altmarius

cultură şi spiritualitate

1886. július 31. | Liszt Ferenc halála

 

Szerző: Tarján M. Tamás

1886. július 31-én hunyt el Liszt Ferenc zongorista és karmester, Magyarország és a világ egyik leghíresebb és legtehetségesebb zeneszerzője, akinek munkásságát több mint 1400 remekmű dicséri.

Liszt a Sopron vármegyében található Doborjánban született 1811 októberében, édesapja Liszt Ádám, a kismartoni Esterházy-birtok gazdatisztje, édesanyja Lager Anna Mária volt. A később világhírre emelkedő zenész tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott: zongorajátékával alig 6 évesen elkápráztatta hallgatóságát, miközben kis túlzással előbb tanult meg kottát, mint betűket olvasni. Liszt már tíz éves kora előtt koncertet tartott Sopronban, Kismartonban és Pozsonyban, 1821-ben pedig már Bécsben is fellépett. Apja igyekezett kiharcolni herceg Esterházy Miklóstól egy bécsi állást, de minden kísérlete és kérvénye eredménytelen maradt; 1822-ben a Liszt-család végül saját költségen költözött a császárvárosba, ahol a kis Ferenc tehetségét Carl Czerny és Antonio Salieri gondozta.

A gyermek zongorista 1823-ban már hangversenyt tartott a bécsi Kis-Redout-ban, és még abban az esztendőben – 11 esztendősen – pályamunkát nyújtott be egy keringő átiratára. Liszt – édesapjával az oldalán – nemsokára Budán és Pesten is koncertet adott, majd Párizsba, a zene akkori fővárosába költözött. Miután Cherubini, a Conservatoire de Paris igazgatója elutasította felvételét az intézménybe, Liszt Franciaországban, Angliában és Svájcban tett előadói körutat.

Apja halálát követően – 1827-ben –a zongorista visszatért Párizsba, ahol művészetét Chopinnel, Paganinivel és Berliozzal kötött barátsága jelentős mértékben befolyásolta. A művész részt vett az 1830-as júliusi forradalomban, egy ideig papi pályára készült, de viharos magánélete és a zene iránti szeretete megtartotta pályáján. Liszt 1835-ben, Marie d'Agoult-tal folytatott viszonya miatt hamarosan Svájcba költözött – férjezett élettársa ugyanis gyermeket várt tőle – ahol újabb koncertkörutat tett, miközben a genfi konzervatórium vezetőjének választották. Liszt nem csak zeneműveivel, hanem adományaival is felhívta magára a figyelmet: támogatta többek között a lyoni munkásfelkelés áldozatait, Európa-szerte segélykoncerteket szervezett az 1838-as pesti árvíz károsultjainak, és jelentős pénzösszeggel segítette a pesti Nemzeti Zenede létrehozását. Svájcban töltött évei alatt Lisztnek három gyermeke született, néhány év után azonban Marie és a zeneszerző útjai mégis elváltak.

A művészzseni 1838 során újabb koncertkörútra indult, Budától Szentpétervárig – és onnan Párizsig – nyúló turnéja során pedig számos szeretőt tartott, amiről a korabeli újságok is előszeretettel cikkeztek. Miután viszonyai következtében Marie-val megromlott a kapcsolata, Carolyne Sayn-Wittgenstein hercegnővel hozta össze a sors, akivel 1847 után több évtizedet töltött boldog kapcsolatban. A híres zeneszerző 1848-tól Weimarban, majd a hercegnő élettársaként – házasságot a pápai tiltás miatt, majd a művész papi elkötelezettsége miatt sohasem kötöttek – a szászországi Altenstadtban élt, és fellépései mellett karmesterként dolgozott. Liszt és a hercegnő 1861-ben Rómába költöztek, majd a művész 1865 tavaszán belépett az egyházi rendbe. Károly Sándor szász nagyherceg (ur. 1853-1901) meghívására Liszt később mégis visszatért Weimarba, és élete utolsó 15 évét a szász város, Róma és Magyarország közötti állandó ingázással töltötte. A hetvenedik életévén is túl járó zeneművész a nyolcvanas évek derekán azonban már nehezen viselte ezt a túlhajtott életmódot; 1886 júliusában, miután Magyarországról Bayreuthba érkezett, tüdőgyulladást kapott, és július 31-én éjszaka befejezte földi pályafutását.

Liszt gazdag életműve szinte példa nélküli a zenetörténetben, mivel átirataival együtt mintegy 1400 alkotás fűződik a nevéhez; ezek java része annyira bonyolult, hogy bemutatásukhoz a legmagasabb zenészi kvalitások szükségesek. A művész szimfonikus költeményeivel – és az ún. programzene-darabokkal – operáival, átirataival ötvözte az általa megismert 19. századi zenészek minden tudását, Beethoventől Brahmsig, Mendelssohntól egészen Richard Wagnerig. Liszt sokat merített a magyar verbunkos, a csárdás és a cigányzene népi világából is. Élete során Szentpétervártól Lisszabonig Londontól Törökországig az egész európai kontinenst bejárta, mint a zene legtehetségesebb utazó nagykövete.

Első műve, a 13 esztendősen megkomponált Don Sanche, avagy a szerelem kastélya után olyan híres alkotások kötődtek a nevéhez, mint például Szent Erzsébet legendája, a Ferenc József 1867-es koronázásra megírt mise, a Haláltánc vagy az Esz-dúr zongoraverseny. Liszt Ferenc elismertségét jelzi, hogy halála után – bár a művész élete során többször egyértelműen jelét adta magyar öntudatának – az osztrák, a német, de még a szlovák nép is megpróbálta őt saját fiának feltüntetni. Zsenijének tiszteletére – és születésének 200. évfordulója alkalmából – Magyarországon a 2011. esztendőt Liszt Ferenc-emlékévnek nyilvánították.

Vizualizări: 46

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

198 state 

(ultimul: Guyana)

Numar de steaguri: 262

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Tari lipsa: 44

1 stat are peste 600,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 90.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

3 state au peste 10.000 clickuri (ItaliaFranta,  

Germania)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

23 state au un click

Rating for altmarius.ning.com 

altmarius.ning.com-Google pagerank,alexa rank,Competitor

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. BUCURESTIUL MEU DRAG

http://www.orasul.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29 ORIZONTURI CULTURALE

http://www.orizonturiculturale.ro/ro_home.html

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

33. KORUNK

http://ideakonyvter.ro/53-korunk

Insignă

Se încarcă...

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Erfolgsgeschichte Taunusbahn

Creat de altmariusclassic Sep 13, 2013 at 11:02am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Sep 13, 2013.

© 2019   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor