November 29-én a milánói Scala egy rendkívüli előadást iktat be műsorába, melynek teljes bevételét a velencei La Fenice megsegítésére fordítják, amely szintén a víz alatt találta magát, miutánVelencébena csatornák szintje több mint 1,50 méterrel megemelkedett.
A velencei operában Verdi Don Carlos című művét próbálták volna a következő időszakban, de az árvízi fenyegetettség miatt egyelőre felfüggesztették a munkát. Az épületben található hangszereket kimenteték, a legtöbbet teljes sötétségben, hiszen a város nagy részében áramkimaradások nehezítették az egyébként is válságos helyzetet.
Ide kapcsolódik:
A La Fenice operaházat sem kíméli a velencei árvíz
A La Scala jelenlegi intendánsa, Alexander Pereiraazt nyilatkozta, hogy a milánói operaház minden egyes dolgozóját mélyen megérintette a világ legszebb városának helyzete, ráadásul ilyen komoly árvíz a múltban csak ritkán sújtotta Velencét. „Csak néhány nappal azelőtt öntötte el a víz az épületet, hogy a La Fenice megkezdte volna új balett- és operaévadát. Amikor ezt láttuk, rögtön arra gondoltunk, hogy egy külön előadással szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat.”
A programbanGeorge Balanchine, Jiří Kylián és Maurice Béjart előadásai láthatók majd, utóbbiban a La Scala társulatának vezető balett-táncosnője,Martina Arduino is szerepel. Az operaház zenekarát Felix Korobov fogja vezényelni.
1. Radu Sorescu - Petre Tutea. Viata si opera 2. Zaharia Stancu - Jocul cu moartea
3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi
4. Ioan Slavici - Inchisorile mele
5. Gib Mihaescu - Donna Alba
6. Liviu Rebreanu - Ion
7. Cella Serghi - Pinza de paianjen
8. Zaharia Stancu - Descult
9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte
10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani
11. George Calinescu Cartea nuntii 12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius