altmarius

cultură şi spiritualitate

Dubcek és Sviták. Baloldal - rendszer - kritika. 68 Kelet-Európában

Szerző: Kende Tamás

1968 sok szempontból Marx éve lett a csehszlovák sajtóban. Diáklapokban, irodalmi periodikákban s végül a párt ideológiai orgánumában is egyre nyíltabb, egyre kritikusabb diskurzus folyt Marx és a marxizmus korabeli aktualitásáról. Míg 1968 Marx éve volt, addig a visszarendeződés, a normalizáció jegyében zajlott 1969-es és 1970-es esztendő a pártsajtóban Lenin éve lett. A csehszlovák újságok lapjairól 1969 közepére mintha eltüntették volna Marxot, s a propagandisztikus ideológiai szövegekben ősforrásként egyedül Lenin jelent meg. A lenini örökség restaurációja nyilvánvaló módon 1968 ideológiai megtagadása lett.

Az 1968. augusztusi bevonulást megindokló egyik magyar propagandakiadvány szerint a megszállás egy középkorú prágai filozófiaoktató tevékenysége miatt vált elkerülhetetlenné. A vádirat több alkalommal tért vissza Ivan Sviták ellenséges tevékenységének részletes taglalására, „elrémisztő” szövegeit, gesztusait hozták fel, hogy alátámasszák alaptézisüket: 1968-ban Csehszlovákiában szocializmusellenes ellenforradalom bontakozott ki, melynek legfőbb ügynökei a munkásosztálytól idegen, elidegenedett elemek voltak.
Ivan Sviták a bevonulás után az emigrációt választotta, jó okkal. 1990-ben betegen tért haza, s valóságos élő antagonizmusként működött tovább. Magyarországon nehezen érthető módon ragaszkodott élete legfőbb eszményéhez, a demokratikus szocializmushoz. Úgy vélte, szocializmus nélkül nem lehetséges demokrácia. 1968-ban ugyanezt hangoztatta: demokrácia és szabadság nélkül nem lehetséges szocializmus. A kelet-európai pártvezetők szerint az abszolút szabadság, a demokratikus szocializmus, a hatalom társadalmi ellenőrzése, azaz a Svitáknak is joggal tulajdonított óhajok valójában tűrhetetlenek. A leninizmus praxisának revíziója, elméletének marxista elemzése tűrhetetlen herézis volt Kelet-Európában, amit megszüntetni akár harckocsikkal is szükségszerű volt a hatalom szempontjából. Nem annyira Alexander Dubcek óvatos apparátusi reformkommunizmusa volt az orvosolandó métely 1968-ban, hanem a svitáki és a hozzá hasonló baloldali rendszerkritika. De mik is voltak azok az absztrakt szabadságot és szocializmust javasló, konkrét kritikai szövegek, amelyek miatt a béketábornak harckocsikat kellett küldenie Prágába?

Sviták a prágai Károly Egyetem 1968-as Marx-emlékkonferenciáján A zseni és az apparátus címmel tartott előadást. Marxot a társadalomtudományok Kopernikuszának nevezteve azt hangoztatta, hogy

„Marx sosem volt, és sosem lesz a totalitárius diktatúrák felfedezője és teoretikusa, ahogy az manapság látszik... Marx egy az általa ismert polgári demokráciáknál szélesebb humanizmusért, szélesebb emberi jogokért küzdött, s nem egy osztály vagy párt diktatúrájáért. Amit manapság az állam és a társadalomtudományok marxista elméletének neveznek, az egész egyszerűen ideológiai hamisítvány... Marx eredeti szándékaival ellentétesen az emberiség felszabadításának eszközei célokká váltak... Marx legnagyobb elárulása ugyanakkor a hatalmi apparátusok létezése, azoké az apparátusoké, amelyek a munkásosztály politikai mozgalmát uralják.”

Nagy botrányt keltett Sviták egy rövid programszövege az irodalmi hetilap körkérdésére ’68 március elején. A bürokraták uralmát kritizáló, az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására és a hatalmi elit ellenőrzésére felhívó szöveg vége kavart vihart. Abban valódi munkásmozgalmat igenelt apparátcsikok nélkül, s az értelmiség aktuális vezető szerepéről szólt. Ezt támadták meg ostravai bányamérnökök nyílt levélben. A levél elhatárolódott Sviták „ideges” nézeteitől, amelyek nem bírják az értelmiség „csendes támogatását”. Sviták az ötvenes éveket idéző olvasói levélen felbuzdulva azonnal Ostravába utazott, ahol közvetlenül a bányászok előtt beszélt. A beszéd helye és ideje is arra utal, hogy a kelet-európai ’68 fontos dramaturgiai fordulójához ért. A hely a sziléziai bányavidék volt, a lengyel határhoz közel, az időpont pedig a lengyel diákság elleni brutális rendőrségi és munkásőrakciók utáni napok. A fenyegetések hátterében épp a lengyelországi események álltak. A helyi pártvezetőség a lengyelországi diákellenes erőszakhullámra utalt. Sviták beszédében ezért használta referenciaként az ostravai bányászok által jobban ismert lengyel 56-ot példaként. Szövegét „Kedves elvtársak, kommunisták és szakszervezeti tagok!” megszólítással kezdte. Hangsúlyozta, hogy ellentétben az őt támadó levél inspirálóival, ő nem akar és nem is tud beszélni sem a munkásosztály, sem az értelmiség nevében. Amiről akart és tudott szólni, az az apparátusi manipuláció volt, amelynek eredményeként megszületett a hatvankettők levele. Ennek természetrajzát vázolva arról szólt, milyen érdekes, hogy egy ismeretlen prágai egyetemi oktatóval ijesztgethették a helyi pártvezetők a kommunista és szakszervezeti tag bányászokat. Az eljárás Sviták szerint a totalitárius diktatúrák jellemzője. Szocialista demokráciát követelő gondolataiban arról szólt, hogy a termelőeszközök tulajdonformáinak megváltoztatása nélkül is lehetséges az emberi és polgári jogok tiszteletben tartása, nem kisebb mértékben (sőt!), mint az első csehszlovák köztársaságban. A szocialista demokráciába Sviták beleértette a sztrájkjogot, a tüntetés jogát, valamint a munkásképviseletek szabad választását. Arra szólította fel a bányászokat, hogy szabadítsák fel magukat, hozzák létre saját szabad mozgalmukat. Elvtársi üdvözlettel zárta a bányászoknak tartott beszédét Ivan Sviták.

Sviták gesztusára, hogy egy baloldali értelmiségi közvetlenül a munkásokhoz forduljon, majd’ tizenkét éve nem volt példa Kelet-Európában. Sviták nyíltan vállalta (a lengyel) 56 örökségét, és gesztusával jócskán megelőzte a hetvenes évek második felének leghatásosabb lengyel mozgalmát, a KOR-t.

Jóval kritikusabb volt a prágai diákoknak Fejeket a fal ellen! címmel áprilisban tartott előadása, amelyben a prágai diákság lehetséges magatartását vázolta a reformkommunista elittel szemben. Tisztázta, hogy a diákság ugyan támogatja a dubceki vezetés reformprogramját, ám ez nem személyeknek, hanem kizárólag a maximális reformprogramnak szól, mely csakis a diákság minimális programja lehet. A mai reformerek – így Sviták – a holnap status quójának védői és a tegnap sztálinistái. Hogy a tegnap sztálinistáiból miért is lettek ’68 reformerei, arra Sviták pontos választ adott: a társadalom síri csöndjét garantáló életszínvonal-politika forrásainak elfogytával lett elkerülhetetlen a reformok óvatos bevezetése. A demokratikus szocializmust, amit szavakban a reformkommunisták is hirdettek, csakis a totalitárius diktatúra likvidálása útján vélte elképzelhetőnek. A diákok a szabadság és a szocializmus egyesítéséért küzdenek, azaz az eredeti marxi tanítások megvalósításáért. Ez kreatív marxisták egész generációja számára nyújt hatalmas lehetőségeket, nemcsak Csehszlovákiában, de Sviták szerint a hetvenes évek Szovjetuniójában is majd.

Többször kijelentette 68-ban, hogy nem lehet visszatérés a masaryki polgári köztársasághoz, ahogy az 1945–48 közötti viszonyokhoz sincs visszatérés, s e korszakok politikai madárijesztői nem érdeklik a diákokat, akik politikai küzdelme véleménye szerint minden valószínűséggel nyugati kollégáik küzdelmének formáit fogja felvenni. Erejük eszméikben van. Ezért adta ki Sviták a jelszót: fejjel a falnak!

E harc gyakorlatáról szólva óvott a demokráciáról, a generációváltásról és a deformálódásról szóló közhelyektől, mivel a totalitárius diktatúra maga a deformáció, tehát a deformáció elleni harc a totális diktatúra elleni harc.

Emigrációjában Sviták nem lett hűtlen korábbi marxizmusához és szocializmusához. ’68 novemberében sztrájkoló prágai diákoknak írt üzenetében úgy fogalmazott, hogy a szovjet megszállással nem vesztették el a csehek és a szlovákok a szocializmust, hisz az sosem volt övék. Csak egy esélyt vesztettek el, ám magát a szocializmust nem. Az alapvető korszakos dilemmát az elitizmus és a szocialista demokrácia között látta. Sem a szocializmust, sem a demokráciát nem tartotta elképzelhetőnek az alapvető emberi jogok nélkül. Szellemes formulájával – amit nem csak Kelet-Európára értett – Dzsingisz Kán komputerrel is csak Dzsingisz Kán marad. A csehszlovák kísérlet a szovjet kommunizmus humanizálására kudarcot vallott. Ám a kudarc nem a marxizmusé volt Sviták szerint.

68-as szövegeit Nyugaton ismerték, a francia szituacionisták például táviratban köszöntötték. A nyugati baloldal számára ekkor Sviták mellett két fiatal varsói társadalomtudós jelentette a releváns kortársi kelet-európai referenciát és lehetséges szellemi-politikai szövetségest. Mint ostravai beszédéből is kitűnik, Sviták ismerte a kelet-európai jelenkortörténetet és a rendszerkritikai baloldali hagyományokat. Ezek legfontosabbika az a Varsóban íródott szöveg, amely Sviták számára is ismerős volt – s amelyet még 1968-ban kiadtak csehül –, s melynek hatása szövegein tetten érhető.

1964 végén két fiatal kommunista varsói egyetemi oktató, Jacek Kuron* és Karol Modzelewski a Gomulka-rendszer intellektuális represszióira válaszul nekilátott az 1920-as évek szovjet pártvitái óta keletkezett leghatékonyabb marxista rendszerkritikai szöveg összeállításának. A szövegtervezetet a hatóságok elkobozták, szerzői ellen eljárást indítottak. Erre válaszul keletkezett 1965-ben Kuron* és Modzelewski legendás Nyílt levele a párt tagjainak. A szerzőpárt e szövegért bíróság elé állították, s három, illetve három és fél év börtönre ítélték. A szöveg fontos referenciája lett a ’68-as nyugati és cseh diákmozgalmaknak, több nyelven számos kiadása látott napvilágot.

A gomulkai kurzus a nacionalizmust elegyítette a leninizmussal, s a hatvanas évek közepére sikerrel idegenítette el magától a lengyel 1956 szellemének utolsó híveit. Ennek volt kiemelkedő fejezete Jacek Kuron* és Karol Modzelewski Nyílt levele. A szöveg egyszerre kiáltvány és analízis. 1965 március 18-án a Nyílt levél egy példányát Kuron*ék benyújtották a Varsói Egyetem LEMP-szervezetének. Másnap mindkettejüket letartóztatták. Bűnük nem kevesebb volt, mint hogy betartották (egykori) pártjuk szabályzatát, s komolyan vették, miszerint még a kizárt párttagoknak is jogukban áll a párt hivatalos vonalától eltérő véleményük kifejtése pártszervezetük tagjai előtt. A hivatalos pártprogram alapján a (lengyel) forradalom elméletét és értelmét igyekeztek kifejteni. Hangsúlyozni kell, hogy a Nyílt levél nem mint lehetséges forradalmi program vált maradandóvá, hanem mint a létező lengyel szocializmus kritikus, baloldali leírása. Épp szerzői sorsa mutatja, mennyire találó volt ez a leírás.

Kuron*ék szerint a hivatalos doktrína, amely szerint Lengyelország szocialista állam lenne, hamis, a tulajdon formális, jogi értelmezésén alapuló állítás. A tulajdon valójában az államot ellenőrző társadalmi csoporté. A döntéseket hozó, az állami tulajdont birtokló apparátusi osztály osztja (újra) el és használja a megtermelt javakat. A párt a saját tagságától és hivatkozási alapjától: a munkásosztálytól elidegenedett központi hierarchiaként szervezi, irányítja, s készteti engedelmességre a munkásosztályt és más rétegeket. Ez a hierarchia eltagadhatatlan osztályjelleget öltött az államszocializmusban. A bürokratikus osztályuralom ellen – így Kuron*ék – 56-ban Lengyelországban és Magyarországon az elnyomottak már megmozdultak. Az 56-os lengyel modellváltás rendszerváltás nélkül lassan, de biztosan revitalizálta az ötvenes évek struktúráit. A reformok korlátjának maga a rendszer bizonyult Kuron*ék elemzése szerint. A válság miatt már csak a nemzeti érdekkel volt képes a bürokrácia saját hatalmát megindokolni. Minden kritikai hangot elutasító, elnyomó rendszerével ez a bürokrácia olyan intellektuális válságot generált, amelyből Kuron*ék szerint csak forradalom útján tűnt lehetségesnek a kilábalás. Az antibürokratikus forradalmat más bürokratikus ipari államokban is szükségszerűnek tartották. Ez e nemzetközi, szovjetbürokrácia-ellenes forradalom a szocialista világforradalom elengedhetetlen része volt számukra. Szovjetellenességüket nem akarták „a nyugati imperialistáknak” kiszolgáltatni, nehogy a bürokrácia diktatúráját a kapitalista monopóliumok diktatúrájával váltsák fel. A „Világ munkásai egyesüljetek!” felkiáltással befejeződő nyílt levél új kelet-európai munkásinternacionalizmussal kívánta megvédeni a bürokrácia elleni kelet-európai forradalmat.

Kuron* és Modzelewski szövege a hatvanas évek lengyel (és kelet-európai) realitásaira adott forradalmi marxista válasz volt. A szöveg közeljövőről szóló programja, ha tetszik, irreális látomásnak, „anarchista utópiának” bizonyult az 1965-ös Lengyelországban. A Nyílt levélnek a rendszer természetéről szóló gondolatai viszont semmiképp sem sorolhatók az irreális látomások, az anarchista utópiák sorába. A szövegnek a kelet-európai államszocialista rendszerek elnyomó osztályjellegéről szóló részei a „szocialista realizmus” legszebb példái.

Kuron*ék szövegének fontos eszme- és politikatörténeti kontextusa az az „elidegenedési” és „elidegenítési” folyamat, amelynek során a háború előtti illegális internacionalista kommunista mozgalom túlélő tagjai is szakítottak életük legnagyobb kalandjával: a LEMP-pel. Regényes életek és életművek kerültek 1968-ban új pályákra. Újból megtalált internacionalista, radikális baloldali rendszerkritikus énjük számára a hatvanas évek lengyel realitásai elfogadhatatlanok lettek. Ahogy azok lettek 1966 elejére fiatal párttagok egy másik csoportja számára is. A szelíden lázadó fiatalok elleni rendőri és bírósági eljárások is azt jelezték, hogy lehetetlenné vált kompromisszumot kötni a hatalom bármily liberálisnak tűnő frakciójával is. Az államellenes propagandáért bebörtönzöttek között Kuron* és Modzelewski mellett ott volt a háború előtti párttagság, a Gulágon trockizmus miatt 17 évet letöltött Ludwik Haas is. Amikor bevezették a tárgyalóterembe, öklét kommunista üdvözlésre emelte, majd vádlott-társaival elénekelte az Internacionálét. Az eseményeket Londonból követő Issac Deutscher szerint Haas és vádlott-társai voltak az utolsó hű marxisták Lengyelországban. Nem függetlenül e büntetőpertől, a fiatal lengyel értelmiség másik emblematikus figurája záratta ki magát a pártból. Leszek Ko?akowski, aki részt vett a Kuron*–Modzelewski-„ügy” pártfegyelmi vizsgálatában, 1966 októberében a varsói egyetemen tartott előadásában emlékezett meg a tíz évvel korábbi lengyel októberről. A törvénytelenségről mint állandóról, a szabadság hiányáról, a nómenklatúra kontraszelekciójáról és elidegenedett természetéről szólt mint a kelet-európai realitásokat alapvetően meghatározó faktorokról. A Ko?akowskival szembeni eljárás elleni tiltakozáshoz a régi marxista öregek közül többen is csatlakoztak, ki párttagsági könyve visszaadásával, ki petícióban. Az elkötelezett kritikus baloldali lázadók legidősebb és legfiatalabb generációja együtt és egyszerre mondta fel a hatalommal kötött kompromisszumokat. Az ötvenes éveket idéző adminisztratív, rendőri-bírói eljárások jelezték: a hatalom legitimitásának lényegét érintették bátor gesztusaikkal.

1968 öröksége volt az a felismerés is, amelyet a KOR-t megalakító Adam Michnik – Kuron* és Modzelewski tanítványa, 1968-as harcos- és vádlott-társa – 1976-ban így fogalmazott meg:

„A szocializmus, ami az én értelmezésemben intellektuális és erkölcsi mozgalom, Lengyelországban nem a párton belüli egyik vagy másik frakcióval kötött rossz ízű és kétértelmű kompromisszumok árán, hanem kizárólag az emberi szabadságáért és méltóságáért folytatott, kompromisszum nélküli küzdelmen és a múlt őszinte újraértékelésén keresztül születhet újjá.”

1968-ban Lengyelországban is tisztázódtak a politikai frontok. A diákság elleni 1968. tavaszi hatalmi pogrom és az azt követő országos antiszemita kampány után lehetetlenné vált a megegyezés a hatalommal. A kelet-európai (új-) baloldali 68-asok legjelentősebb intellektuális és politikai teljesítménye az volt, hogy elutasították a lukácsi jelszót, miszerint a legrosszabb létező szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus. A ’68-as rendszerkritikai baloldal számára a kérdés egészen másként fogalmazódott meg. Ahogy Ivan Sviták írta 1968-ban, a legfontosabb kérdés az lett, hogy a legrosszabb – értsd alatta az akkor Rostocktól Phenjanig létező – szocializmus vajon szocializmus-e egyáltalán? Válaszuk határozottan tagadó volt. Ez a tagadás olyannyira kategorikus volt, hogy az egyben a létező államszocializmus hatalmi intézményeivel, taktikai, apparátusi frakcióival való mindenféle kompromisszum, együttműködés megtagadását is jelentette. A hatalom Varsóban, Moszkvában, majd Prágában is pontosan tudta: a rendszerkritikai baloldal épp azzal, hogy a legrosszabb (létező) szocializmus szocializmusát tagadta meg marxi alapokról, tűrhetetlen herézisbe esett. A varsói és lengyelországi ’68-as események azt mutatták, hogy a baloldali rendszerkritika olyan reakciót vált ki a hatalomból, ami meghatározó példa lett a kelet-európai testvérpártok számára hatalmuk utolsó két évtizedében. A támadva és vádolva védekező hatalom a hazafiaskodás, a rendőri elnyomás és a korrupció sajátos keverékét termelte ki magából, megszüntetve mindenféle diskurzus lehetőségét önmaga természetéről, eredetéről és „küldetéséről”.

A szocializmusban és a szocializmusra oktatott ’68-as generáció az elmélet és a praxis ellentmondásait tapasztalva idealista módon kérdéseket vetett fel mind az elméletre, mind a gyakorlatra vonatkozólag. A kételyek és a kérdések szelíd lázadása sem Prágában, sem Varsóban nem emlékeztetett a párizsi tavasz lázadására. A szelíd lázadók legfontosabb közös sajátossága a hatalommal kötött kompromisszumok elutasítása volt. Közös küldetésük abban állt, hogy a hatalmat emlékeztessék saját eredetmítoszára, a forradalmi marxizmusra és a szocializmusra.

A hatalommal 1968 augusztusa után kis időre sokan mondták fel a korábbi kompromisszumokat. Aztán, ahogy a dubceki garnitúra és maga Dubcek is kompromisszumot kötött a husáki vezetéssel, egyre többen kötötték meg Csehszlovákiában is a maguk kis kompromisszumait. A normalizáció ugyanakkor a korábbinál hangosabb és látványosabb rendszerkritikai újbaloldal kikristályosodását is eredményezte, elsősorban a prágai felsőfokú tanintézményekben és környékükön. Kiemelkedik közülük a Petr Uhl „vezette” Forradalmi Ifjúság Mozgalma, amely a megszállást követő illegalitásban párttá alakult. Nem a FIM volt az egyetlen informális baloldali ellenzéki tömörülés Csehszlovákiában. Ami megkülönböztette a többitől, az a kompromisszumképtelenségen és a reformkommunistákkal szemben is fenntartott, svitáki kritikai attitűdön túl az volt, hogy a husáki rendszer velük szemben lépett fel a legkeményebben. Ennek oka az volt, hogy a FIM az egyetemi kollégiumokon túl is képes volt hatást gyakorolni. Eszmetörténeti bázisukat kiadványaik alapján lehet azonosítani. A Kuron–Modzelewski féle Nyílt levélen kívül – amelynek szövegét az „alpinistáknak” nevezett lengyel földalatti csoport csempészte ki a Tátra hegyein keresztül Csehszlovákiába – adtak ki 1969-ben szamizdat szöveggyűjteményt Trockij, Ernest Mandel, Buharin, Djilas, Mihajlo Mihajlovity, valamint Uhl és Jaroslav Suk írásaiból. Dokumentumaik elsősorban abból a szempontból izgalmasak, hogy miként írták le a létező államszocializmus – legyen az dubceki vagy épp husáki – kódolt rendszerspecifikumait, antimarxista, antiszocialista természetét. Ez a baloldali rendszerkritika pedig a mozgalom megalakulásától kezdve annak rendőrségi felszámolásáig sajátja volt a benne részt vevőknek. Hatásuk elmaradt várakozásaiktól, programjuk valódi tömegtámogatást nem ért el. Ám nem is forradalmi programjuk az, ami miatt megemlékeztünk róluk, hanem az a következetes baloldali rendszerkritikai attitűd, amit a FIM másfél éven keresztül, még a husáki normalizáció viszonyai között is nyilvánosan képviselt. Leglátványosabb akciójuk a prágai bevonulás első évfordulóján országszerte megtartott tiltakozások kezdeményezése és részben megszervezése volt. Ahogy a gomulkai Varsóban, úgy a husáki Prágában a baloldali rendszerkritika jelentette a legfőbb, más kritikai gondolatok képviselőihez képest jóval szigorúbban felszámolandó veszedelmet.

1968-ban Kelet-Európában Varsóban és Prágában kristályosodott ki olyan intellektuális és/vagy politikai mozgalom, amely – Dalos György önreflektív és önkritikus önéletrajzi regénye szavaival – nem másodlagos módon kívánt marxista lenni. Mivel elutasították a másodlagos marxizmust – legyen az leninizmus vagy neosztálinizmus –, Dalos regénybeli elvtársaival ellentétben az államszocializmus rendszerhibáit nem az 1968-ban már jó fél évszázada folyamatosan átmeneti proletárdiktatúra gyengeségeiből vezették le, nem a létező szocializmus túlzott humanizmusában, demokratikusságában látták annak gyökereit. A hazai „68-as” maoisták a sztálinizmus–leninizmus felől kritizálták Kádár János rendszerét. Velük szemben a cseh és lengyel újbaloldaliak úgy gondolták, hogy szabadság és szocializmus, humanizmus és szocializmus nem egymás ellentétei. Sőt, azt is gondolták, hogy szabadság, humanizmus és demokrácia nélkül nem létezhet szocializmus. Új, nyilvános diskurzust indítottak, amivel a korábbi hivatalos, udvari diskurzusból kinövő reformkommunista diskurzust is érvénytelennek nyilvánították. Ez a rendszerkritikai diskurzus volt a cenzúra alól 1968-ban felszabaduló hivatalos csehszlovákiai diskurzus legnagyobb kihívása. A reformkommunista diskurzus szerint az aktuális pártfeladat épp az 1945–1948 között érvényes csehszlovák szocialista modellkereséshez való visszatérés volt. Ennek az ideológiának a középpontjában az osztályharcot lezáró, sajátságos cseh szocialista modell állt már 1968 legelején is, s a hivatalos ideológiai orgánumokban a normalizáció kiteljesedéséig – azaz a lenini osztályharc újrafelfedezéséig – folyamatosan. Ezekben az ideológiai, párttörténeti traktátusokban a csehszlovák modell 1948-tól folyamatosan szocialista volt, s a reformkurzus 1968-ban csak modellváltást jelentett. Visszamenőleg így lehetett a legjobb indulatú reformkommunista szövegekben a Csehszlovákiában majd két évtizedig tartó „ötvenes évek” gyakorlata – és elmélete is – szocialista.

A kritika kritikája szerint mind a kelet-európai, mind a nyugati rendszerkritikai baloldali mozgalmaknak a legnagyobb bűnük épp az absztrakt és abszolút szocializmus- és szabadságkeresés, illetve szabadságértelmezés volt. 1968 Varsója és 1968–69 Prágája megmutatta, hogy az úgynevezett absztrakt szabadság és az államszocializmus örökre elvált egymástól. 1989-ig a „létező” szocializmus és az „absztrakt” szabadság – kényszerű módon – eltérő utakon járt. 1968 után a lenini szocializmus nevében utasították el az absztrakt – ám a marxizmustól nem idegen – szabadságot. Ez a tagadás egyszerre volt a szocializmus és a szabadság tagadása.

A 68-as nemzedék nem lépett fel azzal az igénnyel, hogy egyetemes megoldást kínáljon a világ szabadsága és a létező szocializmus összes bajára. A 68-asok ebben az összefüggésben sem kínáltak univerzális receptet. Ám anamnézisük elv- és tárgyszerű volt, s ilyenként máig tanulságos az örökségük.

Herbert Marcuse a hetvenes évek közepén a Berkeley diákjai előtt azt találta mondani, hogy „a mozgalom nem halt meg, a mozgalmat megölték”. A nyugati újbaloldalra ez a sommás megállapítás nem áll, ám a dolgozatban tárgyalt kelet-európai mozgalmakra mindenképp igaz.

Befejezés:
1970 júniusában, amikor Sviták már az Egyesült Államokban élt és dolgozott, mint Napóleon Elba szigetéről Alexander Dubcek Ankarából – ahol Csehszlovákia nagyköveteként székelt – Budapesten keresztül szeretett volna hazatérni. Ferihegyen lekapcsolták, majd a CSKP KB vezető munkatársai előtt kellett újból számot adnia korábbi tevékenységéről. Ekkor határozottan kikérte magának, hogy olyan jobboldali opportunista, antiszocialista és szovjetellenes elemekkel említsék együtt, mint amilyen például Ivan Sviták, akivel – így Dubcek – semmi közös nincs és nem is volt benne. Majd abbéli reményét fejezte ki, hogy idővel mint egyszerű párttag újra tevékenykedhet. Sviták és Dubcek meghatározó figurái voltak 1968-nak. Mindketten a maguk módján hűek maradtak 1968-as önmagukhoz.

Vizualizări: 30

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

198 state 

(ultimul: Guyana)

Numar de steaguri: 262

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Tari lipsa: 44

1 stat are peste 600,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 90.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

3 state au peste 10.000 clickuri (ItaliaFranta,  

Germania)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

23 state au un click

Rating for altmarius.ning.com 

altmarius.ning.com-Google pagerank,alexa rank,Competitor

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. BUCURESTIUL MEU DRAG

http://www.orasul.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29 ORIZONTURI CULTURALE

http://www.orizonturiculturale.ro/ro_home.html

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

33. KORUNK

http://ideakonyvter.ro/53-korunk

Insignă

Se încarcă...

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Erfolgsgeschichte Taunusbahn

Creat de altmariusclassic Sep 13, 2013 at 11:02am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Sep 13, 2013.

Schnell und Steiner

Creat de altmariusplus Iun 19, 2013 at 1:59pm. Actualizat ultima dată de altmariusplus Iun 19, 2013.

Grosse Kunstfuehrer zum Schnell &Steiner

Creat de altmariusclassic Dec 21, 2012 at 6:55pm. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Dec 21, 2012.

© 2019   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor