Amiként erről a horvát bán tudósítja hű "nemesei szolgáját". Zrínyi Vitnyédy Istvánnal latin nyelvű, 1662 késő nyarán vagy kora őszén írt levelében közli, hogy tizenkét katonája Pécs alá indult portyára, ahol azonban a törökök túlerő meglepte őket: „Az új erősségemből (ti. Zrínyi-Újvárból – megjegyzést tőlem.) tizenkét gyalogosom kicsapott török területre egészen Pécsig, hogy valami zsákmányt szerezhessenek a töröktől, de balszerencséjükre véletlenül észrevette őket egy török, s lám, nemcsak a pécsi török katonák vonultak ki ellenük, hanem az egész nép is, és körülfogták őket. Sőt maga a basa, aki Kanizsán volt, és most ott tartózkodott, ellenük jött egész kíséretével. Mikor a mi katonáink látták ezt, bár maguk megóvására semmi reményük sem volt, mégis fellelkesítették egymást, és maguk között kölcsönösen megesküdtek rá, hogy utolsó leheletükig védelmezik egymást. A török lovasok pedig először vaktában rohantak rájuk, mert megvetették oly csekély számukat, ám rögtön meg is bűnhődtek érte, mert néhányat puskával megöltek, és elvették tőlük fegyvereiket és puskaporukat, amelyek birtokában már hosszú harcra nyílt módjuk. A csata elhúzódott reggeltől estig, sőt még tovább. Ebben negyven török ott helyben elesett, mintegy hatvan halálosan megsebesült és több mint száz ló pusztult el. A basának főbb emberei közül a három legelőkelőbb török, és annak a helynek négy agája veszett el más kisebb rangú tiszttel együtt, maga a basa is alig menekült meg a végveszedelemből. De a mi keresztényeinket sem mentette meg nagy virtusuk. Miután a hatalmas lövöldözéstől áttüzesedett puskáknak a szerfölötti meleg miatt már nem vehették hasznát, elhajították őket és kardot rántva rárohantak a legsűrűbb ellenségre, s végül számtalan súlyos sebet adva és kapva, tizenegyen elestek közvetlenül egymás mellett. A tizenkettedik pedig valahogy a harcban elszakadt tőlük, és súlyos sebekkel átjutva az ellenségen, egész éjjel félholtan lapult a bozótban. Reggel keresztény parasztok bukkantak rá, élve hozták el és élete felől jó reménységben vagyunk. Bizony sok nemzedék nem látott ilyen virtust, s nem kételkedem benne, hogy a római hősök bármelyikével össze lehet hasonlítani őket. Azért magam akartam írni róla Kegyelmednek, hogy maga is tudtára adhassa magyar barátainak. Bárcsak követésre lelkesítené őket ily nagy dicsőség! Én bizony méltónak ítélem őket arra, hogy bekerüljenek e század históriájába és krónikájába."

Szerecz Miklós: Vitézség tükrei. Zrínyitől Rákócziig. – kézirat

A felvételen a pécsi Barbakán. A fotót 2013. október 26-án készítettem.