altmarius

cultură şi spiritualitate

Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

http://www.magyar-foldon.hu/csonka-magyarorszag/zirci-apatsag/

A középkori zirci ciszterci apátságot III. Béla király alapította 1182-ben, az akkor csaknem lakatlan, sűrű erdővel borított Bakonyban, a Cuha patak forrásvidékén. A templom és a monostor több évtizeden át épült, román stílusban. Az első szerzetesek a rend francia szülőföldjéről, a clairvaux-i apátságból jöttek, amelynek első apátja Szent Bernát (+1153) volt, aki a XII. században nemcsak a rend, hanem Európa szellemi, lelki fejlődésére is nagy hatást gyakorolt.
Az alapító, III. Béla halála után fia, Imre király is támogatta az építkezést, és oltárt is alapított. Erről egy 1200 körül vésett kőtábla tanúskodik, melyet a romok között találtak, és a barokk apátsági templomban, a Szentháromság-oltárnál helyeztek el.

Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A Magyarországon alapított 18 ciszterci apátságnak több mint a felét az Árpád-házi királyok alapították, azzal a szándékkal, hogy a szerzetesek imádkozzanak a királyért és az országért. Közülük Egres, Zirc és Pilis további alapításokra is tudott vállalkozni, ami virágzó szerzetesi életre utal. Zirc 1232-ben küldött konventet Gotó (Honesta Vallis) apátság benépesítésére. Ez a virágzó élet egészen a tatárjárásig tartott.
1241-ben szörnyű csapásként zúdult az országra, a mongolok támadása, amelynek számos apátság áldozatul esett. A Ciszterci Rend központosított szervezetének köszönhető, hogy a nagy katasztrófa után mindegyik apátságban újraindult az élet. A külföldi apátságok ugyanis többször küldtek szerzeteseket Magyarországra.
A vatikáni levéltárban fennmaradt pápai regisztrumokból tudjuk, hogy a 13. században a ciszterci monostorok közül Zirc apátjai kapták a legtöbb pápai megbízást, hogy vitás egyházi ügyekben eljárjanak, továbbá a Ciszterci Rend generális káptalana is számos esetben felkérte őket más apátságok ügyeinek kivizsgálására. Ezekből az apátság nagy jelentőségére és tekintélyére következtethetünk

Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A 14. század közepére megfogyatkozott a magyar apátságok szerzeteseinek létszáma, részint a kolduló rendek egyre növekvő népszerűsége miatt, amihez a század közepén az Európában pusztító pestisjárvány is hozzájárult. Amikor a stájerországi Rein apátja 1356-ban jelentést írt I. Lajos királynak a magyar ciszterci apátságokról, csak három apátságban talált legalább 12 szerzetest. Zircen azonban nem járt.
1480-ban Mátyás király kérésére és a ciszterci generális káptalan felszólítására a németországi apátok teljes, azaz 12 fős konventet és apátot küldtek hét magyarországi monostor felélesztésére, így valószínűleg Zircre is. A segítség azonban nem tudta feltartóztatni a hanyatlást. Néhány évtized múlva az apátságok ismét a kihalás küszöbén álltak.

Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

1526-ban a mohácsi vereséget a kettős királyválasztás követte. Az ország belső rendje teljesen felbomlott. A birtokra és hatalomra törő főurak nagyrészt a reformációhoz csatlakoztak, és az apátságokat is zsákmánynak tekintették. A törökök Buda elfoglalását (1541) követően egyre mélyebben nyomultak az országba. 1552-ben Veszprém is kezükre került. Zircen ekkor már nem voltak szerzetesek és a következő években a lakosság is elhagyta. Az apátság javai, könyv- és levéltára megsemmisült, és az épületek is romlásnak indultak. Másfél évszázadon át Zirc teljesen lakatlan volt. Az első állandó telepesek csak 1715-ben, az első három szerzetes 1726-ban költözött Zircre.

Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A XVIII. században Zirc újjáélesztése során a sziléziai Heinrichau ciszterci apátságából jött szerzetesek új monostor és templom építésére szánták el magukat, noha a középkori templom és monostor falai még álltak, és az ablakok mérművei is megvoltak. Boltozata azonban beomlott. A régi építési stílus sajnos nem tetszett a barokk kor szerzeteseinek. Az új építkezéshez csaknem maradéktalanul felhasználták a régi köveket. Utoljára a templom gyönyörű nyugati oromfalát robbantották fel, 1738. december 19-én. A templomból csupán egy pillér alsó szakaszát hagyták meg emlékként, és Szent Imre szobrát helyezték el rajta.
1912-13-ban Békefi Remig zirci apát Hümpfner Tibor ciszterci atyát bízta meg a középkori apátság megmaradt alapjainak vizsgálatával. Ennek során feltárták az itt látható részt, a káptalantermet és a monachusok dolgozótermét (15. sz. és 19. sz.), és megkeresték a régi épület sarokpontjait, hogy megállapítsák az eredeti itt is látható alaprajzot. A feltárás során több faragott kő került elő. A teljes feltárásra, illetve a feltárt részek konzerválására az I. majd a II. világháború és a szerzetesrendek 1950-ben történt föloszlatása miatt nem került sor. A szerzetesrendek 1990-es visszaállása után majd 20 évet kellett várni a majd a száz éve feltárva álló keleti szárny romjainak konzerválására és helyreállítására. A 2007-ben folytatott hitelesítő ásatás által nemcsak az 1912-ben már kiásott alapfalak, hanem új leletek is napvilágot láttak. A hitelesítő ásatás után két éves munkával sikerült a romokat konzerválni, helyreállítani és bemutathatóvá tenni



Olvass tovább: http://www.magyar-foldon.hu/csonka-magyarorszag/zirci-apatsag/

Vizualizări: 130

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor