altmarius

cultură şi spiritualitate

1820. december 13. | Gróf Széchényi Ferenc halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Hálás szivvel emlékeznek meg az ország karai és rendei gróf Széchényi Ferencz, királyi főkamarásmesternek azon bőkezüségéről s a közjólét gyarapitására irányzott igyekezetéről, mely szerint dicséretes emlékezetü őseinek nyomdokait követvén, terjedelmes és válogatott könyvtárát, valamint kiváló gondossággal és költekezéssel gyüjtött ritka pénzérmeit s jeles családok czimereit, ugyszintén földabroszait, képeit és kéziratait a magyar nemzet használatára, teljes joggal, átirta és ezekkel egy fölállitandó nemzeti muzeum alapjait dicséretes buzgósággal lerakta.”
(Részlet az 1807. évi 24. törvénycikkből)

 

1820. december 13-án hunyt el Széchényi Ferenc gróf, Somogy vármegye főispánja, aki nagycenki és soproni könyvtárának, valamint magángyűjteményeinek odaadományozásával megalapozta az Országos Széchényi Könyvtárat és a reformkorban felépülő Nemzeti Múzeumot. Széchényi fia volt a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István, aki a nemzet javainak gyarapítását illetően édesapja méltó örökösének bizonyult.)

Széchényi Ferenc 1754-ben, Fertőszéplakon látta meg a napvilágot, gróf Széchenyi Zsigmond huszárkapitány és Cziráky Mária Anna grófnő gyermekeként. Más nemes ifjakhoz hasonlóan Széchényi is a bécsi Theresianumban töltötte iskolaéveit, jogi és gazdasági tanulmányait követően pedig – ugyancsak a „szokásos” utat járva – közhivatalnoki pályára lépett. A fiatal grófot egy évvel Festetics Juliannával kötött házassága után, 1776-ban nevezték ki a kőszegi kerületi tábla ülnökének, II. József (ur. 1780-1790) trónra lépése után pedig a báni tábla elnökévé lépett elő, illetőleg a horvát bán helyettese lett.

Széchényi II. József országlásának első éveiben rokonszenvvel fordult a jozefinista reformok felé, ennek köszönhetően több vármegyében is királyi biztosi állást nyert, 1785-ben pedig a pécsi kerület élére került; ez a szimpátia azonban az évek során elmúlt, mivel a király szemlátomást a magyar rendi különállás felszámolására, beolvasztásra és az ország németesítésére törekedett. A szembenállás következtében a gróf hamarosan minden tisztségéről lemondott, és az uralkodó haláláig birtokain élt, illetve nyugat-európai utazásokkal töltötte idejét.

Széchényi Ferenc az 1790-91-es országgyűlésen tért vissza a közéletbe, ahol – sok szempontból a józsefi reformgondolatok nyomdokain haladva – a nemesi adózás, a vallásszabadság és a magyar nyelv ügyét is támogatta, fogadtatását azonban jól mutatja, hogy a konzervatív I. Ferenc (ur. 1792-1835) hatalomátvétele után egy ideig ismét a magánélet csendjét választotta. Széchényi visszavonultsága ugyanakkor nem jelentett teljes bezárkózást, mivel a gróf mecénásként a korszak számos magyar alkotóját – például Batsányi Jánost, Csokonai Vitéz Mihályt, Kazinczy Ferencet – pártfogolta, ráadásul az 1790-es évek elejétől Hajnóczy Józsefet alkalmazta titkáraként, így a jakobinus összeesküvés lelepleződése az ő hírnevét is komoly veszélybe sodorta.

A gróf 1798-ban, Somogy vármegye főispánjaként vállalt újra közhivatalt, ezzel együtt pedig a Duna és a Dráva szabályozásának királyi biztosi feladatkörét is megkapta. Széchényi az évek során konzervatívabb álláspontra helyezkedett, így aztán nem meglepő, hogy 1799-ben főkamarás mester, a hétszemélyes tábla bírája – és alelnöke –, később pedig országbíró-helyettes, majd 1808-ban az Aranygyapjas rend lovagja lett. Az utókor azonban Széchényit mégsem hivatali karrierje miatt, hanem gyűjtőszenvedélye és hatalmas adakozókedve folytán őrizte meg, ugyanis a gróf 1802-ben mintegy 15 000 könyvet, 12 000 nyomtatványt és 1152 kéziratot adományozott a magyar nemzet számára, ezzel pedig megvetette a Nemzeti Múzeum és a később róla elnevezett Országos Széchényi Könyvtár alapját.

1818-ban egyébként – a nagycenki után – a gróf soproni könyvtárát is elajándékozta, ami újabb 9000 kötettel és 6000 rézmetszettel gyarapította az 1808-ban megalapított Nemzeti Múzeumot és a Könyvtárat. Széchényi Ferenc ráadásul ezzel együtt nagy gonddal rendezett katalógust is készített a fiatal kora óta gyarapított gyűjteményeknek, amit gyakorta elfelejtenek megemlíteni érdemei között, csakúgy, mint tudományos érdeklődését. A gróf ugyanis nem csak gyűjtötte, de olvasta is a könyveket, nem véletlen, hogy élete során Jéna és Göttingen mellett 1812-ben a bécsi tudományos társaság is tagjai közé fogadta.

Széchényi Ferenc azonban nem tudott annyira konzervatívvá válni, amennyire I. Ferenc kormányzási stílusa azt megkívánta, ezért 1811-ben tiltakozásképp ismét – ezúttal már végleg – visszavonult tisztségeiből, és haláláig birtokain, illetve Bécsben élt, magánemberként. A nagy mecénás és adományozó – Széchenyi István visszaemlékezései szerint a metternichi rendből kiábrándulva és leverten – 1820. december 13-án fejezte be földi pályáját, mely során páratlan nagylelkűségével fényévekkel repítette előre a magyar közművelődés állapotát. Az országgyűlés 1807-ben külön törvénycikkben mondott köszönetet Széchényi Ferencnek, mi pedig úgy adózunk emlékének, hogy a nemzet legjelentősebb könyvtára az ő nevét viseli. A gróf ugyanakkor nem csak közszereplőként, de családapaként is magasztos elveket vallott a nemzettel kapcsolatban, amit mindennél jobban megmutat, hogy öt gyermeke közül az egyik – István – később a haza és haladás szolgálatában a „legnagyobb magyarrá” lépett elő.

Vizualizări: 80

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor