altmarius

cultură şi spiritualitate

1419. július 30. | Az első prágai defenesztráció

Szerző: Tarján M. Tamás

1419. július 30-án foglalta el a Jan Zelivsky huszita pap által feltüzelt tömeg a prágai – Nové Mestóban álló – Új Városházát, majd az ablakokon kihajította az épületben tartózkodó városi elöljárókat. Ez az esemény volt az úgynevezett első defenesztráció, mely a huszita háborúk nyitányának bizonyult.

John Wycliffe 14. századi angol prédikátor tanításai nyomán Csehországban az 1400-as évek elején elterjedt egy – az egyház apostoli szegénységét, anyanyelvi prédikációt és két szín alatti áldozást követelő – eretnek mozgalom, amit vezetőjéről, Husz Jánosról huszitizmusnak szokás nevezni. A husziták az egyház megreformálása mellett a nemzeti összetartozás eszméjét is hirdették, így mind Prágában, mind a cseh lakosság körében jelentős népszerűségre tettek szert. A konstanzi zsinatot 1414-ben összehívó Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár meghívót és menlevelet küldött Husz számára, hogy a gyűlésen kifejthesse nézeteit, ám a prédikátort a zsinati vezetők 1415 júliusában végül máglyahalálra ítélték.

Husz János megölését követően Zsigmond testvére, IV. Vencel cseh király (ur. 1378-1419) erélytelen kísérletet tett a huszitizmus felszámolására, de azzal, hogy prágai szószékeikről és katedráikról elűzte – vagy börtönbe hurcoltatta – az eretnek szerzeteseket, a mozgalom nem vesztette el bázisát. A husziták elsősorban a velük szimpatizáló vidéki főurak kastélyaiban és Sezimovo Ustíban – a későbbi radikális központ, Tábor közelében – tanácskoztak, miközben az egyházi hatalom bűneinek ostorozásával mind szélesebb tábort gyűjtöttek maguk köré. A Husz halálát követő esztendőket vihar előtti csend jellemezte, mígnem az egyház és a visszaéléseket megelégelő alsóbb néprétegek felszín alatti ellentéte az első defenesztráció során hirtelen napvilágra került.

1419. július 30-án Jan Zelivsky, a prágai Havas Boldogasszony templomának prédikátora körmenetet szervezett, és a huszita tömeget tüzes beszédével az újvárosi – Nové Mestói – Városháza elé vezette. Itt a klerikus és hívei azt követelték, hogy a polgármester bocsássa szabadon a korábban foglyul ejtett eretnek foglyokat. A város elöljárói elutasították a tömeg petícióját, a pokol azonban csak akkor szabadult el, amikor valaki az épület ablakából egy követ hajított Zelivsky felé. A felháborodott hívek a „merényletet” követően – Jan Zizka vezetésével – betörték a Városháza ajtaját, berontottak az épületbe, és a tanácsterem ablakán valamennyi tisztviselőt kihajították, aki csak a kezükbe került. Az első defenesztráció során Prága polgármestere, a városbíró és rajta kívül feltehetően 13 tanácstag került az ablakpárkányon túlra, akik vagy az esés, vagy a feldühödött tömeg lincselése következtében mind életüket vesztették.

A Városháza ostroma az első alkalom volt, amikor a huszita elégedetlenkedők a tettek mezejére léptek – és módszerükkel precedenst is teremtettek Csehországban –, de a későbbi események a lehető legrosszabb irányban befolyásolták az eseményeket. Mintegy két héttel az első defenesztráció után – állítólag a prágai események okozta sokktól – Vencel király szívszélhűdésben elhunyt, trónját pedig, fiúörökös híján, Zsigmond (magyar királyként ur. 1387-1437) örökölte. Mivel a császár-király a csehek szemében Husz János halálának fő felelőse volt, az új uralkodó ellen szinte a cseh társadalom egésze felsorakozott, és fegyverrel is kést volt ellenállni Vencel öccsének. 1419 novemberében, Zsófia özvegy királyné és a husziták prágai csatározásaival megkezdődtek a huszita háborúk, melyek egészen az 1434-es, Lipanynál elszenvedett cseh vereségig lángba borították a királyságot.

Vizualizări: 102

Adaugă un comentariu

Pentru a putea adăuga comentarii trebuie să fii membru al altmarius !

Alătură-te reţelei altmarius

STATISTICI

Free counters!
Din 15 iunie 2009

209 state 

(ultimul: Eswatini)

Numar de steaguri: 273

Record vizitatori:    8,782 (3.04.2011)

Record clickuri:

 16,676 (3.04.2011)

Steaguri lipsa: 33

1 stat are peste 700,000 clickuri (Romania)

1 stat are peste 100.000 clickuri (USA)

1 stat are peste 50,000 clickuri (Moldova)

2 state au peste 20,000  clickuri (Italia,  Germania)

4 state are peste 10.000 clickuri (Franta, UngariaSpania,, Marea Britanie,)

6 state au peste 5.000 clickuri (Olanda, Belgia,  Canada,  )

10 state au peste 1,000 clickuri (Polonia, Rusia,  Australia, IrlandaIsraelGreciaElvetia ,  Brazilia, Suedia, Austria)

50 state au peste 100 clickuri

20 state au un click

Website seo score
Powered by WebStatsDomain

DE URMĂRIT

1.EDITURA HOFFMAN

https://www.editurahoffman.ro/

2. EDITURA ISTROS

https://www.muzeulbrailei.ro/editura-istros/

3.EDITURA UNIVERSITATII CUZA - IASI

https://www.editura.uaic.ro/produse/editura/ultimele-aparitii/1

4.ANTICARIAT UNU

https://www.anticariat-unu.ro/wishlist

5. PRINTRE CARTI

http://www.printrecarti.ro/

6. ANTICARIAT ALBERT

http://anticariatalbert.com/

7. ANTICARIAT ODIN 

http://anticariat-odin.ro/

8. TARGUL CARTII

http://www.targulcartii.ro/

9. ANTICARIAT PLUS

http://www.anticariatplus.ro/

10. LIBRĂRIILE:NET

https://www.librariileonline.ro/carti/literatura--i1678?filtru=2-452

11. LIBRĂRIE: NET

https://www.librarie.net/cautare-rezultate.php?&page=2&t=opere+fundamentale&sort=top

12.CONTRAMUNDUM

https://contramundum.ro/cart/

13. ANTICARIATUL NOU

http://www.anticariatulnou.ro

14. ANTICARIAT NOU

https://anticariatnou.wordpress.com/

15.OKAZII

https://www.okazii.ro/cart?step=0&tr_buyerid=6092150

16. ANTIKVARIUM.RO

http://antikvarium.ro

17.ANTIKVARIUS.RO

https://www.antikvarius.ro/

18. ANTICARIAT URSU

https://anticariat-ursu.ro/index.php?route=common/home

19.EDITURA TEORA - UNIVERSITAS

http://www.teora.ro/cgi-bin/teora/romania/mbshop.cgi?database=09&action=view_product&productID=%20889&category=01

20. EDITURA SPANDUGINO

https://edituraspandugino.ro/

21. FILATELIE

 http://www.romaniastamps.com/

22 MAX

http://romanianstampnews.blogspot.com

23.LIBREX

https://www.librex.ro/search/editura+polirom/?q=editura+polirom

24. LIBMAG

https://www.libmag.ro/carti-la-preturi-sub-10-lei/filtre/edituri/polirom/

25. LIBRIS

https://www.libris.ro/account/myWishlist

26. MAGIA MUNTELUI

http://magiamuntelui.blogspot.com

27. RAZVAN CODRESCU
http://razvan-codrescu.blogspot.ro/

28.RADIO ARHIVE

https://www.facebook.com/RadioArhive/

29.IDEEA EUROPEANĂ

https://www.ideeaeuropeana.ro/colectie/opere-fundamentale/

30. SA NU UITAM

http://sanuuitam.blogspot.ro/

31. CERTITUDINEA

www.certitudinea.com

32. F.N.S.A

https://www.fnsa.ro/products/4546-dimitrie_cantemir_despre_numele_moldaviei.html

Anunturi

Licenţa Creative Commons Această retea este pusă la dispoziţie sub Licenţa Atribuire-Necomercial-FărăModificări 3.0 România Creativ

Note

Hoffman - Jurnalul cărților esențiale

1. Radu Sorescu -  Petre Tutea. Viata si opera

2. Zaharia Stancu  - Jocul cu moartea

3. Mihail Sebastian - Orasul cu salcimi

4. Ioan Slavici - Inchisorile mele

5. Gib Mihaescu -  Donna Alba

6. Liviu Rebreanu - Ion

7. Cella Serghi - Pinza de paianjen

8. Zaharia Stancu -  Descult

9. Henriette Yvonne Stahl - Intre zi si noapte

10.Mihail Sebastian - De doua mii de ani

11. George Calinescu Cartea nuntii

12. Cella Serghi Pe firul de paianjen…

Continuare

Creat de altmariusclassic Dec 23, 2020 at 11:45am. Actualizat ultima dată de altmariusclassic Ian 24, 2021.

© 2024   Created by altmarius.   Oferit de

Embleme  |  Raportare eroare  |  Termeni de utilizare a serviciilor