Írta: Kristin Romey
Fényképezte: Simon Norfolk

Régészből lett újságíróként jól tudom: egész civilizációk emelkedtek föl, majd tűntek el a történelem süllyesztőjében jószerével nyomtalanul. Így hát egyetlen élet nyomai után kutatni a bibliai tájakon éppoly hiábavaló erőfeszítésnek tűnik, mint egy szellemet üldözőbe venni. Ha pedig a szellem több mint kétmilliárd ember hite szerint Isten Fia, Jézus Krisztus, nem csoda, hogy a bátor vállalkozó égi útmutatásért fohászkodik.


János evangéliuma szerint Jézus egy öt oszlopsorral övezett jeruzsálemi rituális fürdőben, a Beteszdában meggyógyított egy nyomorékot. Sok tudós kétségbe vonta a fürdő létezését, ám a régészek ezek alatt a réges-régi templomok alatt egyértelmű nyomokra bukkantak.

Jeruzsálemi útjaimon ezért térek vissza rendre a Megostorozás kolostorába. Alliata atya mindig szívesen fogad, és végtelen türelemmel válaszol kérdéseimre. A keresztény régészet professzoraként, a Studium Biblicum Franciscanum Múzeum vezetőjeként ő is egy régi hagyomány folytatója: a ferencesek 700 esztendeje gondozzák-védelmezik a Szentföldön vallásuk helyszíneit; a 19. század óta tudományos igényű ásatásokat is végeznek.

Olybá tűnik, Alliata atya hívőként megbékélt azzal, amit a régészet kideríthet a kereszténység központi alakjáról, de tisztában van a korlátokkal is. „Ritka és felettébb különös fejlemény lenne, ha a régészek lelettel igazolhatnák egy kétezer éve élt ember létezését – ismeri el karba tett kézzel ülve, székében hátradőlve. – Azonban azt semmiképpen nem állíthatjuk, hogy Jézus nem hagyott nyomot maga után a történelemben.”


Az evangéliumok szerint Jézus néhány órával elfogatása és keresztre feszítése előtt a Gecsemáné-kertben imádkozott. A kert neve alighanem az olajprés arámi elnevezéséből ered. Ma sok zarándok keresi fel a Jeruzsálem falain kívül álló olajfaligetet, hogy felidézze Jézus életének legnyomasztóbb éjszakáját.

A messze legfontosabb és alighanem legtöbbet vitatott nyomok az Újszövetség szövegei, elsősorban az első négy könyv: Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma. De vajon hogyan függenek össze ezek az i. sz. 1. század második felében keletkezett írások és az általuk megteremtett hagyományok a régészeti feltárásokkal?


Az ékkövekkel övezett ikont – enkolpiont – III. Teofilosz, Jeruzsálem és Palesztina görög-ortodox pátriárkája viseli. A képen Szűz Mária és a kisded Jézus látható.

„A tradíció és a régészet kölcsönösen gazdagítja egymást – magyarázza Alliata atya. – Néha jól megférnek egymással, néha meg nem – kis szünetet tart, elmosolyodik. – Mondanom sem kell, az utóbbi eset az érdekesebb.”

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2017. decemberi lapszámában.