Szerző: Tarján M. Tamás
1707. június 6-án történt az a híres incidens, mely során az ónodi országgyűlésen lekaszabolták Turóc vármegye két küldöttét, Rakovszky Menyhértet és Okolicsányi Kristófot.
II. Rákóczi Ferenc még 1707. januári rozsnyói meghívójában hirdette meg a diéta összehívását, melyre ősi szokás szerint – és az 1705-ös szécsényi országgyűléshez hasonló módon – nem csak a megyék meghatározott küldöttségét, hanem valamennyi magyar nemesét meghívta. A rendek a kései tavasz és az árvizek miatt végül csak május 31-én, és – Ónod helyett – Köröm falu mellett gyűltek össze, hogy a kuruc szabadságharc legfontosabb kérdéseire, a Habsburg-ház ügyére és a küzdelem finanszírozására megoldást találjanak. A későbbiek Rákóczi Ferenc megkapta azt a vádat, hogy a diétán nem országa, hanem támogatói érdekében politizált, a Habsburgok későbbi trónfosztása ugyanis a mozgalom számára egyáltalán nem hozott hasznot.
Rákóczi az évtized derekán már arra törekedett, hogy a kuruc szabadságharc ne elszigetelt felkelés, hanem a szövetségese, XIV. Lajos francia király által vezetett spanyol örökösödési háború egyik hadszíntere lehessen. A fejedelem abban reménykedett, hogy amennyiben Lajos elismeri őt szövetségesének, az európai háborút lezáró béke Magyarország státuszát is megnyugtatóan rendezi majd. Az ónodi országgyűlés tehát azt volt hivatott demonstrálni, hogy létezik egy független magyar állam, melyre Franciaország bizton számíthat, ennek érdekében pedig Rákóczi hajlandó volt a legvégsőkig, a Habsburgok detronizálásáig is elmenni. Pedig a békekötésre is kedvező volt a helyzet, hiszen a Habsburgok erejét nyugatra csoportosítani akaró holland és brit szövetségesek is sürgették a megegyezést a kurucokkal, I. József (ur. 1705-1711) – és Wrastislav miniszter – azonban hiába kezdeményezett Rákóczi felé.
Ilyen körülmények között nyílt meg az 1707-es trónfosztó ónodi országgyűlés, melynek első jelentős kérdése a háborús terheket finanszírozása volt. Turóc követei már ekkor kinyilvánították elégedetlenségüket, ugyanis körlevelet fogalmaztak meg, melyben a rézpénz elértéktelenedése miatt kritikával illették Rákóczi politikáját. A konfliktus aztán június 6-án fajult tettlegességig, amikor az országgyűlési sátorban Okolicsányi és Rakovszky azt kezdték el panaszolni, hogy az országot még súlyosabb adók sanyargatják, mint Lipót idejében, nekik pedig már annyi joguk sincs, hogy panaszkodhassanak ellene. A fejedelem nehéz helyzetbe került, mivel a bírálatot az összegyűltek némák hallgatták a két nemest – ami azt is jelenthette, hogy a rendek egyetértenek a turóciakkal – ezért Rákóczi szenvedélyes beszéddel próbálta őket meggyőzni, melyben az általa hozott áldozatokról és elviselt szenvedéseiről szónokolt.
A fejedelem beszéde aztán annyira megindította Bercsényit, Károlyit és Rákóczi legközelebbi bizalmasait, hogy többen közülük kardot rántottak, és lekaszabolták a két turóci követet. Rakovszky már a sátorban életét vesztette, Okolicsányit pedig három nappal később végezték ki, miközben a megye többi delegáltját pedig börtönbe vetették. A diéta hamarosan döntött a megye jelképeinek eltörléséről, a kuruc vezetés pedig – kihasználva a helyzetet – keresztülvitte legfőbb követeléseit, adót szavaztatott meg, majd június 13-án kimondta, hogy „eb ura fakó, József császár nem királyunk”, tehát megfosztotta trónjától I. Józsefet.
Az ónodi országgyűlés ezen jelenete Rákóczi fejedelemségének egyik legkevésbé dicső pontja volt, mely kiélezte a kuruc mozgalom belső ellentéteit, ráadásul még a kívánt eredményt sem hozta meg. XIV. Lajos továbbra is úgy tekintett Rákóczira, mint – alsórendű – lázadóra, akit csak addig érdemes támogatni, míg céljait segíti. Rákóczi rossz politikát folytatott, amikor az ellenkezést erőszakkal törte le, ami a katonai kudarcok idején később meggyorsította bukását is. A két turóci követ meggyilkolása egyébként a 19. században számos festőt megihletett, Than Mór és Orlay Petrich Soma is megörökítette az ónodi országgyűlés híres jelenetét.
Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !
Alătură-te reţelei altmarius