Fotó: NASA Ames/ W Stenzel

A NASA bejelentése szerint 2018. október 30-án hivatalosan is véget ért a Kepler űrtávcső missziója - írja a Space.com.

„A Kepler arra tanított minket, hogy a bolygók mindenhol jelen vannak, és igen változatosak” - nyilatkozta Jessie Dotson, a NASA Ames Kutatóközpont munkatársa.

A küldetés végének bejelentése nem volt váratlan, az űrteleszkóp üzemanyagszintje az elmúlt hónapokban rohamosan csökkent. Az utóbbi időszakban a szakértőknek többször is alvó üzemmódba kellett állítaniuk a szerkezetet, hogy kitolják az élethosszát. Az űreszköz tankja két hete száradt ki teljesen, de a NASA csak most jelentette be a misszió befejezését.

A Kepler az úgynevezett tranzit módszer segítségével kereste az exobolygókat: amikor egy bolygó elhalad csillaga előtt, kitakarja annak fényének egy részét, így a fényingadozások vizsgálatával következtetni lehet az égitestek jelenlétére.

Az űrtávcső 2009-ben indult el, és adatai alapján ez idáig 2327 exobolygó létezését sikerült bizonyítani. Mivel információi egy része még feldolgozás alatt áll, elképzelhető, hogy újabb exobolygókkal bővül majd a lista.

A Kepler története nem volt zökkenőmentes, 2013 májusában a szerkezet négy, orientációt segítő kerekéből a második is meghibásodott. Úgy tűnt, hogy küldetése véget is ér, ám a mérnököknek sikerült stabilizálni a teleszkópot. 2014-ben K2 néven így új misszió indulhatott.

A Kepler eredményeinek köszönhetően a csillagászok napjainkban egészen másként látják a világűrt, mint korábban. Az űreszköz nemcsak az exobolygók felfedezésében segített, hanem többek közt a csillagok viselkedésének alaposabb megértéséhez is hozzájárult.