Ha valaki nyitott szemmel jár az Alföldön, északi és keleti határán lépten-nyomon fűvel benőtt, avarlepte árkokba botlik a Duna-Tisza-közétől Debrecen-Nagyvárad-Arad vonalán egész a szerbiai Versecig. Ez Csörsz árka, ami a párhuzamos szakaszokkal együtt egykoron 1256 kilométer hosszan nyújtózott a tájon.
Amikor a magyarok a Kárpát-medencébe érkeztek, már itt találták, képzeletük egy tragédiával végződő szerelmi történetet font köré.
Csak vízen vihette haza a szép Délibábot
Csörsz az avarok királya volt, aki egyszer réges-régen haddal segítette meg szövetségesét, a Pannóniában székelő longobard uralkodót, Rádot. Úgy elverték a longobardok földjére törő Frigyes királyt, hogy seregéből hírmondó sem maradt. A csata után hatalmas vigasság kezdődött, tánc, muzsika, énekszó, folyt a bor bőségesen.
Csak Csörsz ücsörgött szótlanul, szemét le sem tudta venni Rád király gyönyörű leányáról, Délibábról. Nem epekedett sokáig, meg is kérte a kezét, ám az apa feltételt szabott:
Legyen a tiéd, de csak úgy adom, ha vízen viszed haza.
Megértette a szót az avar fejedelem, nyomban egész népét munkára fogta, hatalmas folyómedret ástak, hogy vízen vihesse haza asszonyát. Éjjel-nappal dolgoztak az avarok, ám egy napon hatalmas vihar támadt, egy villám leütötte lováról Csörsz királyt, azon nyomban meghalt. A munka erre abba maradt, de még mindig látszanak az elkészült szakaszok, és több település is neve is őrzi az árok emlékét Ároktőtől Árokszállásig. És persze maga a mű: Csörsz árka.
Az országnak oltalmára
A legendát már az 1559-ből származó Krakkói krónika is ismerte, sőt cáfolta:
SEITA Pannóniának királya. Ez a CZERSZ AROKIAT megvítta, kit nem azért híttanak Czersz árokjának, hogy azon a Czersz király feleséget hozott volna magának, hanem azért hogy az árkot, az országnak oltalmára legelőször csinálta volna, még Attilának előtte, mikor itt különb-különb nemzetek lakoznának
– idézi Farkas Kristóf Vince a Csörsz-árok rejtélye című cikkében a Rubicon Történelmi Folyóirat legfrissebb számában.
A ma már kissé nehézkesnek tűnő szöveg megjegyzi még, hogy az árkot még a magyarok előtt élő nemzetek építették, fénykorában olyan mély volt, mint most (értsd a XVI. században) egy várost ölelő védelmi árok. Szélére fákat ültettek, hogy gyökerei megóvják a beomlástól, erős őrséggel, kapukkal védték, gyakorlatilag a határ megerősítésére szolgált.
Róma is segített
És valóban így volt, az árok a szarmaták határvédelmének fontos eleme volt. A szarmaták egy több törzsből álló, indoiráni nyelvcsaládba tartozó lovasnomád népességet takar, közülük a jazigok telepedtek le a Duna-Tisza-közén. Közvetlenül a római Pannónia provincia szomszédságába. Többször háborúztak a Római Birodalommal, de békeidőben kifejezetten jó viszonyt ápoltak egymással, élénk volt köztük a kereskedelem.
A szarmaták hátában erős vonalat alkotott a Duna és a római limes, elsősorban északról és keletről kellett germán törzsek betöréseitől tartaniuk. Ezért volt szükség az árokra, amelynek belső felére a kitermelt földből tömör sáncot emeltek, ezen kapukat nyitottak és behúzható hidakat létesítettek. A kapuk mellett állomásoztak a szarmata határőrök, őrállomásaik mellett egyes helyeken kisebb kereskedőbódék is álltak.
Több helyen mélységben is tagolták, azaz párhuzamos árkok futottak egymás mellett, és a rendszer fontos elemei voltak a természeti akadályok, amelyek az Alföldön áthatolhatatlan mocsarakat jelentett.
Az első szakaszt, a Dunától a Tiszáig futó Kis-árkot feltehetően 334-339 között építették, a munkát római mérnökök segítették: a birodalomnak is hasznos volt, ha ellenségeiket még az Alföldön sikerül megállítani.
Még ma is használjuk az árkot
A földmunkát kis építőközösségek végezhették, akik rövidebb szakaszokért voltak felelősek, az árok mindig az ellenség területén épült, míg a sáncfal saját területen. Óriási munka volt, bár több szakaszon befejezetlen maradt:
ahogy fentebb írtuk, hogy összesen 1256 kilométeren ásták ki a 4,4-10 méter széles és két-három méter mély árkokat, és emeltek sáncot a kitermelt földből.
Nem tudjuk, mennyire volt sikeres a rendszer, az V. században érkező hunok elsöpörték a szarmatákat, de még Pannónia provinciát is elfoglalták, az árokrendszer elvesztette funcióját, ám több szakasza továbbra is használatban maradt.
Egyes helyeken a települések közti határt jelöli, máshol földutak futottak a sáncokon, sőt Jászdózsa és Jászapáti között ezt használták fel vasúti töltésként, de olyan szakaszok is vannak, ahol patakok, kisebb folyók természetes módon terelődtek az árokba. Mint Jászárokszállásnál, ezért is feltételezhető, hogy Csörsz király és vízi úton szállítandó feleségének mondája is ezen a környéken alakult ki.
(Kiemelt kép: Csörsz árkának részben helyreállított szakasza Debrecen határában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius