Erkel Ferenc (1)

[Magyar lap]

Erkel Ferenc szülőháza Gyulán

Erkel Ferenc (Gyula, 1810. november 7. – Budapest, 1893. június 15.), magyar zeneszerző, karmester és zongoraművész. Pályáját zongoraművészként és zenepedagógusként kezdte Kolozsváron, de alkalmilag vezényelt is és zeneszerzéssel is megpróbálkozott. Pesten 1834-ben mutatkozott be, majd a következő esztendőben véglegesen ott telepedett le. Két éven át a Pesti Városi Német Színháznál, valamint a Budai Magyar Színjátszó Körnél dolgozott karnagyként. 1837-ben a Pesti Magyar Színházhoz, a későbbi Nemzeti Színházhoz került első karmesteri minőségben. Itt mintegy három évtizeden át munkálkodott. 1840-ben írta meg első operáját, a Bátori Máriát. A szövegkönyv szerzője Egressy Béni, aki ezután egészen haláláig (1851) segítőtársa volt operaszerzői munkájában. 1844-ben megnyerte a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére hirdetett pályázatot. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott. Vezetésével alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, amelyet számtalan esetben vezényelt. Bánk bán című operáját, amely egyben pályájának csúcsát is jelentette, 1861-ben mutatták be. Közreműködött a Zeneakadémia megalakításánál (1875), amelynek ezután tíz éven át igazgatója és zongoratanára volt. Az 1884-ben megnyíló operaház főzeneigazgatója lett. Erkel nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera megteremtése. Nyugati, elsősorban olasz és francia operai mintákra támaszkodva, a 19. századi magyar verbunkos zenének átélésével, kifejezési lehetőségeinek megfinomításával és kiszélesítésével sikerült viszonylag egységes nemzeti operanyelvet kialakítania. Mint karmester és szervező egyéniség rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatása érdekében. Neves sakkozó volt, az 1864-ben alakult Pesti Sakk-kör egyik alapítója.

A Pesti Magyar Színház épülete 1837-ben

Erkel Ferenc családjának eredetéről több feltevés is létezik. Belaagh Aladár szerint a család holland származású. Ez a legenda a családban is erősen tartotta magát, ugyanis egy 1711-ben keltezett pápai indexben szerepelt J.C. vam Erkel németalföldi hitvitázó könyve. Utódjairól azonban nincs adat. Egy másik elmélet szerint Erkelék a felső-badeni Freiburg városából származtak volna, ugyanis ott már 1565-ben előfordul az Örgckelin – másként Erkelin – név, mely a későbbiekben Ergele és Ergel alakká változott. A legvalószínűbb azonban, hogy Erkel közvetlen felmenői pozsonyiak voltak. Kemény Lajos (1933) szerint már a 15. század telekkönyveiben felbukkan az Erkel név. A név valószínűleg a szőlőszedő edény közép-felnémet Ergel elnevezéséből alakult Erkellé.

Erkel Ferenc dédapja (Vilmos), nagyapja (idős Erkel József) és édesapja (ifjabb Erkel József) jól képzett muzsikusok voltak. Az idősebb Erkel József kitűnő zenei felkészültségének híre eljutott Bécsbe is, a gróf Wenckheim családhoz. József gróf halála után a hatalmas családi vagyon megoszlott két fia, József Antal és Ferenc között. Az utóbbinak jutott a hatalmas gyulai birtok, itt tette meg 1806-ban id. Erkel Józsefet gondnoknak. Ez azonban csak ürügy volt, hiszen szándéka az volt, hogy a kastély egy kitűnő muzsikussal gazdagodjék, valamint gyerekeinek megfelelő zenei ismereteket biztosítson. Fia, az ifjabb Erkel József, a német templom közelében lévő, józsefvárosi iskolában szerzett tanítói állást. Két év múlva, amikor anyagi helyzetét kellően szilárdnak érezte, 1808. május 2-án házasságot kötött. Feleségül vette Ruttkay Ádám uradalmi tiszt leányát, Klára Teréziát (1790–1865). Házasságukból tíz gyermek született: nyolc fiú és két leány. Az elsőszülött leány hároméves korában meghalt, így az utána következő fiú, az 1810. november 7-én született Ferenc a szüleinek legnagyobb gyermeke. Keresztszülei az ifjú grófék voltak, innen ered a Ferenc keresztnév.

Az ifjú Ferenc első tanítója a lengyel emigráns, Czingulszky Simon volt, a második iskolaévtől pedig apja. Első zenei ismereteit apjától és nagyapjától szerezte. Igen korán és gyakran vett részt a felnőttek zenei összejövetelein, kiváltképpen Rosty Albert Békés vármegyei főjegyző zeneestéin. A kis Erkel gyorsan haladt a tanulással. Tízéves korában már néha helyettesítette az apját az orgona padján. Tizenegy esztendős volt, amikor először zongorázott a gyulai közönség előtt.

Gimnáziumi tanulmányait Nagyváradon kezdte el, majd 1822-től 1825-ig a pozsonyi bencéseknél folytatta a tanulást, apja kívánságának megfelelően. Az iskolaváltoztatás egyik oka az lehetett, hogy Erkel két nagynénje a Notre Dame zárdában élt, és így gondoskodhatott a gyermekről. A másik és fontosabb ok pedig az volt, hogy a fiú zenei továbbképzésére a gyulai és a nagyváradi mesterek már kevésbé bizonyultak alkalmasnak. Az ifjú Erkel kiváló zenei nevelőhöz jutott a morvaországi híres komponista, Henrik Klein személyében. Erkel nála lakott pozsonyi tartózkodása idején, neki köszönhetően ismerte meg a nagy bécsi klasszikusok és a kor mestereinek muzsikáját. A pozsonyi opera rendszeres látogatója volt, itt ismerkedett meg az operairodalom nagy klasszikusaival, itt hallotta először a magyar verbunkos ünnepelt virtuózának, Bihari Jánosnak a hegedűjátékát, valamint Liszt Ferenc koncertjét. Pozsonyi diákévei alatt gyakran orgonált a Notre Dame zárda miséin. Tizenhét évesen fejezte be tanulmányait. Tanárától elsajátította a zeneszerzés alapvető ismereteit, a zongorajátéka virtuózzá fejlődött. Még távozása előtt megírta első művét a Litániát, mely azonban elveszett.

Csáky Kálmán meghívására Erkel 1827 végén vagy 1828 elején Kolozsvárra utazott, ahol zongoratanári állást ajánlottak fel számára. Itt ismerkedett meg Heinisch József, osztrák származású muzsikussal, akivel szoros barátságot kötött, illetve Ruzitska Józseffel, a bécsi születésű kiváló komponistával, akinek művei ösztönzően hatottak Erkel zenei fejlődésére. A kolozsvári barátok közül a legjelentősebb azonban az utolsó magyar polihisztor, Brassai Sámuel volt, akinek Ruzitska volt a zenei oktatója. Ő volt az, akinek sikerült a polgári zenekultúrát a főúri házak zárt világú zenekultuszának magas színvonalára emelnie, ugyanakkor szavai döntő erősséggel bírtak a városban kirobbant zenei vitákban. Brassai hatására írta meg Erkel Magyar ábránd című zongoraművét, amelyet több hangversenyen elő is adott, és Brassai volt az, aki ösztönözte az ifjú zeneszerzőt a magyar nép dalainak tüzetesebb megismerésére és azoknak az instrumentális zenében való bátor felhasználására. Erkel kolozsvári sikerei arra buzdították a nagyváradi zenebarátokat, hogy meghívják hangversenyezni városukba. Rövid nagyváradi tartózkodása alatt ismerkedett meg az akkor még kiskorú Ábrányi Kornéllal,akinek zeneoktatója volt. A korabeli beszámolók szerint hangversenyei nagy sikernek örvendtek, de a Magyar ábrándon kívül egyetlen műve sem maradt fenn ebből a korai alkotói korszakából. Visszatérve Kolozsvárra, a hangverseny-zenekar karnagyának nevezték ki, valamint Ábrányi kései feljegyzései szerint részt vett az opera munkájában is, habár erre nincs adat. 1834-ben Steinlein-Saalenstein grófné meghívta Szemerédre zenemesternek. Kolozsvártól egy hangversennyel búcsúzott. Szemerédre tartva rövid megállót tartott Pesten, ahol a Nemzeti Kaszinóban adott hangversenyt. Erkel szemerédi udvari zenetanítói munkásságáról nem maradtak fenn adatok, tény azonban, hogy 1835-ben felköltözött a fővárosba, ahol a Budai Magyar Színjátszó Kör karmestere lett. Erkel igen rövid idő alatt a pest-budai zenei élet legfoglalkoztatottabb vezető zenei egyénisége lett. A Honművész és a Honderű szinte mindegyik száma említést tett valamely zongorakoncertjéről.Ő maga kolozsvári éveiről így nyilatkozott: "Ami vagyok, azt mind Kolozsváron töltött éveimnek köszönhetem. Ott műveltem ki magam zongoraművésznek, ott tanultam legtöbbet, ott lelkesítettek, ott kötötték lelkemre a magyar zene felvirágoztatásának ügyét és ott telt meg szívem a szebbnél szebb magyar-székely népdalok árjával, melyektől nem tudtam többé szabadulni, s nem is nyugodtam meg addig, míg ki nem öntöttem lelkemből, amit már akkor éreztem, hogy ki kell öntenem."

Várszínházi szerződésével Erkel tagja lett egy közösségnek, melynek célkitűzése a magyar nyelv, a magyar színművészet és a magyar zene ápolása volt. Művésztársai a kor legjelesebb színészei voltak. Ekkor a magyar drámairodalom fellendülőben volt ugyan, de a zenés műfajt továbbra is a bécsi mintájú daljátékok és balettelőadások uralták, amelyek megfelelő zenekar hiányában nem arattak nagy sikereket. Erkel karmesterként való szerződtetése Simontsits János játékszíni igazgató ötlete volt.^[12][14][15]

Erkel bemutatkozó előadására 1835. április 11-én került sor: Rossini A sevillai borbély című operáját vezényelte. Noha korábban Kolozsváron is vezényelt már operát, ezt az időpontot tekintik Erkel karmesteri működése kiindulópontjának. Az előadások sikeréhez természetesen hozzájárult Déryné Széppataki Róza is, valamint Lendvay Márton tenorista. Az előadások sikerességét azonban beárnyékolta az is, hogy a színház nehezen megközelíthető volt, ezért nem sikerült minden este telt házzal játszani. A heti négy előadás, valamint az egyre sűrűsödő bemutatók ellenére sem sikerült elegendő közönséget vonzaniuk, emiatt a várszínházi vállalkozás (amelyet 1833-ban alapított Megyeri Károly) hamarosan csődbe jutott. Erkelt ekkor a Pesti Városi Német Színház igazgatója, Alexander Schmidt kereste fel és ajánlott neki karmesteri állást. Erkel nem szívesen lett karmester a német színházban, mint azt Ábrányinak írta, ellene szólt a nemzeti érzülete, viszont művészi ambíciói teljesülésében járható utat jelentett. Német színházi működése alatt Erkel alaposan megismerte a kor opera-termését, különösképpen a bel canto nagyjainak (Rossini, Donizetti, Bellini) műveit. A francia szerzők közül Méhul, Auber és Meyerbeer, a németek közül pedig Mozart, Beethoven és Weber munkáit ismerte meg. Ebben az időszakban írta meg Alpenschuld című dalát, amely valószínűleg egy német színmű betétszáma lehetett. Ugyanakkor Henri Vieuxtemps-pel közösen, annak pesti látogatásakor egy fantáziát is írt Duo brilliant en forme de Fantasie sur des airs hongrois concertant pour piano et violon címmel. Erkel 1837 végéig maradt a pesti Német Színháznál. Közben felépült az új Magyar Színház, melyhez kisebb jövedelemért is átpártolt.^{[12][16][17][18]}

A Pesti Magyar Színház 1837. augusztus 22-én Vörösmarty Árpád ébredése című előjátékával és Eduard von Schenk Belizár című színművével nyitotta meg kapuit. A színház első igazgatója Bajza József volt, a hangászati ügyek igazgatója Mátray Gábor, akinek helyét hamarosan Rosty Albert vette át. Erkel kérte, hogy az ajánlatot tartsák meg 1838 elejére, amikor szerződési kötelezettségei a Német Színháznál lejárnak. Ugyanakkor teljes hatalmat követelt a zenekar, az énekkar és a szólisták felett, valamint évi 1200 forintot, egy jutalomjátékot és esténként két zártszéki jegyet. A kért összeg helyett azonban csak 1000-et kapott, kétszer egyharmad jutalomjátékot és csak egy szabadjegyet esténként. A színházban gigászi munka várt rá: megszervezte a zenekart és az énekkart. A szólisták a várszínházi gárda tagjai közül kerültek ki: Déryné, Lendvay Márton, Szerdahelyi József, Udvarhelyi Miklós és Egressy Béni, valamint a jól képzett Schodelné Klein Rozália. Az első előadás Bellini Az idegen nő című operája volt 1838. január 25-én. Ezt követték Auber Fra Diavolo, valamint Donizetti Szerelmi bájital című darabjai.1838. március 13-án Bellini Beatrice di Tenda című operája volt műsoron, amikor a fővárosra árvíz zúdult. Ezt a színház is megszenvedte. Az előadások több, mint egy hónapig szüneteltek, a színészek és zenészek egy időre a színházba szorultak. A prózai részleg vígjátékokkal indított, Erkel pedig úgy döntött, hogy Ruzitska József Béla futását viszi színre. A Heinisch által átdolgozott darabot a közönség azonban hidegen fogadta. Hasonló sorsa jutottak Bartay Endre Csel című műve és Szerdahelyi József Tündérlak Magyarhonban című darabja is.

Magánéletében változás állt be. Megismerkedett a kiválóan zongorázó Adler Adéllel, akit 1839. augusztus 19-én feleségül vett. Ezáltal veje lett a Budavári Koronázó Főtemplom illusztris karnagyának, Adler Györgynek. Nászútra Gyulára mentek, ahol egy közös hangversenyt is adtak a megyében létesülő kórház megsegítésére.

( folytatjuk)