altmarius

cultură şi spiritualitate

Ötven éve nincs állandó kalauz a BKV járatain

Budapesten a tömegközlekedés kezdetétől fogva a kocsik, legyenek azok lóvontatta, villamos hajtású vagy belső égésű motorral mozgatottak, szerves része volt a kalauz. Egészen 1969-ig.

Írta: Domonkos Csaba

Budapest tömegközlekedési eszközein a kezdetektől kalauzok adták és kezelték a jegyeket, ellenőrizték a felszállók bérleteit. A zsúfoltság, az utazó tömeg méretének növekedésével azonban ez a rendszer fenntarthatatlanná vált. Az 1950-es évektől ezért egyre több tömegközlekedési járaton új rendszert vezettek be, a kalauzt egy kis pult mögé ültették, így nem kellett átfurakodnia a tömött járművön. 

Filmkocka Az én városom című filmből, pult mögött ülő kalauzzal 1960-ban (Fotó: Fortepan)


Az ülőkalauzrendszert azonban csak azokon a járműveken lehetett bevezetni, ahol arra elég hely volt. Többféle elrendezést kipróbáltak, hogy miképp lehet a optimálisan kialakítani a járművek belsejét, hogy az utasok le és fel tudjanak szállni, és még ülőhely is maradjon. Természetesen az ülőkalau rendszernél csak egy ajtónál lehetett felszállni, ott, ahol a kalauz ült. 

Kalauz munkában 1941-ben (Fotó: Fortepan)


Az 1960-as években azonban a közlekedési vállalatok egyre nehezebben tudták fenntartani a rendszert, jelentős munkaerőhiánnyal küzdöttek. A beszámolók szerint sokféle megoldást kipróbáltak, például hogy a villamosok egyes kocsijaiba csak bérlettel lehetett felszállni, vagy egyszerű, pénzbedobós jegyautomatákat szereltek fel a járműveket, egyes viszonylatokon pedig bevezették a kalauz nélküli üzemet.

Az évtized végére, miután a különböző budapesti tömegközlekedési cégeket összevonták egy nagy közös szervezetbe, a Budapesti Közlekedési Vállalatba, új rendszert vezettek be 1969. július elsejével: a kalauz nélküli közlekedést.

Kalauzok az Egy régi villamos című rövidfilm jelenetében 1960-ban az Állatkerti körútnál (Fotó: Fortepan)


Ehhez persze sok mindent módosítani kellett. Elsősorban a járműveket, ki kellett szerelni a kalauzülést, és mindegyiket fel kellett szerelni olyan berendezéssel, ahol az előre megváltott jegyet érvényesíteni lehetett a lyukaszókkal. 
A korabeli Magyar Nemzet 1969. július 2-án így számolt be a változásokról:

„Kedd reggel 0 órakor szegényebb lett a budapesti utca egy színfolttal: elbúcsúzott a kalauz. Nem volt szomorú ez a búcsú, s aki tanúja lehetett, mint e sorok írója is, láthatta, milyen vidáman, felszabadultan szálltak le fényesre kopott táskájukkal az autóbuszokról  és a villamosokról. Velük együtt lekerült a kocsik ablakából a KN jelzés is, hiszen e perctől kezdve minden kocsi kalauz nélküli. A reggeli csúcsforgalomban először a 49-esre szálltam fel a lezárt Szabadság-hídnál. A járdaszigeten sárga bódé, benne mosolygós ex-kalauznő.
— Hányat parancsol? — kínálja a jegyet mindenkinek, aki elmegy mellette. — Öt van
egy tömbben.
Veszek öt jegyet, egy idősebb, karszalagos forgalomirányító rögtön ott terem, megmutatja, hogyan hajtogassam össze.
— Csak ne tessék egyszerre bedugni és lyukasztani, mint az előbb egy bácsi!”

Az új rendszerben kétféle vonaljegyet vezettek be. Az 1 forintba kerülő halványsárga színű a villamosra, az 1 forint 50 fillérbe kerülő halványkék az autóbuszra volt érvényes. A trolira és a metróra sárga, azaz 1 forintos jegyet kellett érvényesíteni. 

Az új jegyeket városszerte 2000 helyen lehetett megvásárolni, trafikokban, pályaudvarokon, a távolsági autóbusz pályaudvarokon, HÉV-pénztárakban, végállomásokon és a szolgálatot teljesítő kocsikísérőknél. Az első napokban több száz mozgóárusnál is lehetett jegyet venni, ahol a BKV számításainál két és félszer több jegyet adtak el elővételben. 

1965-ben még csak kísérlet volt a kalauz nélküli járat (Fotó: Fortepan)

Az új rendszernek volt még egy újdonsága: a járművek összes ajtaját igénybe lehetett venni a le és a felszállásoknál, azaz nem voltak többé csak le és csak felszállásra szolgáló ajtók. 
Joggal merül fel az olvasókban, hogy mi lett az így munka nélkül maradt kalauzokkal? 
A BKV-n belül felszívta őket a munkaerőhiány. Átképezték őket járművezetővé, ellenőrök lettek vagy más cégen belüli munkakörbe kerültek

A rendszer gyakorlatilag 50 éve működik, természetesen kisebb-nagyobb változtatásokkal. A BKV egyes járatain visszahozta a csak felszálló ajtókat, és ugyan nem a kalauznak, de a járművezetőnek kell megmutatni a jegyeket, bérleteket, sőt lehet nála is jegyet venni, illetve a régi lukasztós gépeket leváltotta az időbélyegzős jegykezelő rendszer. A következő lépés az e-jegyek bevezetése lesz. 

Kalauznő 1924-ből (Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Történeli Fényképek Gyűjteménye, Ltsz: MMKM_TFGY_2225)

 

Nyitókép: Ülő kalauz (Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Történeli Fényképek Gyűjteménye, Ltsz: MMKM_TFGY_9859_1)

 

A cikkünkben használt Fortepan-képek adatai:

Filmkocka Az én városom című filmből,1959, képszám: 174841, adományozó: Szabó Gábor

Kalauz munkában, 1941, képszám: 71740, adományozó Lissák Tivadar

Jelenet az Egy régi villamos című filmből, 1960, képszám: 39207, adományozó: Hangosfilm

A 6-os villamos a Mártírok útján (Margit körúton) 1965-ben, képszám. 50380, adományozó: Nagy Gyula

Vizualizări: 3

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

198 state 

(ultimul: Guyana)

Numar de steaguri: 262

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Tari lipsa: 44

1 stat are peste 600,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 90.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

3 state au peste 10.000 clickuri (ItaliaFranta,  

Germania)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

23 state au un click

Rating for altmarius.ning.com 

altmarius.ning.com-Google pagerank,alexa rank,Competitor

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. BUCURESTIUL MEU DRAG

http://www.orasul.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29 ORIZONTURI CULTURALE

http://www.orizonturiculturale.ro/ro_home.html

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

33. KORUNK

http://ideakonyvter.ro/53-korunk

Insignă

Se încarcă...

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Erfolgsgeschichte Taunusbahn

Creat de altmariusclassic Sep 13, 2013 at 11:02am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Sep 13, 2013.

Schnell und Steiner

Creat de altmariusplus Iun 19, 2013 at 1:59pm. Actualizat ultima dată de altmariusplus Iun 19, 2013.

Grosse Kunstfuehrer zum Schnell &Steiner

Creat de altmariusclassic Dec 21, 2012 at 6:55pm. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Dec 21, 2012.

Hermann Hesse -bucher

Creat de altmariusscience Nov 7, 2012 at 5:47pm. Actualizat ultima dată de altmariusscience Nov 7, 2012.

Grosse Kunstfuehrer zum Schnell & Steiner - 1

Creat de altmariusclassic Oct 8, 2012 at 7:52pm. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Oct 8, 2012.

© 2019   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor