altmarius

cultură şi spiritualitate

Így épül újjá a Notre-Dame – exkluzív felvételek a székesegyház rekonstrukciójáról

Egy évvel a tragikus tűzeset után a National Geographic látványos dokumentumfilmben mutatja be a világ egyik leghíresebb katedrálisának helyreállítási munkálatait.

A rekonstrukciót a világjárvány is jelentősen megnehezítette, a koronavírus miatt ugyanis egy időre fel kellett függeszteni a munkálatokat.

A párizsi Notre-Dame székesegyház évről évre turisták millióit vonzza a világ minden tájáról.
2019. április 15-én azonban tűz ütött ki a felújítás alatt álló épületben, és a világ döbbenten figyelte a híradásokban, amint a lángok fokozatosan felfalják a katedrális tetőszerkezetét, és a híres huszártorony a mélybe zuhan. Most, egy évvel a katasztrófa után, a National Geographic látványos egyórás dokumentumfilmben tárja a nézők elé az ikonikus templom helyreállítási munkálatait: a stáb exkluzív engedélyek birtokában már pár nappal a tűzeset után megkezdhette a forgatást, így a műsor tíz hónap munkafolyamatait öleli át.



A Notre-Dame: Újjáépíteni a csodát című alkotás nemcsak a katedrálisban folyó munkálatokat mutatja be, hanem egyúttal azon mérnökök és szakemberek előtt is tiszteleg, akik a meggyengült és életveszélyessé vált falakat a testi épségük kockáztatásával próbálják stabilizálni. A film számos feszült és izgalmas pillanatot megörökít, mindamellett érdekes háttérinformációkkal is szolgál: a nézők tanúi lehetnek, amint kötélen függő alpinisták óvatosan eltávolítják a törmeléket az északi rózsaablak fölül; valamint szakemberek mesélnek a felújítás legnagyobb nehézségeiről – szélviharokról, ingatag állványokról, és a tűz során a levegőbe került mintegy 200 tonnányi ólom miatt szükségessé vált biztonsági protokollokról.


A Notre-Dame felújítását a statikai problémákon túl egy másik tényező, a napjaink egyik legnagyobb globális kihívását jelentő koronavírus-járvány is hátráltatja. Kristin Romney régész a National Geographic magazinban közölt cikkében azt mutatja meg, hogy a múltbeli történelmi katasztrófák tapasztalatainak elemzése miként segíthet helyesen megtervezni a Notre-Dame újjáépítési folyamatát. Írásában Romney a koronavírus hatásaira is kitér: bemutatja, hogy a pandémia miként állította le a létfontosságú munkálatokat, többek közt a tetőszerkezet megerősítését, minek következtében drámaian megnőtt az épület összeomlásának a veszélye.


„A párizsi Notre-Dame sorsa még kétségesebbé vált azt követően, hogy Franciaországban leállt az élet az új koronavírus miatt. Az épület részleges vagy teljes összeomlásának esélyét már egyes 2019-es elemzések is 50 százalékra becsülték; a műemlék megmentéséhez szükséges gyors rekonstrukciót azonban a kezdetektől fogva hátráltatta, hogy az épület szerkezetét csak aprólékos és időigényes munkával lehet megtisztítani a tetőzetből származó ólomtól” – írja cikkében Romney. A pandémia következtében 2020. március 16-án teljesen leállt a felújítás a Notre-Dame-ban, majd a rekonstrukció több mint egy hónapos kényszerszünet után fokozatosan indulhatott újra, ami további  kihívást jelent a mérnököknek.

Pillantson be Ön is a Notre-Dame falai közé, és nézze meg, hogyan dolgoznak a szakemberek azon, hogy az ikonikus épület újra teljes pompájában állhasson!

A Notre-Dame: Újjáépíteni a csodát című filmet 2020. május 2-án, szombaton 21 órakor mutatja be a National Geographic.

Vizualizări: 2

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

199 state 

(ultimul: Sint Maarten)

Numar de steaguri: 263

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Tari lipsa: 43

1 stat are peste 600,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 90.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

3 state au peste 10.000 clickuri (ItaliaFranta,  

Germania)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

24 state au un click

Rating for altmarius.ning.com 

altmarius.ning.com-Google pagerank,alexa rank,Competitor

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. DAFFI'S BOOKS

https://www.daffisbooks.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29 ORIZONTURI CULTURALE

http://www.orizonturiculturale.ro/ro_home.html

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

33. KORUNK

http://ideakonyvter.ro/53-korunk

Insignă

Se încarcă...

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Erfolgsgeschichte Taunusbahn

Creat de altmariusclassic Sep 13, 2013 at 11:02am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Sep 13, 2013.

Schnell und Steiner

Creat de altmariusplus Iun 19, 2013 at 1:59pm. Actualizat ultima dată de altmariusplus Iun 19, 2013.

Grosse Kunstfuehrer zum Schnell &Steiner

Creat de altmariusclassic Dec 21, 2012 at 6:55pm. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Dec 21, 2012.

Hermann Hesse -bucher

Creat de altmariusscience Nov 7, 2012 at 5:47pm. Actualizat ultima dată de altmariusscience Nov 7, 2012.

Grosse Kunstfuehrer zum Schnell & Steiner - 1

Creat de altmariusclassic Oct 8, 2012 at 7:52pm. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Oct 8, 2012.

© 2020   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor