altmarius

cultură şi spiritualitate

1859. június 30. | Séta a Niagara-vízesés felett

Szerző: Tarján M. Tamás

1859. június 30-án hajtotta végre hajmeresztő mutatványát Charles Blondin francia artista, aki egy körülbelül 5 centiméter átmérőjű kötélen átsétált a Niagara-vízesés felett. Blondin a zuhatag közepén, 50 méteres magasságban ezután még számos életveszélyes trükköt mutatott be, melyek közül a leghíresebb a máig emlékezetes omlettsütés mutatványa volt.

Charles Blondin St. Omer városában, 1824-ben született, eredetileg Jean-Francois Gravelet néven. Szülei a fiút már ötesztendős korában a lyoni tornaiskolába küldték, ahol fél év alatt tehetséges artistát neveltek belőle, és mutatványait már 1830-ban megcsodálhatták a cirkusz kedvelői. Blondin merész kísérletei, elsősorban kötéltáncos mutatványai fellépésenként több ezer nézőt vonzottak, ezért európai sikerei után a művész elhatározta, hogy az Újvilágot is meghódítja. 1855-ben csatlakozott egy New York-i színtársulathoz, melynek üzleti részesedéséből megfelelő reklámot csinálhatott 1859-es akciójához: Blondin Amerika-szerte elhíresztelte, hogy – elsőként a világon – egy kötélen átkel majd a Niagara-vízesés felett. Hogy ígéretét teljesítse, 330 métert kellett megtennie, miközben 50 méter mélyen alatta tátongott a Niagara roppant szakadéka. Hibázásra tehát nem volt lehetőség, az öt centiméter vastagságú kötélen az artista szó szerint élet és halál között egyensúlyozott.

Blondin a veszélyek ellenére az 1859-60-as évek során számos alkalommal megtette a fent említett utat, legelső kísérletét pedig június 30-án végezte. A vízesés közelében mintegy 5000 néző várta a hajmeresztő mutatványt, amit Blondin rikító rózsaszín harisnyában és tunikában hajtott végre, miközben egyensúlyozáshoz csupán egyetlen pálcát használt. Bár ez a tett már önmagában is világszenzáció volt, a művész számára csupán a kezdet volt: Blondin hamarosan bekötött szemmel tért vissza a kötélre, majd zsákban kelt át a Niagara-vízesés felett, később talicskát tolt át a túlpartra, hogy aztán segédje oda-vissza szállítása után felálljon egy székre – 50 méter magasan a zúgó ár felett. A leghíresebb mutatvány azonban az előadás végére maradt, amikor is az artista féltávnál helyet foglalt a kötélen, omlettet sütött magának, és elfogyasztotta azt, mintha csak otthon tenné mindezt.

A „Nagy Blondin” a Niagara-vízesés feletti mutatványával világhírt szerzett magának; amellett, hogy a jegyárakból meggazdagodott, egyre-másra kapta a felkéréseket, hogy kötéltáncos produkcióját más városok nevezetességeinél is mutassa meg a közönség számára. Aki a Niagara felett bemutatott műsorról olvasva azt hitte volna, hogy az esztelen produkciót nem lehet már felülmúlni, az bizony téved: Blondin a következő évben ugyanis a londoni Crystal Palace-nál végrehajtott mutatvány során bukfenceket vetve haladt végig az 50 méteres magasságban kifeszített kötélen. Egyre hajmeresztőbb kísérletei ellenére az artista ugyanakkor sohasem hibázott: egyetlenegyszer fordult csupán elő, hogy balesetet szenvedett, de az sem az ő hibája volt, hanem a kötélé, mely az előadás közepén váratlanul elszakadt. A művész egyébként ez alkalommal is sértetlen maradt, igaz, két segédje életével fizetett a kötélgyártó hanyagságáért.

Charles Blondin tehetségét elsősorban hosszú élete mutatja, melynek 71. évében is alkalmasnak találta magát arra, hogy Belfast városa felett még egyszer utoljára elkápráztassa közönségét. A következő évben, 1897-ben cukorbetegség okozta annak az embernek a halálát, aki pályája során állandóan a pusztulás torkában egyensúlyozott.

Vizualizări: 42

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

197 state 

(ultimul: Anguilla)

Numar de steaguri: 260

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Tari lipsa: 45

1 stat are peste 600,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 85.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 40,000 clickuri (Moldova)

3 state au peste 10.000 clickuri (ItaliaFranta,  

Germania)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia, Marea Britanie, Canada, UngariaSpania )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

28 state au un click

Rating for altmarius.ning.com 

altmarius.ning.com-Google pagerank,alexa rank,Competitor

DE URMĂRIT

1. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

2. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

3. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

4. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

5. MAGAZINUL DE CARTE

http://www.magazinul-de-carte.ro/

6 ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

7. DEPOZITUL DE CARTI 

http://www.calinblaga.ro/

8. CARTEA DE CITIT

http://www.carteadecitit.ro/

9. ANTICARIAT ON-LINE
http://www.carti-online.com/

10. ANTICARIATUL DE NOAPTE

 http://www.anticariatuldenoapte.ro/

11. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

12. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

13. ANTICARIAT ALEPH

https://www.anticariataleph.ro/

14. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

15.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

16. ANTICARIAT LOGOS

http://www.anticariat-logos.ro/

17. ANTICARIAT.NET

http://www.anticariat.net/informatii-contact.php

18. TIMBREE

www.timbree.ro

19. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

20 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

21. STAMPWORLD

http://www.stampworld.com

22. LIBMAG

https://www.libmag.ro/oferta-carti-polirom/?utm_source=facebook-ads-7-99-polirom&utm_medium=banner-facebook&utm_campaign=7-99-polirom-facebook&utm_content=new-3

23. BUCURESTIUL MEU DRAG

http://www.orasul.ro/

24. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

25. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

26.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

27.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

http://www.editura.uaic.ro/produse/colectii/documenta/1

28. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

29 ORIZONTURI CULTURALE

http://www.orizonturiculturale.ro/ro_home.html

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. MIRON MANEGA
http://www.certitudinea.o

32. NATIONAL GEOGRAPHIC ROMANIA

https://www.natgeo.ro/revista

33. KORUNK

http://ideakonyvter.ro/53-korunk

Insignă

Se încarcă...

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Erfolgsgeschichte Taunusbahn

Creat de altmariusclassic Sep 13, 2013 at 11:02am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Sep 13, 2013.

Schnell und Steiner

Creat de altmariusplus Iun 19, 2013 at 1:59pm. Actualizat ultima dată de altmariusplus Iun 19, 2013.

© 2019   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor